"Senki nem ismerte fel Freddie-t” - a producerek a budapesti Queen-filmről

A Queen volt az első magyarországi nagy stadionkoncert főszereplője, az eseményről pedig film készült magyar stábbal és Hungarian Rhapsody címen. Az 1987-es alkotást idén szeptember végén felújított verzióban újra bemutatták világszerte, így a Mi Mozink hálózat Magyarországon is. A film 2012. november 5-étől, azaz mától DVD-n, Blu-rayen - a fellépés hanganyaga pedig dupla CD-n - is elérhetővé vált. Következzék a Recorder magazin hetedik számában megjelent interjúnk jócskán bővített verziója a koncert szervezőjével és a film társproducerével, Hegedűs Lászlóval, valamint a film másik producerével, Mihály Györggyel. Múltbeli találkozás Freddie Mercury-ékkal.

- A nyolcvanas évek közepén járunk Magyarországon, a vasfüggöny mögött, már üzemel és koncertek szempontjából is befogadóképes a Budapest Sportcsarnok, már túl vagyunk néhány nyugati sztárzenekar itthoni koncertjén. Hogyan működött akkoriban a koncertszervezés? Mennyi mozgástere volt egy magyar koncertszervezőnek? Mennyire volt meg a szándék a nyugati zenészekben, hogy fellépjenek nálunk?

Hegedűs László: - Ha ennek a kérdésnek láttatni szeretnénk a történeti hátterét, akkor vissza kell menni a hetvenes évekig, sőt 1968-ig, amikor a prágai tavasz idején Csehszlovákiában volt egy kis nyitás a nemzetközi, főleg avantgárd zenekarok felé. Aztán talán még Prágánál is intenzívebben Lengyelországban is megjelentek a külföldi zenekarok a krakkói Pod Jaszczurami klubban, vagy a varsói Stodola-ban, mely 2500 fős egyetemi klub volt akkoriban. Varsóban fellépett a Rolling Stones, az Animals, utóbbit láttam is, előbbinél csak egy éjszakát töltöttem az utcán, hogy bejussak másnap a koncertre, de ez nem sikerült (nevet). Aztán amikor a szocialista hadseregek bevonultak Csehszlovákiába, akkor egyből elzárták ezt a csapot. Volt egy ilyen legenda, lehet nem igaz, hogy egy kongresszuson az NDK-s Honecker felszólalt, és azt mondta, hogyha ilyen „rollingstones”-ok lépnek fel Varsóban, akkor nem lehet szocializmust építeni. A hetvenes évek végén aztán a lengyel állami koncert importőr cég a Pagart, és a magyar Interkoncert is elkezdett újra különféle zenekarokat beszivárogtatni, köztük egész jó nevűeket is, de a nagy áttöréshez két koncert kellett. Az egyik 1979-ben Eric Clapton fellépése volt Lengyelországban, rögtön három előadás volt betervezve. Egy kicsit én is benne voltam a szervezésben, hiszen én hoztam össze a Pagartnál egy haverszervezőt Harvey Goldsmith-szel, aki Clapton turnészervezője volt akkoriban. Katowicében úgy kezdődött az első buli, hogy nem volt kordon a nézőtér és a színpad között, hanem egy rendőrsorfal állt fel gumibotos rendőrökkel, és amikor a nézők rögtön elkezdtek ugrálni, akkor a rendőrök koreográfiás mozdulatokkal elkezdték csépelni a gyerekeket. Clapton a koncert közben levonult a színpadról, kiment a kocsihoz, ami behozta a repülőtérről, egyből visszavitette magát és az első géppel hazarepült. Clapton finoman szólva pejoratív nyilatkozatokat tett a vendégjátékról az angol sajtóban. Nem sokkal ezután egy svájci cég szervezésében Romániában egy Boomtown Rats-koncert volt Bob Geldoffal, ezt a svájci cég felkérésére én szerveztem a románokkal közösen és itt is hasonló volt a koreográfia. A civil ruhás rendőrök elkezdték verni a gyerekeket, csakhogy Clapton és Geldof között volt egy kis különbség temperamentumban. Geldof – kétméteres nyurga figura – leugrott a színpadról és kiütött három rendőrt a sorból. Rögtön letartóztatták. Kiszabadítottuk, az angol követség nagyon jól funkcionált. Ezek után a nyugati közhangulat a kelet-európai fellépések felé finoman szólva is negatív volt. Ezt a negatív imidzset kellett áttörni, meggyőzni az ügynököket, hogy nem lesz kölyökverés. Ez volt a kiindulópont, amikor a Budapest Sportcsarnok megnyílt 1982-ben és ehhez jó apropó volt elhozni a Talking Heads-et, akik abszolút világsztárok voltak akkor. Aztán 1983-ban elhoztuk Santanát és elkezdett épülni felfelé lépcsőről-lépcsőre a koncertágazat.

- Hogyan jutottak el addig, hogy a Queen fellépése is szóba kerülhetett?

HL: - 1986-ra jutottunk el odáig, hogy már egy stadionkoncertet is meg lehetett próbálni. Abszolút támogatta a rendszer, politikai támogatás állt mögötte. Akarták.

- Mennyiben volt ez az önök kezdeményezése a Queen felé, mennyiben volt részükről is egyfajta szándék arra, hogy beillesszenek egy kelet-európai fellépést is a turnémenetrendbe?

HL: - Abszolút mi provokáltuk ki a beleegyezésüket. Már 1983-ban elkezdtem őket keresni, hiszen a Santana-koncert után volt egy pozitív visszajelzés, volt mire építeni. Schmitt Pál volt a Népstadion és Intézményei főigazgatója, aki nagyon segítőkészen állt hozzá a Santana-koncerthez és ő mondta, hogy a Népstadion ott áll üresen, ki kellene használni, tárt karokkal vár minden kezdeményezést.

- Kinek a fejében született meg a gondolat, hogy itt egyúttal készüljön egy Queen-koncertfilm is?

HL: - Team-munka volt. Jim Beach-csel, a Queen menedzserével rengeteget agyaltunk azon, hogy hogyan lehetne megvalósítani egy budapesti koncertet, eleinte nem nagyon látszott az, hogy ez pénzügyileg lehetséges, mert nagyjából a harmadát tudtuk összehozni annak, ami a koncert költsége volt. Gázsiról még szó se volt. Feldobtam különféle ötleteket, koncertfelvétel lehetőségét, amikor eljutottunk odáig, hogy azt javasoltam, próbáljunk meg összehozni egy koncertfilmet a magyar filmes világgal. Erre már ráharaptak. Itt vontam be a Gyurit, mert ő volt a filmes ága a Multimédiának, ő csinálta a cég összes vizuális megjelenését. A Gyuri hozta össze azokat a kapcsolatokat, amik ahhoz kellettek, hogy a filmes világot is sikerüljön behergelni. Felőlük is nagyon jó volt a fogadókészség.

Mihály György: - Két szálon kellett elindulni, az egyik az volt, hogy hivatalosan legyen a filmhez magyar partnerünk. Ez a Mafilm és a Hungarofilm lett. Mi, a Multimédia, és a Queen is angol cég volt, ahhoz tehát hogy egy magyar céggel össze tudjunk fogni, akkoriban kellett egy külkereskedő cég és ez a Hungarofilm. volt. Aztán persze társproducerként kellett a Mafilm is, amely a facilitásokat tudta biztosítani. Ennek akkor Marx József volt a vezérigazgatója, nyitott, kifejezetten jó fej vezető. A másik szál pedig az volt, hogy össze kellett szedni a kreatív szereplőket. A rendező személyében nagyon gyorsan megállapodtunk. Zsombolyai János rendezőként már jegyzett zenés filmet, A kenguru-t, ráadásul Zsombi eredetileg operatőr - nem is akármilyen operatőr - és egy koncertfilm rendezői vizualizálása első sorban operatőri képességeket igényel. Tudtuk a Zsombiról, hogy sikerfilmekben gondolkodó alkotó, nem pedig egy elvakult művészfilmes. Neki is nagyon tetszett az ötlet, egy pillanat alatt beindult, mint a gőzmozdony. Először megszereztük közösen Ragályi Elemért vezető operatőrnek, akivel mindketten sokat dolgoztunk korábban. Ő ellenkezett, hogy soha nem volt köze koncertfilmhez, hogy botfüle van, de rábeszéltük. Miután ő rábólintott, mindenki jött utána. Illés Gyuri bácsi, az összes nagy magyar operatőr mestere is eljött, segített, tanácsot adott. Mindenki benne volt ezek után, részint játékfilm-operatőrök a maguk igényességével, részint a tévénél hatalmas rutint szerzett - és szintén játékfilm-operatőrnek tanult - fiatalok, akik nagyon tudtak alkalmazkodni, mert egyik nap focimeccset közvetítettek, másnap koncertet, harmadnap színházi darabot. Egy angol operatőr, ha évi 60-70 napot dolgozik, akkor nagyon rutinosnak számít, ezek a magyar operatőrök meg a heti egy szünnapot kivéve minden nap kamerával ébredtek. Az operatőr nem csak művész, ez egy manuális szakma, ahol az élmény vizuális megfogalmazása mellett tökéletes biztonsággal kell tudni élességet állítani. És ezt a koncertet csak egyszer lehetett felvenni.

A QUEEN DALAI NEMCSAK SPORTCSARNOKBA VALÓK, DE SOK KÖZTÜK AZ ÖRÖKZÖLD SPORTHIMNUSZ.

- Technikailag milyen megoldásokat kellett bevetni, hogy megvalósulhasson a film?

MGY: - Éppen annyi eszköz volt Magyarországon, amennyiből ezt meg lehetett oldani. Minden létező 35 mm-es kamera ott volt a Népstadionban. Minden kameraműszerész dolgozott a koncert előtti hónapban, hiszen az összes felvevőt szétszedték, összerakták. Tizenhét kamera működött, nem is tudom honnan szedtek össze ennyit. Úgyszintén minden létező lámpa ott volt a helyszínen. A színpadon hatalmas fényesség volt, ehhez képest kellett bevilágítani a nézőteret, hogy a filmen abból is látszódjon valami. Minden kameramozgató eszköz ott volt a stadionban. Abban a tíz napban, amikor a Queen Magyarországon volt, semmi más produkció nem forgott, állt a magyar filmgyártás.

- Amikor összeállt a filmes stáb, akkor a Queen mennyire nézett utána a csapatnak? Voltak elképzeléseik, hogy milyen legyen a koncertfilm, és megpróbálták ezeket érvényesíttetni?

MGY: - Jim Beach azért a világ egyik legnagyobb menedzsere, mert tudja azt, hogy a kreatív embert segíteni kell, nem pedig rátelepedni. Akivel ő dolgozott, az szárnyalhatott. Ugyanazt a bizalmat érezhette a magyar filmes csapat, mint amit Hegedűs Laci és fiatal cége koncertrendezőként kapott azzal, hogy megrendezhette ezt az első stadionkoncertet Magyarországon. Megfelelően be voltunk tojva, de ő azt mondta: "nyugi, jók vagytok!” Hatalmas lehetőséget kaptunk a Queentől, hitelünk volt.

- Anyagilag hogy nézett ki a film finanszírozása, közös tehervállalással ment?

MGY: - Igen, háromoldalú koprodukció volt. A Queen, a Multimédia és a Mafilm közösen készítette a filmet.

HL: - Az igazság az, hogy önmagában az a tény, hogy a Queen a saját jogait, a zenefelvételt, és a zenefelvétel utómunkálatait, a stúdiókorrekciót tálcán adta, ez óriási könnyebbséget jelentett. A Mafilmnek a filmes stábot kellett biztosítania, az operatőröket, a kamerákat, minden felszerelést, valamint a filmes utómunkát. A Multimédia pedig a koncert feltételeit teremtette meg, az összes utazást biztosította, és a Queen itt tartózkodását is, na és mi adtuk a nyersanyagot is. A Kodak színes nyersanyag Magyarországon hiánycikknek számított.

MGY: - Egyetlen nap alatt annyi nyersanyagot forgattunk el, mint amennyit a magyar filmgyártás egy egész év alatt szokott.

HL: - A legnagyobb tételt maga a zenekar jelentette volna, a zenei jogok, az összes kiadó, az összes zenei jogtulajdonos kifizetése, illetve ezek biztosítása. Mindez a Queen részéről megtörtént és ez nekünk nagyon fontos tényező volt. Magyarul: nem kellett fizetni ezekért, sőt a film segítette a koncert finanszírozását bizonyos technikai költséget átvállalásával.

-  Tehát egyáltalán nem is kapott gázsit a zenekar ezért a koncertért?

HL: - A koncertért fizettünk gázsit, a filmben való szereplésért nem.

- Mennyiben volt más ez a budapesti koncert a turné többi állomásán megszokott koreográfiához képest? Változott valamiben a felépítése a "Tavaszi szél vizet áraszt...”-on kívül?

HL: - Egy nagyságrenddel nagyobb volt minden. Sima házat hasonlítunk egy felhőkarcolóhoz. De a Queen arra is figyelt, hogy az ismertebb dalokból több szerepeljen. Amiről úgy gondolták, hogy a kelet-európai rajongó jobban ismerhet, az bekerült a programba, és ennyiben azért volt eltérés az ezen a turnén megszokott setlistekhez képest. Viszonylag kevesebb dal szerepelt a friss albumról, a Kind Of Magic-ről. És természetesen csak itt hangzott el a "Tavaszi szél…”

AHOGYAN ELHANGZOTT A BOHEMIAN RHAPSODY IS, AMELY NEMRÉG EGY MEGHÖKKENTŐEN VICCES VÍRUSVIDEÓBAN KÖSZÖNT VISSZA.

- Kinek az ötlete volt, hogy kellene egy magyar vonatkozású dal a budapesti programba?

HL: - Freddie ötlete volt. Rádiós szerkesztőkkel összeállítottunk neki egy étlapot. Kazettára összejátszottunk jónéhány dalt, csupa népdalt és csupa olyant, amiről azt gondoltuk, hogy elég népszerűek ahhoz, hogy a stadion közönsége majd Freddie-vel énekelje. Mercury-nak az volt a feltétele, hogy olyan legyen, amit mindenki ismer, de ő maga választotta ki ezt az egyet a többi közül.

- Hogy érezték magukat a zenekar tagjai Budapesten a forgatás során?

HL: - Azt kell mondanom, hogy kifejezetten jól.

A QUEENT MÉG NAGY FERÓ IS BÍRTA, NAHÁT! 

- Olyannyira, hogy Mercury-nak még az az ötlet is megfordult a fejében, amikor a Dunán elhajóztak a Parlament előtt, hogy megveszi az épületet. "Hány szobás is?” - viccelődött a többiekkel a filmben.

HL: - Az egy jó poén. De annak a mondatnak volt egy másik fele, ami kimaradt a filmből, és nem nagyon került megemlítésre.

- És mi volt ez a mondat?

HL: - "Úgysem használják semmire!” (nevetés) Ebből is látszik, hogy mennyire tájékozott volt a hazai politikai állapotok vonatkozásában. Naprakész ember volt. Nagyon vicces, nagyon kedves emberek voltak. Ez is egy poén, de száz ilyen volt naponta.

MGY: - Mindenben benne voltak. Ami hülye ötlet csak eszünkbe jutott, arra mindre rábólintottak. "Menjünk ki a Hungaroringre!” "Jó!” Hat napig voltak Budapesten, és Freddie csak egyetlen dologhoz ragaszkodott ez idő alatt. Minél több régiségboltba szeretett volna eljutni.

HL: - Csomó mindent vett. Art Deco-gyűjtő volt, így aztán leginkább Art Deco dísztárgyakat, szobrokat, festményeket, bútorokat keresett. Minden nap ment kincsekre vadászni. Én nem is voltam vele mindenhol, de volt egy-két kollégám, akik kísérgették. Héder Barna volt különben az egyikük, közgáz hallgató volt akkoriban és ő volt a sajtós. Mercury általában húsz emberrel közlekedett, elől négy testőr, hátul négy testőr, középen egy személyi asszisztens, egy barátnő, egy barát és egy biztonsági főnök. Akárhova mentünk percek alatt több száz fős tömeg gyűlt össze. Ez különben egy nagyon jól működő stratégia arra, hogy hogyan lehet folyamatosan felhajtást generálni. Ugyanakkor volt, amikor álruhát öltött: a fejébe húzott egy baseball-sapkát, felvett egy nagy napszemüveget, nyakába tett egy kamerát, és teljesen egyszerű farmerben és trikóban lementünk a Nagyvásárcsarnokhoz, ahol megnézegette a kofákat. Abszolút inkognitóban volt, ketten mentünk, biztonsági őrök nélkül. De senki nem ismerte fel.

MI ÍGY EMLÉKEZTÜNK MEG A NAGY SZEREPJÁTSZÓ FREDDIE MERCURYRÓL. 

- A koncertet ismerjük a filmből, egészen precízen dokumentált esemény, de mik zajlottak a háttérben, hogyan ment le a forgatás?

HL: - Freddie borzalmas precizitással, még előző éjjel kettőig állítgatta a lámpákat, berakott a maga helyére egy dublőrt, és miközben a koncert különböző jeleneteit játszották, ő a világítást fókuszálta, irányította, színeket cseréltetett. Mindent kitalált, hogy a film abszolút sikeres legyen. Amikor elindult a koncert, akkor azért mindenkinek azt kellett tapasztalnia, hogy a valóság egy picit komplikáltabb, mint, ahogyan azt eredetileg hittük. Minden egyes kamerához jár egy segédoperatőr, egy fókuszpuller, egy hangos, egy kábeles, egy cserélő, aki a filmkazettát cseréli tíz percenként. Egy kamerát egy komoly stáb visz, ha hét ilyen van fenn a színpadon, az már nagy tömeg. Hogy ne zavarják a koncertet, egymást, ne látszódjanak bele egymás képébe, az meglehetősen bonyolult feladat. A valóság egy picit feszültebb volt, mint amit elterveztünk. A közönség ezt nem érezte, ők azt tapasztalták, hogy a nézőtéren szokatlanul világos van, hiszen a filmhez, hogy legyen elég fény, be kellett világítani az egész stadiont. Minden korábbitól eltérően ez egy világos koncert volt, nem volt meg a szokásos intimitás, ami a koncertek sötétjében természetes. Ezért a közönség kicsit lassabban és nehezebben engedett fel. Ez nyilván idegesítette a zenészeket, plusz a kamerások is idegesítették őket, úgyhogy jóval többet hibáztak, mint általában. Melléütés, fals hang, korai, vagy késői beszállás, az ő számukra valószínűleg irritáló és idegesítő tévesztés. A koncert után Brian, aki a zenei vezetője a Queennek, egyből mondta, hogy akkor most vár rájuk egy hónapnyi stúdiómunka, korrigálni a hangsávon a hibákat. Ez nem szégyen, a világ minden koncertfelvételét a U2-tól a Rolling Stones-on át Madonnáig, Lady Gagáig korrigálják utólag. A mozifilm forgatása nagyban befolyásolja a koncert alakulását. A végére nagyon jó lett a buli, de a nyers felvételeken érződött, hogy kell majd rajta dolgozni. Amikor viszont Londonban először meghallgattuk a hang javított verzióját, az nagyon nagy öröm volt. Emlékszel Gyuri, hogy milyen kurva jól szólt?

MGY: - Hihetetlen volt. A vágószobában ugye 10-20 másodperces részletekben szólt a koncert hónapokig - ezért nem is bírtam Queent hallgatni húsz évig (nevet). De amikor alátettük a javított hangot, és meghallgattuk egyben, az valami fantasztikus volt.

- A rengeteg nyersanyagból sokféle filmet lehetett volna összevágni, a zenekar ebbe se szólt bele? Elfogadták a megvágott verziót?

MGY: - Magába a koncert megvágásába egyáltalán nem, szabad kezünk volt.

HL: - Én ezt külső szemmel egy picit másképp látom. Azt éreztem, hogy a Zsombiék minél nemzetközibb, nyugati stílusú profi koncertfilmet szerettek volna készíteni, a világsztenderdek szerint. Jimék pedig pontosan azt akarták, hogy ez legyen egy keleti dolog, minél inkább magyaros. Jim több dokumentumrészt tett volna bele, Gyuri, ti ezt nagyon rövidre szabtátok, mert, hogy unalmas.

MGY: - Azt akartuk, hogy legyen egy jó tempója a filmnek.

HL: - Az embereknek zene kell, na de ők több dokumentumrészletet tettek volna bele, mert azt érezték egzotikusnak, érdekesnek, ami magyar, ami a háttér. A végeredmény egy kicsit kompromisszumos lett, de ha rajtuk múlott volna, ők szerintem sokkal több dokumentumrészletet tettek volna bele.

MGY: - Szerencsére nem rajtuk múlt.

- Milyen volt a magyarországi mozibemutató? Hogyan teljesített a film a moziban? Kígyóztak a sorok a pénztárak előtt?

MGY: - A Kongresszusi Központban volt a bemutató, totális telt ház előtt, itt volt Brian May, Jim Beach, a zenekar menedzsere, óriási ováció volt a nézőtéren. Pedig a közönség fele semmit nem látott, mert az a terem nem filmvetítésre volt kitalálva.

HL: - Aztán beépítettünk egy jó hangfelszerelést a Corvinba és ott ment három hónapig telt házzal.

MGY: - De körbejárta az egész országot.

HL: - Meg a keleti blokkot. Több millióan látták. Magyarországon is közel félmilliós nézettsége volt, az év egyik sikerfilmje lett.

- Hány példányban fogyott az 1987-ben kiadott videókazetta a világban?

MGY: - 1987 legtöbb példányban elkelt koncertvideója volt, milliós példányszámban.

HL: - Egyébként azért sem mutatták be a mozikban Nyugat-Európában, mert akkor még nem voltak olyan jól megszólaló hangrendszerek, egyszerűen nem jött át a rock. Rögtön videón jelent meg.

- A koncert után megmaradt a kapcsolat önök és a zenekar között?

HK: - Persze, egyrészt társproducerek voltunk Jim Beach-csel, aztán sok közös turnét bonyolítottunk velük a Multimédiával a régióban, a Paul Rodgers-szel felálló Queent kétszer is elhoztuk Budapestre, Brian May is többször volt nálunk szólóban. Legutoljára május körül beszéltem Briannel, kedves volt, a régi formáját hozta. Éjjel-nappal dolgozik, nem bírja abbahagyni, elbeszélgettünk arról, hogy sajnos mi nem leszünk nyugdíjasok, úgy fogunk meghalni, hogy melózunk. Most épp filmezik, filmproducer és filmzeneszerző. Sacha Baron Cohennel csinál Freddie életéről egy filmet, annak az előkészületei folynak. A film nem a Queenről fog szólni, hanem Freddie életéről a Queen sikeréig. Biztosan nagy dobás lesz.

interjú és fotó: Dömötör Endre