2013 után jelentkezett ismét lemezzel a Primal Scream, de az akkori frissességet - talán részben a Stone Roses-hoz visszatérő legendás basszusgitáros hiányában - nem sikerült fenntartani, még a fiatalabb generáció bevonásával sem. A zenekar frontembere, Bobby Gillespie ráadásul…
Különösebb felhajtás nélkül hozta ki legújabb lemezét a Parquet Courts és a Human Performance-on is csak arra koncentrál amihez igazán ért: okos gitárzene mindenféle sallangtól mentesen, megbízhatóan magas színvonalon.
A szétszabdalt nagyvárosi beatekkel dolgozó iráni Ash Koosha nem pihent sokat első megjelenése után, I AKA I című lemezén pedig tovább építette koncentrált és sokoldalú hangzásvilágát.
Az Explosions In The Sky tagjai hosszú idő után visszatértek a stúdiólemezek világához, a legújabb albumot a csend és a nyugalom jellemezhetné leginkább. Nem is gondolná az ember, hogy valójában egy texasi zenekarról van szó, amikor hallgatja a The Wilderness dalait.
Az Új-Zélandi Ladyhawke 2008-ban adta ki nagy sikerű indietronicás debütalbumát, amit azóta négyéves periodicitásban követnek az újabb albumok, a 2012-es Anxiety után - az A Love Song neonszínekben úszó, videotékák iránt nosztalgiázó klipdalos felvezetése után - a napokban…
The Field nevű, szigorúan egyszemélyes produkciójában a svéd Axel Willner továbbra is a megszokott színvonalon hozza szervesen építkező techno-hangzását.
A kaliforniai Deftones négy év után egy tőlük már megszokott stíluskavalkáddal tért vissza. Gore című albumukon egészen demósan szóló számokkal is lehet találkozni.
Beyoncé legutóbbi albuma (Beyoncé) után ismét meglepetés-videólemezt adott ki, a Lemonade-et az egyik leglátványosabb klippel vezette fel. De milyen lett a teljes nagylemez? Kritika a 42. Recorder magazinból.
Antony, az Antony And The Johnsons transznemű frontembere ANOHNI névre váltott és ötödik stúdióalbumán radikálisan lecserélte hangzását is. Lebegős barokkpopoból experimentális tánczenei alapokra váltott, és hagyta kidomborodni politikus, társadalomkritikus énjét új albumára, amelyet a Drone Bomb Me…
Az indiefolkos barokkpop csodája, hogy még mindig születhetnek a műfajban olyan szép lemezek, mint a második hivatalos Mutual Benefit-nagylemez. Akik hozzánk hasonlóan szerették az előzőt, most se fognak csalódni, sőt.
