Katalizátor szerep - bemutatjuk a Farbwechsel kiadót (interjú + exkluzív számok + mix)

2013.04.27. 19:11, Frontrecorder

szinti.jpg

A budapesti Farbwechsel kiadóról már a Magyarradar rovatunkban bemutatott SILF kapcsán, illetve a kazettareneszánszról szóló cikkünkben is esett szó, épp itt volt az ideje, hogy önálló profilt szenteljünk a fiatal elektronikus zenei labelnek. Interjúnk a Farbwechsel-főnök Zalkai Bálinttal (alias Alpár, a SILF egyik fele), hozzá pedig letölthető ajándékba négy, eddig nem hallható felvétel a kiadó előadóitól plusz egy mix!


alpar.jpg- Mikor, milyen indíttatásból jött létre a label?

Alpár (balra a képen, Michael Jackson-pólóban): - Tavaly nyáron pattant ki az ötlet, azt megelőzően már volt számos parázs vita az alapító kollégák között arról, hogy egy teljesen ismeretlen, saját kiadó indítása vagy a sokszor akár reménytelennek tűnő külföldi kilincselés
a jobb megoldás a saját zenék szélesebb körű megismertetésére. Aztán nyár végén eljutottunk oda, hogy ott volt az S Olbricht anyag, a legjobb grafikus (Jani Dániel) és némi tőke, szóval belevágtunk. Októberben aztán napvilágot látott a The Last Act Of Dorothy Stratten. A Farbwechsel maga egyébként létezett már előtte is, mint zenebuzi blog, szóval az elképzelés, hogy szerintünk jó zenéket mutatunk az érdeklődőknek megmaradt, csak más formába öntöttük.

- Mii a Farbwechsel "küldetése” / művészi hitvallása?

Alpár: - Sokan vannak Magyarországon akik csinálják otthon a jobbnál jobb zenéket, néhány megy Soundcloudra, nagy része pedig eltűnik a fiók mélyén. Persze van aki abszolút nem érez késztetést, hogy kiadja vagy kiadassa a zenéjét, de sokan, akiket mi is ismerünk előszeretettel hivatkoznak arra, hogy "te is tudod, innen milyen nehéz elérni a külföldi kiadókat". Szóval, gondoltuk akkor ne legyen több kifogás, a szomszédba csak átcsoszognak majd azzal a demóval. Eddig bejönni látszik a terv, annak ellenére, hogy többnyire mi megyünk utánuk, de a talált kincseknél nincsen jobb.

- Milyen zene fér bele a kiadó zenei arculatába, miket kerestek?

Alpár: - Bármi belefér. Amúgy is pörög a zenei élet Budapesten, kezdenek kibújni a csigaházból a zenészek, ebben keresi a label a katalizátor szerepet. Nem adunk ki mindent, amit kapunk, de műfaji korlátokat nem állítottunk. Amikor indult az egész, sok helyen úgy írtak a kiadóról, hogy az "új budapesti house label". Soha nem volt tudatos, hogy house zenére szakosodjunk, talán azért alakult így, mert ez a műfaj mindig is közel állt az alapítókhoz. De a következő darabbal viszünk egy csavart a sztoriba: május elején fog megjelenni a tavalyi UH Demón feltűnt 12z zenekar első lemeze. Hihetetlen jó improvizatív zenét csinálnak, zenekartól ilyen koncertélményt még nem kaptunk, nem is kellett sokat agyalnunk azon, hogy kiadjuk-e.

farbwechsellogo.jpg- Hazai vagy nemzetközi zenékre van állítva a radarotok?

Alpár: - Teljesen nyitott a label. A radar folyamatosan működik, és elsősorban Magyarországot pásztázza. Van már külföldről beígért lemez, de erre az évre el vagyunk látva és szerencsére mind hazai. Remixerek terén persze szeretnénk és fogunk is hozni külföldi neveket.

- Mennyi demót kaptok?

Alpár: - Nem sokat, de azért jönnek szépen sorban. Az eddigi és a betervezett megjelenéseket nézve szinte mindegyik első kiadványa egy-egy zenésznek, zenekarnak, szóval ők még nem nagyon kattantak rá a demo küldözgetésre. Viszont ami nagyon jól esik, hogy akiktől kérünk anyagot, ők habozás nélkül ránk bízzák a legjobb zenéiket.

- Mik lesznek a következő kiadványok?

Alpár: - A legközelebbi kiadvány a már emlegetett 12z zenekar albuma lesz. Őket Imre Kiss követi majd a sorban, továbbá készülőben van még egy, a hajdani Wedding Acid Group archív felvételeiből összeállított acid house-anyag is. A többi legyen meglepetés.

- Mi a következő lépcsőfok, amit szeretnétek meglépni a labellel?

Alpár :- Disztribútorokkal szeretnénk megállapodni, ami pedig terveink szerint magával hozza majd újfajta hanghordozók megjelenését.

- A kazetta kiadás kezdettől része volt az elképzeléseiteknek? Ti mit gondoltok a kazetta reneszánszáról?

Alpár: - Szerettünk volna valami kézzelfoghatót is. A digitális forma hozza a CD minőséget, így azzal annyira talán nem érdemes kísérletezni, a vinyl házibarkács kiadóként elsőre nagy falat lett volna, maradt hát a kazetta. Bár ezek után pont úgy tűnhet, hogy az egész kazetta dolgot egy kényszerhelyzet szülte, de cseppet sincs így. Azonnal beleszerettünk az ötletbe, ráadásul a The Last Act Of Dorothy Startten kiáltott is a mocskos kazis hangulatért. A kazettareneszánsz mindenképp jó dolog, a független kiadóknak remek alternatíva, hogy az online világon kívül is megvessék a lábukat, ne csak a számítógépeken, mobilokon létezzenek.

farbwechselkazettak.jpg

És akkor hadd adjuk át a Farbwechsel ajándékcsomagját, benne négy eddig nem publikált, ingyen letölthető felvétellel:

Ráadásként pedig egy bő félórás mix, amelyet a kiadó zenéiből állított össze a Recordernek Route 8:

(nyitókép: Koleszár Adél)

Címkék: mp3 mix farbwechsel
https://recorder.blog.hu/2013/04/27/katalizator_szerep_bemutatjuk_a_farbwechsel_kiadot_interju_exkluziv_szamok_mix
Katalizátor szerep - bemutatjuk a Farbwechsel kiadót (interjú + exkluzív számok + mix)
süti beállítások módosítása