Horrorfilmzene-torzók a magyar kazettakiadótól

2013.06.27. 13:35, Frontrecorder

aiwa.jpg

"Kívül-belül torz, kiközösített alterego, amit a nyolcvanas-kilencvenes évek horrorfilmjeinek zenéje, meg korai internetszemét táplál" - így jellemzi magát a valódi kilétét elfedő A i w A, akinek az általunk kiemelt figyelemmel kísért - és itt bemutatott - Farbwechsel jelentette meg debütáló anyagát. Az At The Window című minialbum meghallgatható nálunk, elkövetőjét pedig most szombaton a Farbwechsel kiadói estjén lehet meghallgatni először az A38-on.

A FARBWECHSEL ALAPÍTÓINAK FORMÁCIÓJA, A SILF MÁR OTT BIPPEG A MAGYARRADARUNKON.


aiwakazi.jpgAz Aiwa kazettás deck Magyarországon a legmenőbb magnónak számított a nyolcvanas évek második felében és a kilencvenes évek elején "dizájnos" kezelőfelületével, mutatós LED-kijelzőivel, a kazettát megvilágító zöld fényével, na meg a majdnem hi-fi hangminőségével (három fej, kétféle Dolby-zajszűrő). A most "titokban" színre lépő hazai underground producer (akit mi ismerünk, de nem leplezhetünk le) álnevét egyértelműen e kultikus lejátszó ihlette, ahogyan zenéje is visszacsévél ebbe az időszakba, hogy aztán torzan szóló, begyűrt kaziként újrajátssza azt.

Az A i w A tulajdonképpen egy képzeletbeli filmzene-projekt, hozzá természetesen saját sztorival, amelynek névadó főszereplője "egy elkeseredett sorozatgyilkos, az életben visszahúzódó, csendes figura. Gyerekkori traumák gyötrik, és olyan álmokat kerget, amiket sosem érhet el külseje és társadalmi helyzete miatt - a 'film' végére megérti a néző, hogy hogyan juthatott ideáig" - jellemzi a figurát az annak médiumaként szolgáló fiatal budapesti elektronikus zenész, aki a film alaphelyzetét így írja le: "1993. Este van, odakint tombol a vihar, odabent a fátyolos meleg fényben úszó családi házban szól a 'Desktop Love'. Szülők sehol, a tinilány egyedül táncolgat, a barátjáról álmodozva. És akkor, egy nagyobb villám fényében feltűnik az ablak túloldalán álló símaszkos alak: A i w A."

A soundtrack genezise pedig a következő: "Épp dobgépekkel szórakoztam, mikor rátaláltam a méltán híres Roland TR-505-re, ami nemcsak hangjával, de megjelenésével is egy szeretett korszak emlékét idézte fel bennem a maga kedves, önfeledt gagyiságával. Kíváncsi voltam, hogy tudom-e addig erőszakolni, míg el nem veszíti a gagyiságát; hát nem, viszont a kedvességét elvesztette, és ezzel eljött az alkalom, hogy végre hasznát vegyem a régi (horror)filmzene-gyűjteményemnek.Megcsináltam tehát az Uninstall Yourself című trekket csakis 505-dobokkal, meg régi szintikkel/hangmintákkal és annyira bejött a zene feszültsége, agressziója, hogy mélyebben belementem a témába. A Menekülés New Yorkból elég sok ötletet adott eleinte képileg és zeneileg is. Van a zenében Fugees-sample és Kenny G is, ilyen 'movie OST' hangulatot szerettem volna kelteni, ezért vannak benne kedvesebb(nek tűnő) darabok is, az átvezető jelenetekhez."

A John Carpenter nyolcvanas évekbeli filmzenéinek atmoszféráját és a Kavinsky-féle recsegős-torz ed bangeres hangzást egyaránt megidéző At The Window meghallgatható alább:

A i w A élőben most szombaton mutatkozik be/meg a közönségnek az A38-on zajló Farbwechsel Label Nighton, amelyen fellép még a kiadó színeiben Imre KissDanada Cry, a 12zRoute8, a SILF, továbbá Norwell és Bergi.

Az egész estés rendezvényre csábító vicces videoflyer:

Címkék: aiwa farbwechsel
https://recorder.blog.hu/2013/06/27/horrorfilmzene-torzok_a_magyar_kazettakiadotol
Horrorfilmzene-torzók a magyar kazettakiadótól
süti beállítások módosítása