
Az indie rockot, amerikai felnőttrockot és álomszerű hangzásokat összegyúró The War On Drugs rendre az év végi listákon szerepel, frontembere pedig a harmincas évei közepén a nyolcvanas évek iránti rajongásával vált a maga módján rocksztárrá a kétezertízes években, amikor ez a szerep már…
Egy Manfred Mann-dal indította el az úton, a csúcs számára a Mercury Rev, mostanában a Steely Danre van rákattanva. A hamarosan új lemezzel jelentkező Felső Tízezer frontembere, Sallai László zenei ízlését térképezzük fel, aki olyan együttesekben játszik még, mint a Galaxisok és a The Somersault…
Yonderboi óta nem volt magyar előadó, akit már a debütálása idején olyan nemzetközi figyelem övezett, mint a 21 éves Takács Dorinát, aki Дeva néven a népzenét és a hipnotikus elektronikát összehozó dalaival ért el ritkán látott szakmai és közönségsikert. Január 20-án jelent meg első lemeze, a…
Дeva viharos gyorsasággal, alig néhány megjelent dallal állította maga mellé a közönséget és a szakmát. Most, hogy kijött végre a debütáló album, szőrösszívű kritikusunkat eresztettük rá. Ez az írás először a Recorder magazin 90. számában jelent meg.
A 21 éves Дeva még csak egy éve robbant be a zenei köztudatba a folkot és a modern elektronikus zenét ötvöző hangzásával, de máris komoly nemzetközi sikereket tudhat magáénak. Debütalbuma dalait is a holland Eurosonic fesztiválon lehet majd először hallani élőben, de aki nem tud kiutazni, az se…
2020-ban az év egyik legjobb lemezének választottuk a Platon Karataev Atoms című albumát, melynek egzisztenciális-hipnotikus dalai élőben talán még erősebben a hatásuk alá tudják vonni a hallgatót. Semmi kétségünk, hogy a Partért kiáltó című harmadik LP-t bemutató koncert is nagyot fog szólni.
Javában zajlik a 2021-es Kikeltető, a Keret nagyszerű tehetségkutatójának idei shortlistjéről már 16 zenekart láthattunk élőben fellépni a rendezvény klubestjein. Az egész estés záróbuli fogja feltenni a koronát az eseménysorozatra.
Vannak olyan álompárok, akiknek a házassága szimbolikus jelentőséggel bír a szimpla földi halandók számára. Valami eszményit testesítenek meg a szemünkben. Ilyen a szerelem, amikor minden tökéletes: nincs „ma ki megy a gyerekért oviba?”-vita, nem kell az anyósékkel lakni, vagy örökösen azon agyalni,…