These New Puritans: Field Of Reeds (lemezkritika)

A These New Puritans a kedvenc zenekaraink közé tartozik az elmúlt évekből, úgyhogy eléggé vártuk, milyen lesz a harmadik lemezük. Kritikánkból kiderül elégedettségünk foka.

Kiadó: Infectious Music / Neon Music

Megjelenés: 2013. június 10.

Stílus: neo classical, art-rock

Kulcsdal: Fragment Two

Egy fiatal zenészekből álló, tulajdonképpen megalakulása óta trendeken, sőt fél lábbal a popzene értelmezési tartományán is kívül álló, kísérletező kedvű, megújulni mindig kész együttes, melynek cégérén vadul világít a nagybetűs MŰVÉSZET felirat – nos, ez a bőven mért definíció önmagában még persze nem jelent semmit, ám esetünkben egy, a trendkívüliségen túl valóban rendkívüli zenekarról van szó. A dél-kelet angliai Southend-On-Seaből startoló – innen indult egy másik nagyszerű zenekar, a Horrors is – These New Puritans-ről már megjelenése pillanatában, 2006-ban, aztán debütáló nagylemeze kiadásakor, 2008-ban végképp megállapíthattuk, hogy – bár akkoriban szegről-végről köthettük az éppen divatos punk-funkos, dance-punkos, nu rave-es cuccokhoz – kivételes és egyedülálló dolog. Az őket ért hatások megvallott listája is egész bizarrnak tűnt, a Wu-Tang Clantól a trance-en át, a poszt-punkon keresztül a Hupikék törpikékig, valamint a középkori mágiáig és okkultizmusig – ahogy egy rendes, kissé őrült, ifjú art-pop zárványhoz illik. A TNP debütáló albuma, a monolitikus Beat Pyramid nem meglepő módon az év legjobbjai közé soroltatott, s nem volt ez másképp a zenekar második nagylemezével, a Hidden című albummal sem, mely – bizonyos értelemben egyáltalán nem meglepő módon – nem folytatása a debütalbumnak. A perkusszív, ritmikus vonal és az elektronika mellé felzárkózott a kortárs- és komolyzene; „a dancehall és Steve Reich találkozása”, így definiálta a zenekar a sok minden más mellett Peter Gabriel korai szólóalbumait is megidéző lemezt, míg a Guardian kritikusa szerint az album „nagyon 1970, de ugyanakkor eléggé 1610, 1950, 1979, 1989, 2005 és 2070”.

Akárhogy is, akármennyire komolyan vagy ironikusan fogalmazunk (vagy fogalmaz bárki), a lényeg, hogy a zenekar azon a lemezen már elindult abba az irányba, ahová most megérkezett. Fura ritmikák, néhol kortalan és időtlen, néhol kortárszenei beütésű kamarahangszerelések, poptalan pszeudo-pop, kívül a mai könnyűzene különféle részhalmazain és halmazunióin - ez jellemzi a Sophie Sleigh-Johnson billentyűs 2012-es kiválása után immár háromtagú These New Puritans néhol egészen nem-evilági harmadik nagylemezét (melyre a megmaradt tagok, a Barnett-ikrek, Jack és George, valamint Thomas Hein Elisa Rodrigues portugál jazz-énekesnő személyében különleges vendéget invitáltak). Kézenfekvő párhuzam is adódhat akár (a poptól, a konvencionális dalformától, a sztenderd popzenei struktúráktól való távolodás mentén): a Spirit Of Eden-, Laughing Stock-korabeli Talk Talk az, de akár eszünkbe juthat a Radiohead is, leginkább a Kid A. A These New Puritans persze eddig is a maga feje után ment, és minden bizonnyal ez után is a maga útját fogja járni – egy biztos: ez a lemez már most ott van 2013 legfontosabb lemezei között.

9/10

Németh Róbert

a Fragment Two című dalhoz készített, napokban közzétett gyönyörű videó: