Hackney Diamonds című huszonnegyedik albumán a Stones igazi paradoxont valósít meg: a tagadás, az elfojtás diadalát. Ez a cikk először a Recorder magazin 109. számában jelent meg.
Hackney Diamonds című huszonnegyedik albumán a Stones igazi paradoxont valósít meg: a tagadás, az elfojtás diadalát. Ez a cikk először a Recorder magazin 109. számában jelent meg.
Amit pár hónapja már sejteni lehetett, most biztossá vált: Lady Gaga játssza majd Harley Quinnt a nagyot kaszáló (több mint egymilliárd dollárt és közel tucatnyi Oscar-jelölést hozó) szuperhősdráma, a Joker folytatásában, amit decemberben kezdenek el forgatni és 2024 októberében kerül mozikba.
Amíg Madonna el van foglalva saját legendájának és testrészeinek konzerválásával, Lady Gaga filmkarriert építget, Rihanna sohanapjára halasztotta a visszatérését, Beyoncé pedig úgy döntött, hogy már felette áll a holmi slágerlistás helyezéseknek, üresen maradt a popvilág trónja. Trónkövetelők persze…
Ez a nyár annyira rendhagyó volt, hogy a Balatonnál egy ideig nem is mondták a kukoricaárusok, hogy májszbitte – és még slágere sem volt igazán. Ez az összeállítás a Recorder magazin 81. számában jelent meg.
Az MTV Video Music Awards idei díjkiosztó gáláját a járványhelyzet miatt nem tarthatták meg az eredetileg tervezett módon, nagyközönség előtt, a szervezők faramuci megoldását erős élő produkciók ellensúlyozták. A legtöbb díjat Lady Gaga nyerte, szám szerint ötöt, de nem kellett üres kézzel…
Lady Gaga 2011 körül uralta a popvilágot, nem kérdés. Első három albuma több mint húszmillió példányban kelt el, slágert slágerre halmozott, ikon volt, követték. Azonban az Artpop idején, 2013-ban még ennél is nagyobbat gondolt, de a művészi popzenébe, mint előtte és azóta is sokaknak, beletört a…
Régóta meg szeretnél ismerkedni egy zenekarral vagy előadóval, de azt se tudod, hol kezdd? Segítünk! Gyorstalpaló rovatunk elkalauzol a diszkográfiák könnyűzenei útvesztőiben. Most, hogy kijött Lady Gaga legújabb lemeze, a Chromatica, nézzük meg, hogy a bő évtizedes pályája alatt megannyi arcát…
Bő huszonnégy leforgása alatt új klippel állt elő Taylor Swift, Grimes és Lady Gaga is. Jól megférnének egymás mellett, de nekünk persze muszáj összeugrasztanunk őket, mert mégsem nyerhet mindig mindenki. Ki viszi el hármójuk közül a pálmát?
Mi tesz SZTÁRrá egy mai sztárt? YouTube-nézettség? Spotify-hallgatottság? GIF-ek száma? Reddit-említések? Közösségi médiás követők? Koncerthelyszínek mérete? De ezek a tényezők ugyanolyan súllyal esnek-e latba? És akkor még nem is néztünk egy nehezen megfogható, ám igen fontos tényezőt: a…
A New York-i Metropolitan múzeumban évente megrendezett Met gála elméletben jótékonysági adománygyűjtő est, a gyakorlatban extravagáns divatesemény, ahol a legnagyobb sztárok egymással versengve vehetnek fel látványosabbnál látványosabb ruhakölteményeket. Igazából ez a…