Filmrecorder. A nő, aki mindenkit meztelenre vetkőztetett

2022.03.29. 08:48, vferi

header_112.jpg

Jane Campiont a világ legjobb női filmrendezőjeként szokás emlegetni. Ő az egyetlen nő, akit egynél többször jelöltek rendezői Oscar-díjra, ő volt az első nő, aki Cannes-ban Arany Pálmát nyert, és ő az, akinek a hívó szavára bármely sztárszínész mindent eldob – akár a ruháit is. A vasárnap elnyert rendezői Oscar-díja apropóján rangsoroltuk Campion eddigi filmjeit, köztük a korai, kevésbé ismert remekműveket és a félreértett, azóta újraértékelt gyöngyszemeket is. Ez a cikk a Recorder magazin 92. számában megjelent írás aktualizált és bővített verziója.

10. Fényes csillag (Bright Star, 2009)

bright.jpg

A filmbiográfia agyonkoptatott, de a díjkiosztókon a mai napig jól teljesítő műfaj. Jane Campion persze fittyet hányt az Oscar-vadász klisékre, és egy csendes, minden hivalkodástól mentes, impresszionista filmet rendezett John Keats és Fanny Browne szerelméről. Az eredmény felemás, mert Ben Whishaw hiába csodálatos a törékeny költő szerepében, a film végül unalomba fullad, és Abbie Cornish a végtelen visszafogottságával nem tud felérni a korábbi legendás Campion-hősnők szintjéhez. Aki a legtöbbet profitált a Fényes csillag szép képeiből, az Greig Fraser operatőr, aki azóta olyan filmeket fényképezhetett, mint a Dűne, a Zero Dark Thirty, vagy legutóbb a Batman.

9. Two Friends (1986)

twofriends3.jpg

Campion egyértelműen a cannes-i filmfesztivál felfedezettje; 1986-ban három rövidfilmjét (közülük a Peel meg is nyerte a legjobb rövidfilmnek járó Arany Pálmát) és első, eredetileg tévébe készült nagyjátékfilmjét is bemutatták. A Two Friends két, pár hónap alatt egymástól elhidegült barátnő története, visszafelé elmesélve. Érdekes megnézni a későbbi életmű ismeretében, bár befogadhatóság tekintetében nem kínálja tálcán magát.   

8. Egy hölgy arcképe (The Portrait of a Lady, 1996)

portrait.jpg

Legnagyobb sikere, A zongoralecke áttörése után felfokozott elvárások övezték az akkoriban magára találó Nicole Kidman főszereplésével készült következő filmjét. Az Egy hölgy arcképe némi csalódást okozott ridegségével és vontatottságával. Az alapul szolgáló 520 oldalas Henry James-regény persze eleve nem számított könnyen megfilmesíthetőnek és Campionnak voltak ugyan ötletei, hogyan hozhatná közelebb a történetet korunkhoz, de ez nem jött össze maradéktalanul. A színészi alakítások között viszont akad pár ínyencség a tojáshéjból éppen kibújt Christian Bale-től az itteni munkájáért Oscar-jelölt Barbara Hershey-n át a Veszedelmes viszonyok óta leggenyóbb John Malkovich-ig.

7. Angyal az asztalomnál (An Angel at My Table, 1990)

angel.jpg

Cannes fedezte fel, de Velencében nyerte első jelentős nagyjátékfilmes díját Janet Frame új-zélandi írónő önéletrajzának megfilmesítéséért. Háromrészes tévéfilmnek készült, és a három rész közül egyértelműen az utolsó magaslik ki Frame felnőttkoráról, a csodálatos Kerry Fox alakításában. 

6. Szentek és álszentek (Holy Smoke, 1999) 

holy.jpg

Kate Winslet a Titanic álomsikere után bármire leszerződhetett volna, de inkább elment Campionnal és Harvey Keitellel (A zongoralecke után másodjára is képtelen szexisten-szerepben) a sivatagba tabukat döngetni. Nagyon fura, helyenként kifejezetten vicces film, amit annak idején nem tudott mire vélni a világ, de azóta megtalálta a közönségét és a helyét a Campion-életműben.

5. Nyílt seb (In The Cut, 2003)

cut.jpg

Az eleve merészebbnek számító Nicole Kidmannel és Kate Winslettel való együttműködését is fagyosan fogadták, az viszont már minden határon túlment, amikor a romantikus komédiák kedvenc szomszéd lányát, Meg Ryant is lemeztelenítette. A Nyílt seb megmutatta, hogy az erotikus thriller műfaja mennyire más tud lenni, ha egy nő áll a kamera mögött. Sajnos a thrillerszál banalitása sokat elvesz az erotika forradalmiságából, de 15 év távlatából már rengetegen rájöttek, hogy hiba volt annak idején leírni a filmet és megbüntetni érte Meg Ryant.

4. Sweetie (1989)

sweetie-2.jpg

Aki a későbbi klasszikusok ismeretében bukkan rá Campion első igazi mozifilmjére, nagyon meg fog lepődni, hiszen a hűvös elegancia és epikus képek helyett harsány színek, arcba tolakodó közelik és prosztó kisemberek uralják a terepet. A családi és párkapcsolati frusztrációkat azonban olyan újszerű és egyedi módon ragadja meg Campion, hogy a cannes-i filmfesztivál főigazgatója felszólította az ausztrál filmalapot, hogy sürgősen kezdjék el támogatni a filmterveit. A címszereplő pokoli lánytestvért alakító Geneviève Lemon a rendező kabalaszínésze lett, és négy másik filmjében is feltűnt.

3. A tó tükre (Top of the Lake, 2013-17) 

lake.jpg

Miután A zongoralecke sikerét kudarcok követték, sok más női filmrendezőhöz hasonlóan Campion is a tévé felé fordult. A két évadot megért bűnügyi sorozat persze hiába indult ki a jól ismert „fiatal lány holtteste előkerül” toposzból, mégis lassú tűzön perzselő, jellegzetesen campionos szerzői mű lett telis-tele feminista ikonokkal, köztük a Campionra emlékeztető, hosszú ősz hajat viselő Holly Hunterrel, majd Nicole Kidmannel. A korábbi múzsák mellett Elisabeth Moss viszi el a show-t, aki a Mad Men és A szolgálólány meséje közé bepréselve hasonló színészi magasiskolát mutat be itt is.

2. A kutya karmai közt (The Power of the Dog, 2021)

power_1.jpg

Campion rendhagyó westernje végül nem hozta el az idei Oscar fődíját (azt egy másik női rendező filmje kapta), „csak” a rendezőit. A Netflix támogatásával mindenesetre sikerült magasabb nézettséget elérnie, mint valaha, és az eddig hagyományosan maszkulinnak tartott műfaj kitágításával dominálni a közbeszédet. Nem mindenki hódolt be, de Campion soha nem is akart mindenkinek megfelelni. Óriási bravúr, hogy 68 évesen úgy ért el pályája csúcsára, hogy nem kellett művészileg megalkudnia, vagy jellegzetes rendezői stílusjegyeit közfogyasztásra alkalmasabbra szelídítenie.  

1. A zongoralecke (The Piano, 1993)

piano.jpg

Maggie Gyllenhaaltól Xavier Dolanon keresztül Tarantinóig számtalan rendező nyilatkozta, hogy A zongoralecke megváltoztatta az életét és a filmkészítésről addig kialakult képét. Pedig 30 évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy egy aprócska, Új-Zélandon játszódó, néma főhősnőről szóló művészfilm nyit új fejezetet az érzékiség filmes ábrázolásában. Campion női filmesként először nyerte el a cannes-i filmfesztivál fődíját, majd Spielberggel egy kategóriában versengett az Oscarért. Holly Hunter és Anna Paquin méltó díjazása mellett Campionnak csak a forgatókönyvért jutott Oscar, de mostanra A zongoralecke megkerülhetetlen klasszikusként vált hivatkozási alappá.

KI LEHET A NEGYEDIK OSCAR-DÍJAS RENDEZŐNŐ?

Az Oscar-díj története során 92 évig mindössze egy nő (Kathryn BigelowA bombák földjén, 2010) tudott a legjobb rendezői kategóriában győzni összesen négy jelölt közül. Az utóbbi két év során a statisztika többet javult, mint valaha, tavaly egyszerre két női jelölt is volt. Chloé Zhao könnyedén nyert, idénre már visszafordíthatatlannak tűnik az üvegplafon áttörése. Jane Campion az első nő, akit kétszer is jelöltek, és vasárnap óta ő a harmadik Oscar-díjas női rendező.

wide1_123.jpg
Jane Campion a rendezői Oscar-díjával

 

No de mennyit kell várnunk a következőre?

Maggie Gyllenhaal: Kevésen múlhatott, hogy Az elveszett lány rendezéséért nem került be a legjobb ötbe, de a szezon legtöbb függetlenfilmes és elsőfilmes rendezői trófeáját magabiztosan begyűjtötte, így biztosak lehetünk benne, hogy a következő munkájára nagyon oda fognak figyelni.

Greta Gerwig: Barbra Streisand vagy a férfiaknál Ben Affleck és Bradley Cooper mesélhetne róla, hogy a színészből lett rendezőkkel néha mostohán bánik az Akadémia rendezői tagozata, de Gerwiget már a Lady Birdért jelölték, és a Kisasszonyokért is közel járt. Következő projektje ugyan egy Barbie baba film Margot Robbie-val, de történtek már meglepőbb dolgok is.

Andrea Arnold: Cannes-ban már jó ideje istennőként tisztelik, de nyers stílusa eddig nem tudott kitörni a független filmek világából. A Hatalmas kis hazugságok második évadában viszont már sztárokkal dolgozott, és egyértelművé tette, hogy megvan benne az ambíció a Hollywood felé nyitásra.

Céline Sciamma: Fesztiválkörökben már régóta az egyik legnépszerűbb női rendező, aki sohasem hibázik. Előző két remekművével (Portré a lángoló fiatal lányról, Petite maman) pechje volt, mert a francia nevezőktől nem kapta meg a támogatást, ami miatt annyi szimpátia halmozódott fel iránta, hogy legközelebb már nélkülük is Oscar-esélyes lehet.

Kelly Reichardt: A filmesek által többnyire elfeledett amerikai vidék hiperrealista krónikása, aki ha akar, Kristen Stewart- és Michelle Williams-szintű sztárokat is meg tud szerezni egy-egy főszerepre. Komótos tempójához kell egy hangulat, de az az Akadémia, ami rendezői Oscart tudott megszavazni Chloé Zhaónak, az Kelly Reichardtról sem feledkezhet el.

szerző: Onozó Róbert

https://recorder.blog.hu/2022/03/29/a_no_aki_mindenkit_meztelenre_vetkoztetett_melyik_a_legjobb_jane_campion
Filmrecorder. A nő, aki mindenkit meztelenre vetkőztetett
süti beállítások módosítása