„Minden hozzá fűzött reményt beváltott” – Quimby-évértékelés 2. rész

2013.12.25. 19:32, rerecorder

quimby 2 ny.jpg

2013 a Quimby éve (is) volt a magyar zenében. Sikeres európai turné, nulladik napi Csodaország-tematikájú nagykoncert a Szigeten, három év szünet után új, pöpec és pörgős nagylemez (Kaktuszliget) egy koncert dvd-vel és egy könyv is megjelent róluk. Ráadásul Kiss Tibor most 14 hónapos fiát újabb zenekari gyerkőcök követték: Balanyi Szilárd kisfia és Mikuli Ferenc kislánya. A Recorder magazin utolsó 2013-as számában évet értékeltünk a teljes zenekarral három-három téma mentén, az első részben az új lemezről és a mellékprojektekről esett szó, most a másodikban pedig a család, a karácsony és kedvenc 2013-as zenei élmények kerülnek sorra.

2013-as zenei élmény

quimby cave.jpgTibi: - Nekem kiskorom óta meghatározó élmények az élő koncertek, ha zenét hallgatok, azt is legtöbbször élő performance formájában teszem, idén se volt ez másként, élmény volt a Firewatarrel együtt játszani, vagy Nick Cave-vel találkozni, de urambocsá’ ha bedugom az erősítőbe a kis akusztikus gitáromat és rálépek a torzítóra, akkor újra félőrült kamasszá változom. Sokat hallgattam régi bluescsókákat, Bob Dylant, rendszeresen táncolunk a kisfiammal Elvis valamelyik utolsó koncertjére, Gainsbourg Je’taime-jétől még mindig rám jön a szex, de Jack White, a Wilco, a Jon Spencer Blues Explosion vagy a Tiger Lillies is inspiráló.

Dódi: - A Dave Douglas Quintet Porgy And Bess koncertje Bécsben. Több szempontból is meghatározó volt. Douglas egy olyan trombitás, aki nem úgy kezeli a hangszert, ahogyan a többi trombitás. Őrületes jó koncert volt. Ahogyan kommunikáltak a közönséggel, ahogyan meg vannak szerkesztve a számaik és amennyire szélesre nyitják az asszociatív lehetőségeket egy számon belül, ez mind elvarázsolt minket a feleségemmel. Elvezetett minket egy olyan világba, ahova bármikor szívesen elmegyünk és nagyon ritka.

Sziszi: - Koncerten a Depeche Mode, pozitív csalódás volt, mert a legutóbbi koncerten is kint voltam és az nagyon nem tetszett, most viszont úgy jöttem el, hogy na igen, így kell csinálni. Lemezt nem nagyon szoktam egyben letölteni, viszont rendszeresen vadászom az új kiadványokat az iTunes-on és töltök le egy-két-három dalokat új megjelenésekről, vagy réges-régi albumokat. Legutóbb pl. Birdy, Alanis Morissette, Sheryl Crow, Justin Timberlake, Norah Jones, Robbie Williams és rengeteg más előadótól. A Magashegyi Underground Tegnapután című új cd-jének van egy koncert dvd-melléklete, egy szimfonikusokkal közös fellépés a MüPából. Az nagyon tetszett.

Livius: - A legjobb 2013-as zenei élményem az volt, amikor a fiam eljött hozzánk és dobosokat mutogatott számítógép előtt és végignéztünk egy Stevie Wonder-koncertet.

Faszi: - Nagyon sok kedvencem volt idén, de két dolgot emelnék ki, az első az, hogy megjelent Roy Harper új lemeze, tizenhárom év után adott ki 72 évesen egy új lemezt, ami rendkívül friss és ötletes, teljesen el voltam ájulva tőle, cd-n is sikerült megszerezni. A másik nagy élménye, az év durranása számomra a Monster Magnet új lemeze volt. Ilyen jó lemezt nem is tudom, hogy mikor hallottam utoljára, tőlük még talán soha, pedig nagyon szeretem őket, úgy érzem, hogy messze ez a legjobb albumuk. A szívemből szól, egy számot leszámítva teljesen egyet értek vele az első hangtól az utolsóig. Nem is bírom ki, hogy ne hallgassam meg minden nap, úgyhogy nagyon igyekszem eljutni a koncertjükre január 29-én.

Fefe: - Nekem az a zenei élmény, ha új hangszíneket találok, ha kitalálok egy groove-ot vagy ha a Suzukimban a kormányt vagy a műszerfalat ütögetve rálelek egy jó hangzásra és általában ezt azonnal rögzítem is.

A KAKTUSZLIGET BEKERÜLT RECORDER KEDVENC 2013-AS MAGYAR KIADVÁNYAI KÖZÉ IS.

Család

quimby áll.jpgTibi: - Rengeteg gyerek potyogott ebben az időszakban a zenekar körül. Számszerűen öt: a menedzserünknek Podlovics Péteréknek, aztán Gyuriéknak a turnémenedzserünknek, valamint Fefének, Szilárdnak és nekem született gyerekem az elmúlt bő egy évben. Arra is gondoltunk, hogy a cateringbe be kell venni a pelenkázószettet is. Nyilván sok új közös téma van a zenekarban, vándorolnak a rugdalózók és egyéb csemetékkel kapcsolatos dolgok a csapatban. És a gyerekek által hozott pozitív energiák észrevehetően beszállingóztak a vadkanok közé. Szerény véleményen szerint korrektül hozom az apaszerepet, gyakorlatilag szerelmesek vagyunk egymásba a kisfiammal.

Dódi: - Én nem akarom ezt misztifikálni, de a zenébe minden beépül. A család az egy nagyon érzékeny rendszer és minden ami ott történik, beépülhet a zenébe. Nekem az Unbekannte Schmerzenben 110%-ig benne van a család, a fiam barátnője, Linda inspirálta a dal német részét, feleségem, Jutka segített a Nice Day angol fordításában. A Schmerzenben az elsőre furcsának ható gondolataim egy olyan apa gondolatai (egy huszonöt éves fiam van), aki már pár dolgon túl van, ugyanakkor még várnak rá komoly kérdések. A többiek nagyrészt más életszakaszban vannak, mint én, mesélik lelkesen a különböző eseményeket, ettől függetlenül, de ezzel együtt is nagyon erős vágyam van arra, hogy már nagypapa is legyek. Kicsit türelmetlenül várom ezt az időszakot, szeretnék olyan nagypapa lenni, aki még bírja a strapát.

Sziszi: - Nagyon jó érzés apának lenni, ha vannak is a nemalvással járó fáradtabb pillanatok, amikor visszavigyorog a kissrác, elfelejtesz minden nyűgöt. Marci nyáron, két héttel korábban érkezett, éppen próbánk lett volna, de hajnalban írtam a többieknek egy sms-t, hogy valószínűleg nem tudok menni, mert a kórházban vagyunk már, és amikor megszületett, Tibi nagyon aranyos volt, visszaírt, hogy „Gratulálunk, várunk a próbateremben!” Szerinted kimentem? Állandósult a korai ébredés, ez az ami változott, de amúgy fantasztikus a család.

Livius: - Nekem van egy 19 éves nagyfiam, az már nem a pelenkázós korszak, amiben most a többiek benne vannak, mi már inkább, mint két barát beszélgetünk. Nem mondom meg, hogy mit csináljunk, csak ha tanácsot kér. Hármunknak, a Dódinak, a Faszinak meg nekem már nagy gyerekekeink vannak és ugyan Fefének már nem ez az első gyereke, de Tibivel és Szilárddal most ők témázgatnak babakérdésekről, viszont azon túl, hogy látszik rajtuk a fáradság, panaszkodást egyiküktől sem hallottam.

Faszi: - Nekem, mint elvált embernek viszonylag távolabbi fogalom a család, de mindenképpen fontos dolog. Most a többiek is megtapasztalják, hogy milyen az, amikor van kicsi gyerek, mert amikor Liviusszal nekünk volt, akkor a többieknek még ugye nem volt és nem érzékelték pontosan, hogy milyenek az ezzel járó dolgok. Nagyon örülök, hogy így szaporodik a zenekar és mindenki megtapasztalja, hogy milyen érzés, amikor az embernek gyereke van és megtapasztalja az ezzel kapcsolatos gondokat és örömeket. Csodálatos, hogy most már mindenkinek van a zenekarban gyereke.

Fefe: - Nagy változás történt idén nálunk, mert háromtagú családból négytagúvá növögetünk és valami hihetetlen energiákat mozgat meg. Nekem a két lányom között tíz év korkülönbség van, már egészen más üzemmódban ketyegett az óra itthon és most ez alaposan megváltozott, mindannyiunknak nagyon nagy élmény, rengeteg nevetéssel, szórakozással. Kicsit furcsa volt számomra, mert a születés egybeesett a lemezfelvétellel és rohangálnom kellett a két város között (Feféék Dunaújvárosban laknak – a szerk.), de panaszra nincs semmi okom, minden szuper.

AZ ÚJ LEMEZHEZ FŰZÖTT ZENEKARI KOMMENTÁROKAT OLVASTAD MÁR?


quimby kaktusz_1.jpg

Karácsony

Tibi: - Nagyon szeretem a karácsonyt. Sokan azt mondják, giccses, bazári, lehangoló, csak a rohangálás, de közben mindent együttvéve én azért szeretem – főleg ezen a féltekén, ezek között az időjárási és kulturális körülmények között – mert ezeket a sötét, szürke, ködös napokat jól ellenpontozza az, hogy feldíszítik az utcákat, mindenfelé az ünnepi hangulat a jellemző.

Dódi: - Mélységeket érint nálam a karácsony. A fantasztikus és boldog pillanatok közül az egyik kitüntetett. Mindig is szerettem, mert történik egy paradigmaváltás karácsonykor, ami nekem nagyon fontos. Lehet a zenekarban körülöttünk bármilyen zajongás, az a karácsonyi lecsendesedés nagyon fontos a folyamatokban.

Sziszi: - Nagyon szeretem a karácsonyt, szeretek nagy fát venni és azt díszítgetni. Egy dolgot nem szeretek, amikor már szeptemberben elkezdik sulykolni a reklámok, hogy mit vegyek. De különben idén ezt se éreztem annyira drasztikusan tolakodónak, vagy csak nem vettem észre. A karácsony amúgy nálunk úgy néz ki – és ez idén, hogy itt a gyerkőc pláne így lesz – hogy az egész család hozzánk jön és itt vagyunk együtt három napig és csak eszünk, iszunk, beszélgetünk.

Livius: - A karácsony számomra ugyanolyan, mint gyerekkoromban, nekem ez nem változott. Imádom a megnyugvós szakaszt az évben. Szeretem a karácsonyi fényeket. Egy folyó partján fogom ünnepelni a karácsonyt félig a természetben. Nem vagyok az a modern típus, aki szidja a karácsonyt, ugyan a konzumkarácsonyról megvan a magam véleménye, de maga a karácsony az a várakozásról szól, vasárnaponként adventi gyertyát gyújtunk a feleségemmel, szépítgetjük a házat, klasszikus karácsony. Még a vásárlósdikat is ki szoktuk hagyni, nálunk a kézzel készített ajándék dívik.

Faszi: - A karácsony számomra a végeláthatatlan rohanást jelenti. Mivel a szüleim is elváltak ezért valahol eltöltöm a karácsonyt estét, valamelyik nap megyek anyámhoz, valamelyik nap megyek apámhoz, évek óta december 26-án Dunaújvárosban koncertezünk, hogy még bonyolultabbá tegyük az életet, ráadásul most 27-én és 28-án is koncert lesz, úgyhogy a családlátogatás helyett most másfajta rohanás lesz. Karácsonykor egyébként kizárólag klasszikus zenét hallgatok, tavaly rajta is maradtam egy darabig. Most a barátnőmmel és a családjával töltöm a karácsony estét, aztán felveszem a nyúlcipőt. Természetesen nagyon fogjuk szeretni egymást, nagyon meghittek leszünk és boldog és ami a kedvencem, áldottak is. Persze érdemes elgondolkodni az emberi hozzáálláson is és hogy miért csak azon az egy napon próbálják meg egymást szeretni az emberek.

Fefe: - Család, összetartozás, rokonlátogatás, utóbbi az én pályámon, a koncertek miatt nem is olyan egyszerű feladat. És a koncert is a karácsony része, megint lesz 26-án dunaújvárosi koncert, amire a feleségem is el tud jönni, mert Enikő már van annyira nagy, hogy pár órára a nagyszülők vigyázzanak rá. Mindig nagy élmény látni a nagycsaládot, nagyon szeretem a karácsonyt. Idén még egy ajándék lesz, nem játszunk szilveszterkor, amire már nem is tudom milyen régóta nem volt példa.


A QUIMBY-KÖNYVBŐL HÉT RÉSZEN ÁT MUTATTUNK BE RÉSZLETEKET.


Bónuszkérdés: - Milyen magyar koncertre mennél el a családoddal a közeljövőben?

Tibi: - Dresch Quartet, Lajkó Félix, Hiperkarma

Dódi: - Occam, Specko Jedno, Alba Hyseni

Sziszi: - Magashegyi Underground szimfonikus, Supernem, Antonia Vai-Elefánt-Vasárnapi gyerekek közös est

Livius: - Kulákok, Frenk, Random Trip a Tibivel

Faszi: - Vasárnapi gyerekek, Mr. Priváti a 2000-es évek legjobb magyar krautrockja címet kiérdemli, Dolák-Saly Róbert komoly koncerten

Fefe: - Csík Zenekar, Punnany Massif, Supernem

lejegyezte: Dömötör Endre
nyitó- és zenekari állófotó
: Lékó Tamás


a Quimby 26-án Dunaújvárosban, 27-én Veszprémben, 28-án Budapesten lép fel, utóbbi a lemezbemutató koncert lesz az Indoor Fesztiválon


a Quimby idei klipjei közül az első a Kivándorló Blues-hoz készült:


a második pedig az Unbekannte Schmerzenhez:

Címkék: magazin quimby rec018
https://recorder.blog.hu/2013/12/25/_minden_hozza_fuzott_remenyt_bevaltott_quimby-evertekeles_2_resz
„Minden hozzá fűzött reményt beváltott” – Quimby-évértékelés 2. rész
süti beállítások módosítása