Lemeztáska – Air France

A svéd Air France duó a Recorder magazin harmadik számának nyomdába adása előtti utolsó éjszakáján lépett fel Budapesten, a tavaly novemberi EUShorts fesztiválon egy közönséget és zenekart egyaránt nagyon fellelkesítő DJ-szettel, így munkahelyi kötelességek miatt természetesen nem tudtam jelen lenni a programon, de amikor a másnap esti interjú elején e miatt sajnálkoztam, a két svéd egyből felajánlotta, hogy exkluzíve lejátszanak nekem néhány számot. Ennyire kedves zenekar az Air France, ám sajnos ezt a mondatot már múlt időben kell írni, hiszen a nagyon sikeres második EP (az éteri kollázszenéjével a chillwave egyik előfutárává lett 2008-as hatszámos No Way Down) után soha nem ért révbe a bemutatkozó nagylemez elkészítése, és a maximalista duó a hét elején bejelentette feloszlását. A Recorder magazin negyedik számában megjelent Lemeztáska-interjú kedvenc zenékre vonatkozó kérdései után még folytatódott a beszélgetés, és a készülő Air France-albumról is sok szó esett, de hiába vártuk a teljes anyag közreadásával az lemez megjelenésére, most már csak posztumusz interjúként tudjuk leközölni a tanulságos diskurzust Joel Karlssonnal és Henrik Markstedttel.

- Kedvenc gyerekkori zenéitek?

Joel: - Roy Orbison. Azt hiszem ötéves voltam, amikor a tévében láttam, ahogy egy gyönyörű dalt énekelt, ami annyira megérintett, hogy apukám elment a lemezboltba és vett nekem tőle egy kazettát. Onnantól kezdve három évig minden nap lejátszottam. Nagyon erős hatást jelentett.

Henrik: - Éppenséggel az én gyerekkori kedvencem is Roy Orbison. Ő és egy svéd énekes, aki Jerry Williams néven lett ismert a hazánkban. Apukám készített egy kazettát, aminek az egyik oldalán Orbison, a másikon Williams volt, és ez az egy kazetta volt a szobámban évekig. Amikor ma meghallok egy Roy Orbison-számot, mindig ebbe a gyerekkori szobába repülök vissza.

- Inspirációk a zenekar alapításhoz?

Joel: - Nem emlékszem már pontosan, hogy mik voltak a nagy kedvenceim, de arra igen, hogy rengeteg karibi zenét hallgattam, sok-sok zenét Brazíliából. Nagyon tetszett ezeknek a hangulata, és mi pedig megpróbáltunk a karibinál is karibibb zenét eszkábálni, legalábbis ez volt egyfajta cél.

Henrik: - Én szinte csak filmzenéket hallgattam a hetvenes évekből. Ennio Morricone, Emanuelle, erotikus filmek zenéi, sok funky gitárral és basszussal.

- Kedvenc filmzene?

Henrik: - Az enyém Wim Mertens: The Belly Of An Architect. Gyönyörű zongoradarabok, dramatikus, néha ijesztő, mint maga a film is (Az építész hasa, Peter Greenaway 1987-es alkotása – a szerk.).

Joel: - Az enyém az Un homme et une femme, Francis Lai filmzenéje, igazán gyönyörű (Claude Lelouch 1966-os filmjéről, az Egy férfi és egy nőről van szó – a szerk.).

- Kedvenc svéd lemez?

Henrik: - Håkan Hellströmöt mondanám, az ő szövegei a legjobbak. Az ő első lemezét választom (Känn ingen sorg för míg Göteborg – 2000), nem feltétlenül az a legelismertebb albuma, de nekem erős a kötődésem hozzá. Fiatal voltam, amikor megjelent, nagyban hatott rám.

Joel: - Hatvanas évekbeli svéd dzsesszlemezeket szeretek nagyon, Monica Zetterlundtól, Johan Johanssontól. De persze Jay-Jay Johansont, Jens Lekmant is nagyon bírjuk.

- Kedvenc éjszakai zene?

Joel: - Burialt szoktam hallgatni. Szintén működik nekem mostanában The Weeknd is: mindenki azt mondja, hogy az első albuma volt a legjobb, de szerintem a második erősebb, szeretem éjszaka hallgatni, nagyon jól passzol a hangulata, sötét, megtört hangzású, rengeteg gyönyörű képet vizionálok rá, miközben hallgatom. Szeretek éjszaka, esőben sétálgatva is zenét hallgatni.

Henrik: - Én soha nem hallgatok zenét éjszaka, én olvasok.

- Kedvenc szombat esti lemez?

Henrik: - Most éppen a Rustie-lemez (Glass Swords), teljesen őrült, nem szép zene, inkább meglehetősen csúnya, és nagyon-nagyon-nagyon energetizáló.

Joel: - Olyan mintha a Swedish House Mafiát kereszteznéd a Seinfelddel.

- És a vasárnap reggeli album?

Henrik: - Michael Nyman. Én vagyok ugye a filmzenés csávó. A Greenaway-filmekhez komponált zenéi, főleg a Drowing By Numbers (Számokba fojtva – 1988), a Draughtsman’s Contract (A rajzoló szerződése – 1982), de a Prospero’s Books (Prospero könyvei –1991) is elég jó.

Joel: - Vasárnaponként melankolikus hangulatban vagyok, nem tudom miért. Talán a testem próbálja így összegezni a hetet, nosztalgikus és szomorkás hangulatba kerülök, de a jó értelemben, jó érzés ez nekem. Úgyhogy általában elég szomorú zenéket hallgatok.

- Kedvenc zenék utazáshoz?

Joel: - Nemrégiben voltunk Los Angelesben és körbevittek minket autóval a városban, meg a part mentén, és tökéletesen passzolt az autózgatáshoz a Bran Van 3000-től a Drinking In L.A., régebben gyűlöltem ezt a dalt, de most tökéletes kísérőzene volt. Aztán hallgattunk még Beach Boyst, meg Bill Witherst, mindegyik fantasztikusan hatott. Vannak bizonyos zenék, amik sokkal jobbak utazáshoz, mint bármilyen más körülmények között.

- Kedvenc twee-pop lemez?

Joel: - Television Personalities: The Painted Word (1984). Azt is mondanám, hogy ez az egyik legkedvencebb lemezem. Fantasztikus album, minden dal erős rajta, annyira megtört, annyira szomorú. Dan Treacy kómában van épp, nagyon szomorú (az interjú elkészülte óta Treacy felébredt a kómából – a szerk.).

Henrik: - Találkoztunk vele többször is az XL kiadó irodájában, ott ücsörgött hétfő reggel tízkor, sörözgetett és gitározgatott. Nekem amúgy a Confetti a kedvenc twee zenekarom.

Joel: - Én még a Blueboyt szeretem nagyon, a Unisex (1994) című lemezt. Azt hiszem az a lemez változtatta meg a zenéhez való viszonyomat. Ez után az album után váltam romantikus fickóvá. És még egy: Tracey Thorn első lemeze az 1982-es A Distant Shore.

- Kedvenc soul lemez?

Joel: - Marvin Gaye-től, amelyik az ex-feleségéről szól, a Here My Dear (1978). És rengeteg northern soul dalt szeretek, de nem kezdem el sorolni, kétszáznál se tudnék megállni.

- Minden idők legjobb albuma?

Henrik: - My Bloody Valentine: Loveless (1991). Megváltoztatott teljesen, tinédzser voltam amikor megjelent, a tinik majdnem szándékosan depressziósak akarnak lenni, és ez tökéletes volt ahhoz az állapothoz és ahhoz is, hogy kirángasson belőle. Gyönyörű melódiák hallhatók rajta.

Joel: - A Television Personalities-album, amit az előbb említettem. H a egyet kell mondani, azt mondom.

- Mik a kedvenc lemezeitek mostanában?

Joel: - Nem csak újdonságokat hallgatunk, northern soult, lovers rockot, dubstepet, poszt-dubstepet, James Blake-et, a torontóiakat, The Weekndet. A modern R&B zenekarokat. Mindig kicseréljük egymással, amit hallgatunk, szóval ugyanazokat mondhatjuk.

- Az Air France előtt volt másik zenekarotok?

Joel: - Középiskolában volt egy zenekarunk Henrikkel és még néhány sráccal. Megpróbáltunk olyan zenét létrehozni, mint ami a Psychocandy című The Jesus & Mary Chain-lemezen hallható.

Henrik: - A másik minta pedig a Stone Roses volt. Nem túl sikeresen igyekeztünk (nevetnek).

- Rögzítettetek valamit?

Henrik: - Felvettünk néhány demót, de semmi komolyat.

- Mi volt a zenekar neve?

Joel: - Azt nem árulhatjuk el. Annyira rossz (nevetnek).

- Ennyi év után már nem számít!

Henrik: - (nagyon kínos fejet vágva és lassan) Sugar Spun Charge.

Joel: - Le ne írd, annyira rossz! (nevetnek) A Stone Roses-dalból fordítottuk ki, nyilvánvalóan.

- Ezután egyből az Air France-szal folytattátok?

Henrik: - Nem, eltelt közben néhány év, de nem volt másik zenekarunk. Egyetemre jártunk, meg dolgoztunk egy kicsit.

- Hallgattok mostanában csak azért zenét, hogy inspirációt szerezzetek az Air France-dalokhoz?

Henrik: - Talán a poszt-dubstep, ami a leginkább megfogott minket az elmúlt két évben, James Blake és társai, a nyugodtabb, szebb oldala a dubstepnek. De The Weekndet itt is említhetnénk. Nem mintha azt szeretnénk, hogy a zenénk ezekhez hasonlítson, de a ritmusok terén és ahogyan építkeznek az ő dalaik, talán beépül valami az Air France-ba is. Hogy is mondjam (hosszan gondolkozik) szeretnénk városibb zenét készíteni. Bevinni a dalainkat a tengerpartról az ország belsejébe, a városokba.

Joel: - Legalábbis ez a cél, aztán meglátjuk, hogy működik-e. Nagy klisé, de a zenén túl különböző helyek inspirálnak még minket. Említettem a Blueboy-lemezt, hogy mennyire szeretem, elmentem tavaly Brightonba és ott csak azt hallgattam. Fel-alá járkáltam a tengerparti sétányon, ücsörögtem a nagy mólónál és mágikus órákat éltem át.

- Meglehetősen sok svéd zenekar érinti a klasszikusan elvágyódós hangulatúnak nevezett zenék világát, akár teljesen eltérő stílusú formációk is, mint a Boat Club vagy a Studio. Nyilván klisé, és lusta zsurnalizmus ezt baleári elvágyódásnak nevezni a hűvös Svédországból, de szerintetek ezen túl mi az oka a sok ilyen jellegű svéd zenének?

Henrik: - Nem igazán van erre jó válaszom. A magunk részét tudom csak megfejteni, vagy megpróbálni megfejteni. Svédország nagyon kicsi ország. Kulturálisan, a központi részét tekintve, ahol az élet zajlik. Kicsi és az év nagy részében nagyon sötét. Nagyszerűen a nyarak, de rövidek. Bennünk mindig is volt vágy arra, hogy bárcsak valahol máshol lehetnénk, vágy az egzotikumra. Persze, amikor a fantáziáddal utazol, akkor mindig a lehető legjobb helyen kötsz ki.

Joel: - Igen, de miért nem a norvégok csinálnak ilyen zenét, mint mi a svédek? Nekik is ilyenek a körülményeik.

Henrik: - Nem tudok erre válaszolni.

Joel: - Nagyon nehéz kérdés ez.

- Közelítsük meg máshonnan, ha jól tudom, akkor Svédországban az általános iskola alsó tagozatában az oktatás része, hogy kötelező hangszert választani és azon megtanulni játszani, ez már egészen fiatalon perspektívát helyez a gyerekek elé.

Henrik: - Mostanában épp változott az oktatási törvény, úgyhogy nem tudom ma is így van-e, de amikor mi jártunk iskolában ez valóban része volt az oktatásnak. Ez persze még mindig nem válasz az előbbi kérdésre, de abban talán volt némi szerepe, hogy az elmúlt 10-15 évben rengeteg svéd zenekar lett ismert a világban is.

Joel: - A svédek jók abban, hogy időben felismerjék a trendeket, úgy általában igaz ez minden területre, ugyanakkor ez rossz is, mert mindenkinek követnie kell a trendeket, nem lóghatsz ki.

Henrik: - Ha nem vagy divatos, akkor nagyon lemaradtál, kiestél a körből, ha nem vagy divatkövető, az nagy hiba Svédországban. Sőt a trendek előtt kell járnod, máskülönben ciki vagy, és ez nagy versenyfutás. Nagyon negatív életmód.

Joel: - Itt Magyarországon az emberek sokkal nyugisabbnak tűnnek mindennel kapcsolatban, mintha nem izgatná őket annyira, és ez nagyon jó.

Henrik: - Ez nem jelenti azt, hogy ne lennétek trendik, de Svédországban ezt mindenki túlzottan komolyan veszi.

- A legutóbb közzétett dalotok, az It Feels Good To Be Around You mennyire jó előzetes a készülő nagylemezhez?

Henrik: - Úgy általában a hangzást tekintve eléggé pontos előzetes. Persze az emberek a blogokon még ezután a baleári jelzőt használták leggyakrabban velünk kapcsolatban, holott szerintük eléggé elfordultunk abból az irányból.

- Mi változott a dalszerzési metódusotokban az első EP-k óta?

Henrik: - Milliónyi dolgot kipróbáltunk ezek alatt az évek alatt. Ezért is tart ennyi ideig elkészülni a nagylemezzel. Nem voltunk elégedettek azzal, ahogyan a dalok szóltak, kidobtunk mindent és újrakezdtük az elejétől. Ha jól számolok, akkor most tartunk az ötödik lemeznél, most rögzítjük ötödjére az anyagot. Megjelentethetnék öt különböző verziót a dalokból. Remélhetőleg ez lesz az utolsó verzió.

- Nehéz elszakadni a daloktól?

- Joel: - Pontosan. Azt hiszem, az a fő oka a lassúságunknak.

- Henrik: - Nem tudjuk elengedni őket.

- Joel: - Szeretnénk egyetlen nap alatt befejezni egy-egy dalt, de aztán azt gondoljuk a nap végén, hogy nem lehet egy nap alatt befejezni, holnap még kicsit alakítani kell rajta, újrahallgatni tiszta füllel, újrakezdeni.

- Hogyan oszlik meg ezúttal a hangminták és az eredeti hangszeres részek aránya?

Henrik: - Lényegében minden hangminta lesz ezúttal is, még az utolsó dobütés is. Mivel azonban most már van publishing kiadónk, próbáljuk magunkat távol tartani a felismerhető mintáktól, amik bajba sodorhatnak minket (nevetnek).

- Mi a helyzet a James Blake-hangmintával ebben az utolsó dalban?

Joel: - Nos, azt is újra kell vennünk, nem volt rá engedélyünk.

Henrik: - Egyszerűen elfelejtettük mondani a kiadónknak, nagyon hülyék voltunk.

Joel: - Nagyon mérgesek lettek. (lassú kioktató hangra vált) „Megmondtuk nektek, hogy ne használjatok hangmintákat, és ha igen, szóljatok róla, hogy tisztázhassuk, mielőtt megjelenik a dal!”

- Van már megjelenési dátuma a lemeznek? Befejezéshez közeli állapotban van?

Egyszerre: - Nem.

Henrik: - A dalok készen vannak, a dallamokat megírtuk. Talán a lemezanyag fele nevezhető véglegesnek.

Joel: - Ha kiveszünk két hónap szabadságot a munkahelyeinken, akkor talán készen lennénk vele. Most ott tartunk, hogy abbahagytuk a folyamatos gondolkodást a lemezről és csináljuk. Talán nemsokára készen lesz. Még néhány terápiás ülésre szükségem van hozzá (nevet).

Henrik: - Készen kell lennie nagyon hamar, mert pszichológiailag nem tudok tovább újra és újra ugyanazokkal a dalokkal foglalkozni.

Joel: - Azt hiszem, mondhatom, hogy úgy döntöttünk, ha nem leszünk vele készen márciusig vagy áprilisig, akkor kiszállunk az egészből.

- Készen kellene lennetek, mert biztosan nagyon sok ember szeretné hallani.

Henrik: - Remélem, megleszünk vele.

Joel: - Én is remélem. Az emberek azt gondolják, hogy lusták vagyunk, hogy ennyit tökölünk a lemezzel, de nem vagyunk: napi öt órában dolgozunk rajta, aztán elmegyek a munkahelyemre, és utána folytatjuk a munkát újra. És egyébként amikor így biztatnak minket az emberek, az csak szorgalmazza bennünk, hogy tovább dolgozzunk.

Henrik: - Mert amúgy Svédországban ez a trend velünk kapcsolatban: „nektek végetek!”, „túl sokat vártatok, lekéstétek a vonatot!”, vége. Otthon már túlléptek rajtunk, de nekünk nem kellene ezzel foglalkozni. Amikor az első EP-t csináltuk, akkor sem törődtünk azzal, hogy ki mit fog szólni hozzá.

Dömötör Endre

http://theairfrance.tumblr.com/

az Air France utolsóként, 2011 augusztusában közzétett felvétele, az It Feels Good To Be Around You:

a 2008-as EP legszebb dala, a Collapsing At Your Doorstep: