„Újra a gitároké a főszerep” – Kele Okereke (Bloc Party)

- A Bloc Party-t te és Russell Lissack gitáros az 1999-es Reading fesztiválon alapítottátok. Melyik koncert volt az, ami után azt mondtátok, hogy „oké, mi is ezt akarjuk csinálni, itt és most alapítsunk zenekart"?

- Ha jól emlékszem a Blur és a New Order voltak a headlinerek. De nem vagyok biztos benne. Délután találkoztunk, ismertük egymást már régebb óta, de egy ideje nem futottunk össze, úgyhogy dumáltunk egyet, este pedig megnéztük a New Ordert, és utána éjszaka döntöttünk úgy, hogy zenekart alapítunk. Nem az volt a célom, hogy megnézzek egy zenekart és ennek hatására alapítsak egyet, mégis így történt.

- Karrieretek elején végigjártátok a fontos ízlésformáló indie-kislemezkiadókat (Trash Aesthetics, Moshi Moshi, Wichita), és pont ebben az időszakban, a múlt évtized közepén volt a sokadik nagy indie-robbanás Nagy-Britanniában. Hogy láttad belülről, mi vezérelte ezt a robbanást?

- A legegyszerűbb ok erre a robbanásra talán az, hogy sokkal több zenekar pezsgett akkoriban, most mostanság. Ma is vannak új, fiatal zenekarok a gitárzenében, de főleg itt Angliában sokkal kevésbé kerülnek felszínre. A 2000-es évek közepén egyszerűen mindenki zenélt, mindenki ezeket a zenekarokat akarta látni, öngerjesztő volt az egész folyamat. Nem szükségszerűen volt ez a legjobb időszak az indie-zene számára, ezt amúgy nem is tudnám meghatározni, és nem szükségszerűen volt több jó zene, de hogy általában több zene született, az egészen biztos – mármint az indie gitárzenén belül.

- És mit gondolsz, arra mi a magyarázat, hogy – ahogy ti is a Silent Alarm (2005) című debütálás idején – annyi zenekar a nyolcvanas évekbeli posztpunkhoz és új hullámos zenékhez nyúlt vissza ekkoriban? Nem is csak Nagy-Britanniában, de Amerikában is.

- Ez jó kérdés, de nem igazán tudom rá a választ. Azt hiszem, hogy általában érte utol a retródivat ezt az időszakot. Az emberek az akkori divat szerint öltözködtek, egyre-másra alakultak a kis lemezcégek, pont, mint a hetvenes évek végén, nyolcvanas évek elején. Úgy általában mindenkire hatással volt a korszak, így ránk, zenészekre pedig a korszak zenekari. De most visszatekintve – és ezt akkoriban nem igazán fogalmaztuk meg – egyszerűen elegünk volt a kilencvenes évek zenéiből. Főleg a vége volt nagyon unalmas a gitárzenéket tekintve. Persze ha ma megnézed, a kilencvenes évek tánczenéje újra itt van, most mindenki az akkori elektronikát, drum'n'bass-t hasznosítja újra, ismét eltelt húsz év, megint körbeértünk egy ciklust.

- Ha már az elektronikus tánczenénél tartunk, mindegyik lemezeteket egy-egy remixalbum követte. Figyelembe véve a táncos szólólemezed az a gyanúm, hogy a zenekarban ennek te voltál a fő támogatója.

- Mindannyian szerettük a remixlemez ötletét, és mivel az első bejött, így a remixekre később is nagy hangsúlyt fektettünk. Mind a négyen nagy hívei vagyunk az elektronikus zenének, a tánczenei kultúrának. Így annak is, hogy a zenénket átformáljuk úgy, hogy a tánctereken is megállja a helyét. Egész egyszerűen ez által sokkal több emberhez eljut a zenénk, olyanokhoz is, akik alapvetően nem is hallgatnának minket, úgyhogy ez fontos a számunkra. Sőt, nem egy esetben a teljesen átalakított szám önálló életre is kel, és ennek mindig nagyon örülünk. A remixelésnek az előnyeit még ma is mind tisztán látjuk.

- A második lemezetek, a 2007-es A Weekend In The City hónapokkal a megjelenése előtt kiszivárgott. Erre született válaszként, hogy a következő, 2008-as Intimacy-t rögtön azután elérhetővé tettétek online megvásárlásra, hogy hírt adtatok elkészültéről? Sikeres volt ez a kalózkodás elleni kísérlet?

- Igen, egyfajta kisebb kísérlet volt, hogy hova lehet eljutni ezzel. Akkoriban mindenki azon agyalt, hogy miképp lehet megmenteni a lemezeladásokat a kalózokkal szembeni harcban, ez is egy próba volt. Bejelentettük a lemezt, két nap múlva pedig letölthető volt az oldalunkról, úgy hogy közben senki sem hallotta az anyagot. Se a sajtó, se más. Hogy a fizikai megjelenés előtt jó-e ilyet tenni? Nem tudom, érdekes kísérlet volt. Még ma sincs meg a biztos módszer arra, hogy hogyan érdemes lemezt kiadni manapság.

- 2009 végén pihenőre vonult a Bloc Party, be is jelentettétek a hiátust. Mindenki elkezdett szólóban, vagy oldalági projektekkel foglalkozni. Benne volt a levegőben az is, hogy feloszlik a zenekar?

- Azt mondtuk, hogy kiveszünk egy, másfél év szünetet és utána meglátjuk, hogy hogyan tovább. Aztán amikor újra összejöttünk, és elkezdtük kitalálni, hogy mi legyen, akkor simán benne volt a pakliban, hogy vagy folytatjuk, vagy soha többé nem. De aztán néhány próba után kiderült, hogy még mindig tudjuk egymást inspirálni, hogy még dolgunk van. Úgyhogy minden mást félretettünk és erre fókuszálva kezdtünk újra dolgozni.

- A 2010-ben kijött The Boxer című szólólemezed kifejezetten tánczenei, eleged lett a gitárokból?

- Az volt a fontos számomra, hogy továbbra is kreatív legyen, amit létrehozok, és úgy éreztem, hogy nem sok értelme lenne még egy gitárzenei lemezt kiadni szólóban is, az miben mutatna belőlem többet a Bloc Party-nál? Mindenki a zenekar lemezeihez hasonlította volna. Szóval egyszerűen újat akartam nyújtani, és persze nagyon szeretem ezt a tánczenei világot.

- A szólólemez hordoz magában sportos referenciákat és a címe is a küzdőszellemre utal, arra, hogy a bokszban csak magadra támaszkodhatsz. Sportrajongó vagy?

- Nem igazán, sőt, nem vagyok túlzottan oda sportokért. Amikor Amerikában éltem, többször eljártam kosármeccsekre, és sportolni persze nagyon jó dolog. Az egészséged miatt is, de nem követem megszállottan a különféle sportokat.

- Ahogy már említetted is, a zenekari szünet után ismét egymásra találtatok a Bloc Party-val. Jót tett a zenekaron belüli dinamikának a szünet? Megsokszorozott energiával álltatok neki a negyedik lemez munkálatainak?

- A lehető legjobb döntés volt szünetet tartani. Ezután teljesen máshogy tudtunk egymással kommunikálni, egyáltalán egymáshoz idomulni. Meg persze új perspektívákat láttunk meg magunk előtt a Bloc Party számára.

- Mik voltak rátok hatással az új zenekari irány megtalálásához, merre indultatok el az új dalokkal?

- Mindannyian nagyon izgatottak voltunk, amikor elkezdtünk újra a dalokon dolgozni. A legnagyobb hatás az volt számunkra, amit egymásból tudtunk kihúzni. Újra egy szobában lenni, együtt zenélni. Új külső hatások nem is nagyon értek bennünket, vagyis nem volt szükség ilyenek beengedésére. A próbák szünetében amúgy csak régebbi zenéket hallgattunk, egyszerűen azért, mert azok estek jól, főleg régebbi rockzenék: Smashing Pumpkins, Nirvana, Deftones. Csupa olyan zene, amit gyerekkorunkban mindannyian szerettünk.

- Eddigi utolsó lemezetek, az Intimacy egy meglehetősen ambiciózus alkotás, számomra úgy tűnt, hogy igyekeztetek szintetizálni mindent, amit addig létrehoztatok. Azóta eltelt négy év, megpróbáltátok innen folytatni, vagy teljesen új lesz a Four megszólalása?

- Az új album nagyon más lesz, mint amilyen az Intimacy volt. Talán azt is mondanám, hogy direkt azzal szemben haladtunk. Nagyon egyenes vonalú az új lemez, és sokkal inkább gitárközpontú. Az Intimacy-val és a szólólemezzel elkalandoztunk az elektronikus zenék felé, de most újra a gitároké a főszerep.

- A szövegeid mindig is személyesek, sokszor kifejezetten intimek voltak. Az új lemezhez is a saját tapasztalataidból hoztad a témákat?

- Korábban beleestem abba a hibába, hogy túlkomplikáltam, túlgondoltam a dolgaimat, de ennél az új lemeznél tudatosan törekedtem arra, hogy egyszerűbb legyek. Ugyanakkor persze nem tudok nem személyes megközelítésből írni, szóval a személyesség ezúttal is jellemzi a dalokat, viszont most sokkal több a spontán elem a szövegeimben, hagytam, hogy egy gondolat elvigyen oda, ahova csak akar.

interjú: Dömötör Endre

a zenekar honlapján hivatalosan is meghallgatható a teljes lemez:
http://four.blocparty.com/#

az Octopus videója: