Elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző 81 évesen halt meg a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében - közölte a család az MTI-vel.
Elhunyt Bergendy István Liszt Ferenc-díjas zenész, a Bergendy együttes alapítója és vezetője. A szaxofonos, klarinétos, zeneszerző 81 évesen halt meg a koronavírus-fertőzés szövődményeinek következtében - közölte a család az MTI-vel.
FKA Twigs beperelte volt barátját, Shia LaBeouf színészt, írta meg a New York Times. Az énekesnő elmondása szerint a színész szexuálisan és fizikailag is bántalmazta, érzelmi terrorban tartotta; a cikkben egy másik volt barátnő, Karolyn Pho is nyilatkozik a színész abuzív viselkedéséről.
PJ Harvey sorban adja ki vinyl utánnyomásban klasszikus lemezeit, jövő január végén az 1998-as Is This Desire? kerül sorra. A megjelenés előtt az énekes-dalszerző előásott egy régi klipet, amit sosem mutattak be, most viszont végre láthatjuk, hogyan néz ki nadrágzsebbe gyűrve, majd onnan előszedve.
Na, erre se számítottunk: Taylor Swift még egy meglepetésalbumot jelentet meg idén a karanténban írt, nagy sikerű Folklore után. Az Evermore december 10-én, csütörtök este érkezik a streaming oldalakra.
84 évesen, koronavírus okozta szövődményekben elhunyt Harold Budd, az avantgárd ambient zeneszerző szóló kompozíciói mellett többször dolgozott együtt Brian Enóval és Robin Guthrie-val is.
A hazai fesztiválok közül elsőként kezd jegyet árulni a Fishing on Orfű, akik egyből pótdátummal hirdetik meg a 2021-es rendezvényt. A zenei programot is közzétették, így a bérletek mellett a napijegyek is elérhetők a legbarátságosabbnak mondott könnyűzenei fesztiválra.
A Nick Cave & The Bad Seeds lefújta a teljes 2021-es európai turnéját, beleértve a május 13-ra tervezett budapesti koncertet. A magyar szervezők is meglepetéssel értesültek a fejleményről.
A Mordái és a Decolonize Your Mind Society képviseli Magyarországot a 2021-es Eurosonic Fesztiválon, Európa legfontosabb showcase fesztiválján és zeneipari konferenciáján. Idén, január 13-16 között online valósul meg a rendezvény: a feltörekvő, ígéretes európai zenekarok online koncertjét ingyen…
Újabb klip látott napvilágot a The Strokes idei, Grammy-díjra jelölt, The New Abnormal című albumáról, a zenekar tagjai a baseball-pályán vívnak meglehetősen kiegyenlítetlen meccset a robotokkal. Az eredményt természetesen nem lőjük le.