Gyulai Csaba minden koncerten úgy érzi, pengeélen táncol, az alkalmi trióból állandó zenekarrá formálódott Trio Sordini folyamatzenéjét mi védőháló nélkül is élvezhetjük.

Gyulai Csaba minden koncerten úgy érzi, pengeélen táncol, az alkalmi trióból állandó zenekarrá formálódott Trio Sordini folyamatzenéjét mi védőháló nélkül is élvezhetjük.
Az itt élő lelkek nagy része után hét évvel új filmmel jelentkezett a magyar filmvilág legeredetibb gondolkodású alkotópárosa, a Buharov testvérek. A Melegvizek országa című experimentális sci-fi vígjátékuk egy igazi csoda. Ez a kritika először a Recorder magazin 92. számában jelent meg.
Országos turnéval, április elején dupla teltházas Akvárium-koncerttel, július közepén pedig Budapest Parkos nagykoncerttel ünnepli tízéves fennállását az Elefánt, amelynek tagjaival a jubileum kapcsán titkos falusi koncertjeikről, az altertől való eltávolodásukról, a Bordahajtogató és a KÁR…
Jane Campiont a világ legjobb női filmrendezőjeként szokás emlegetni. Ő az egyetlen nő, akit egynél többször jelöltek rendezői Oscar-díjra, ő volt az első nő, aki Cannes-ban Arany Pálmát nyert, és ő az, akinek a hívó szavára bármely sztárszínész mindent eldob – akár a ruháit is. A vasárnap elnyert…
Kiből lehet korajátékos? Hogyan hat az amszterdami olvasztótégely? Interjú két „külföldre szakadt” női zenésszel, akik áttörték a nekik szabott határokat. Sophie Lukács, a kora kevés női megszólaltatóinak egyike április 7-én, a Budapest Ritmo showcase napján játszik, Kis Dodó pedig a fesztivál egyik…
A Carson Coma harmadik lemezén is megnyerően szellemes, pofátlanul slágeres, és még több oldalát mutatja meg, mint amit eddig kinéztünk belőlük. Ez a kritika először a Recorder magazin 92. számában jelent meg.
Közel másfél évtizeddel a legutóbbi megjelenésük után, kiszenvedett magából két új számot a Guns N’ Roses. Ez a kritika először a Recorder magazin 91. számában jelent meg.
A Bartók Tavasz idén már hagyományosan izgalmasnak mondható művészeti eseménysorozattal nyitja meg az évnek azt az időszakát, amikor végre megint járhatunk nemzetközi koncertekre. Az ezúttal már vidékre is kiterjedő április-májusi fesztiválra jön a Stinggel is sokat játszó Branford Marsalis, a New…
Tron, Stranger Things, Drive - mi a közös bennük? Hát persze, hogy a synthwave! A nyolcvanas évek iránti nosztalgiára fogékony zeneőrülteknek kihagyhatatlan lesz ez a buli.
OHNODY 2020 elején megjelent lemeze, az Egy igaz szerelem egy nagy énekesnő bivalyerős bemutatkozása volt. Nem csoda, hogy nagyon vártuk a folytatást. Ez a kritika először a Recorder magazin 92. számában jelent meg.