Becsengetés – Egy másik nemzedék

2013.09.11. 23:21, rerecorder

_DSC3008_v2 kicsi.JPG

Miley Cyrus twerkölése óta sokan úgy gondolják, világunk megérett a teljes pusztulásra. Pedig látott már tinisztároktól cifrát az emberiség, elég, ha Britney Spears fejborotválására gondolunk, vagy felidézzük első döbbenetünket, amit a kis Christina Aguilera visszatérő videója, a Dirrty váltott ki. De mi most a helyzet Magyarországon? A tizenötödik Recorder magazin fókusztémája a tini, feltörekvő, újsulis előadókkal foglalkozik, ez az első cikkünk a témában.


britney.jpgA tinisztárok a mindent tudó Wikipedia szerint olyan előadók, akiket elsősorban a pubertáskor előtt/közben álló fiatalok bálványoznak. Bár nem szükségszerű, de általában ők maguk is hasonló korosztályból kerülnek ki. Nem elhanyagolhatóak az elsődleges nemi jellegeik, hiszen általában mégis csak egy olyan közönség elé kell kiállniuk, akik életében épp egyre nagyobb teret nyer a szexualitás. Ebből kifolyólag például a ’70-es évek tinisztárjainak azt javasolták, borotválják le mellkasukat, mert a férfias (felnőttes) szőrzet ijesztő volt az emberi testtel éppen csak barátkozó ifjak számára. Ma már persze a szőrrel van a legkevesebb baj. Az internetes generáció a névtelenség mögé bújva képes egyre durvább és agresszívabb módon rajongani, és szó szerint bármit megtenni imádottjáért. Például nagy port kavart, hogy idén februárban egy 16 éves Taylor Swift-rajongó lány vetett véget saját kezével életének, mert a Twitteren és a Facebookon agresszív One Direction-fanok zaklatták. „A mai tinik sajnos szeretnek gyűlölni – mondja a Recordernek Horus, a Children Of Distance trió tagja -, tisztelet a kivételnek, hál’ istennek ők is sokan vannak. Rengeteg agresszió van a tini korosztályon belül. Sajnos az internet miatt van ez, ahol névtelenül írhatnak bárkinek bármit, szinte korlátok nélkül. Csak jogaik vannak, de a kötelezettségekre magasról tesznek. Ehhez sajnos nagy mértékben hozzájárul néhány előadó is a maga agresszív dalszövegeivel.”

A GYEREKPOPSZTÁROS CIKKÜNKBEN IS VAN EGY NYÚLFARKNYI HAZAI FEJEZET.

A „nagyöregek”

Children-of-Distance-00.jpg
Kissé ellentmondásosnak hangozhat veteránokról beszélni a tinisztárok kapcsán, mégis vannak olyanok, akik már pár éve jelen vannak olyan rendezvényeken, mint a Viva Comet vagy a Bravo Otto díjátadó gála, és a tinimagazinoknak is jó ideje szállítják a témát. Ilyen például Barbee (nyitóképen), vagyis polgári nevén Bata Adrienn, aki 2008-ban tűnt fel először Ébressz fel! című dalával. A zeneszerzésben Rakonczai Viktor (ex-V.I.P.- és R-Port) segédkezett, a szöveget pedig az a Majoros Eszter jegyzi, aki dolgozott már együtt többek közt a szintén a fiatal korcsoporthoz szóló IdiotSide zenekarral, Lolával és Tóth Gabival is. De ahogy teltek az évek, Barbee életében és karrierében is változások álltak be, amelyről a következőképpen mesél: „A dalokat a Unique együttesből ismert Kovacsics Ádám jegyzi, akivel már évek óta remekül tudunk együttműködni, a dalszövegek pedig már teljes mértékben az én reszortom. Én ettől érzem igazán magaménak a dalokat, hiszen a saját tapasztalataimat, élményeimet, érzéseimet vethetem papírra és adhatom át dal formájában a közönségnek. Imádom csinálni!”

cod viva.jpgA Children Of Distance (fent és balra) raptrió története még ennél is régebbre nyúlik vissza, egészen pontosan 2006. június 2-ára, mikor Sub Bass Monster egyik internetes fórumának köszönhetően a három srác, Shady, Horus és Carp-E felfigyeltek egymásra, és még ebben az évben meg is jelentették bemutatkozó albumukat. Hiphop körökben már ekkor elkezdték bezsebelni az elismeréseket, a Beforratlan sebek című daluk például bekerült a hiphop.hu által összeválogatott év legjobb öt dala közé, a rákövetkező évben pedig már az év legjobb csapata címért is indulhattak. A mainstream média kicsit lassabban reagált: a Bravo Ottora és Viva Cometre is 2011-ben lettek először jelölve „a legjobb együttes” kategóriában, utóbbit azóta idén zsinórban harmadszorra nyerték meg, de már két Bravo Otto-díj is díszeleg a polcukon. Ennek ellenére úgy gondolják, ők nem tartoznak a tinisztár-kategóriába. „Ránk nézve a tinisztár szó akár még sértő is lehet, mert tinik sem vagyunk, sztárok sem vagyunk. Maga a szó létezik, de talán hazánkban jelenleg nincs is, akire rámondhatnánk. Itthon akadozik ez a gépezet, külföldön viszont él és virágzik, elég ha csak az 1D-t említjük.” – jellemzi a helyzetet Shady.

A feltörekvők

rockforce.jpg
A rock & rollt nem lehet elég korán kezdeni, erre remek példa a mindössze 11 (!) év körüli lányokból és fiúkból álló rockbanda, a Rockforce (fent), akik első videoklipjüket Miért van ez a sok szabály? címmel jelentették meg tavaly év végén, és rögtön Scherer Péter színészt is megnyerték egy vendégszerepre. „Mi főleg rockot játszunk, és mivel inkább külföldön vannak olyan zenekarok, akik rockbandaként befutottak és már elértek valamit, ezért nagyrészt őket szeretjük. Például az AC/DC-t, a Red Hot Chilli Peppers-t, a Metallicát, a Nirvanát, a Beatles-t.” – válaszolták a White Stripes-t is feldolgozó zenészek arra a kérdésünkre, hogy vajon vannak-e olyan magyar tinisztárok, akik inspirálják őket. Nagy öntudatról árulkodik az is, amit a zeneszerzés folyamatáról mondanak: „mi írjuk a zenét, az ötleteket összetesszük és hozzá készül a szöveg. Ebből mindenki kiveszi a részét.”

A ROCKFORCE CSILLAGOS ÖTÖSSEL JÁRTA KI A ROCKSULIT.

radics gigi.jpgA különböző mainstreamnek számító magyar zenecsatornák slágerlistáit, vagy akár a „tini-díjak” jelöltjeinek listáját átböngészve azonban egyre jellemzőbben arra lehetünk figyelmesek, hogy ezek a körök olyan zenéket vesznek át, amik az undergroundban már hosszabb ideje ismertek. Olyan világban élünk, ahol a Viván már nem csak este 11 óra után szól Halott Pénz vagy Mary Popkids, és a Bravo Otto legjobb együttes kategóriájában is olyanok szállnak ringbe, mint a Soerii&Poolek vagy a Hősök. „Magyarországon nincsenek tinisztárok, egyszerűen nincs rá kereslet, mert mindenki elérhető” – magyarázza Carp-E.

Ha ehhez hozzávesszük, hogy évente rengeteg új arc kerül az egyébként is elég szűk piacra a különböző tehetségkutatók (Janicsák Veca, Radics Gigi - fent, Hien, Düki stb. - erről részletesebben majd a témáról szóló cikkünkben) – rosszabb esetben valóságshow-k (például Young G) – végtermékeként, nem csodálkozunk azon, hogy valóban egyre kevesebb hisztit kiváltó új előadó mosolyog ránk vissza a tinimagazinokból.

Merre tovább?

no thanx.jpgEmlékeztek MM-re, a magyar Justin Bieberre? A 2011-es év legmenőbb magyar fiúbandájára, a BNF-re? Na és a Tokio Hotel körül kialakult hiszti-hullámot meglovagló, lázadó tiniket megbabonázó No Thanx-re (balra)? Mi sem. Mégis vannak olyanok, akik talán képesek rajongóikkal együtt felnőni. Az idén 23 éves Barbee így látja saját helyzetét: „A mai napig felnézek mindenkire, aki tiniként kezdte az éneklést, hiszen az ember idejekorán rengeteg tapasztalatot szerez az élet minden terén, és már fiatalon egy olyan felelősséget vállalunk, amit sokan még felnőttként sem tudnak jól kezelni. Mivel én magam is tiniként kezdtem, ezért nem volt nehéz a tiniket megcélozni, hiszen egészen egyszerűen olyan dolgokról énekeltem, amiket én is nap mint nap megéltem. De ma már az érettebb közönség felé is kacsintgatok, hiszen én magam is felnőttem!”

A megkérdezettek szerint ma már a tiniközönséget is nehezebb kiszolgálni, mint mondjuk tíz éve volt, hiszen az internet miatt túl sok impulzus éri őket, a trendek egyre gyorsabban változnak, így aki mindig lépést akar tartani, az csak összezavarodik. A legfiatalabb generációnak azonban nincsenek lehetetlen elvárásai: „Olyan zenészek szeretnénk lenni, akik egyedi új stílust tudnak teremteni, amit megjegyeznek az emberek, ami kiemelkedik a többi zene közül. És természetesen fellépni minél több iskolában és sok-sok új saját számot írni” – nyilatkozzák álmaikról a Rockforce-lányok. Ennél azért jóval többre is számíthat egy tinisztár, elég, ha a legnagyobb magyar nézettségű videót produkáló Fluor Tomira vagy a szakmai berkekben fotósként- és zenészként is egyre nagyobb elismerésre szert tevő SP-re gondolunk. Aztán, hogy vajon nekik és másoknak tényleg sikerül-e a generációs popzene korlátait átlépve közönségükkel együtt felnőni és megérni, arra majd néhány múlva térjünk vissza!

Biczó Andrea


Barbee legfrissebb videója, a Holdfény című dalhoz:


a Children Of Distance Kozma Katával közös Barátként búcsúzom című dala:


a reményteljes Rockforce első saját klipes dala, Scherer Péterrel - Miért van az a sok szabály?:


és a végtelenül cool White Stripes-feldolgozásuk (Seven Nation Army), a Duna TV Kívánságkosár című nem végtelenül cool műsorában, élőben:

https://recorder.blog.hu/2013/09/11/becsengetes_egy_masik_nemzedek
Becsengetés – Egy másik nemzedék
süti beállítások módosítása