A trinidadi reggae énekesnővel, a four moods 2-ben hatalmasat éneklő Queen Omegával, és a ráadásban egy szál gitáron játszott AWS-slágerrel, a Viszlát nyárral, felszabadult hangulatban zárult Azahriah poptörténelmi Puskás-triplázása, amelynek végén az Azahriah-t is menedzselő Supermanagement…
Megnéztük szombaton is Azahriah-t, aki a második este már érezhetően hazai pályán játszott és egy jobb, lazább, gördülékenyebb koncertet adott a Puskásban, ahol a francia hiphop-reggae producerduó, a L’entourloop is fellépett vele.
Megnéztük Azahriah poptörténelmi jelentőségű triplázásának első estéjét. Bár nincs zenész, aki korábban ehhez akár csak hasonlót elért volna, Azahriah ambíciója az volt, hogy az este ne róla, hanem a zenéjéről (és a világszínvonalú látványról) szóljon.
Azahriah nem sokkal a tripla arénázás előtt adta ki skatulya I című EP-jét, ami nagyrészt arról szól, hogy nem a siker számít, hanem valami egészen más. Ez a kritika először a Recorder magazin 114. számában jelent meg.
Az újhullámos Exoticból is ismert Tabár István életműdíjat kapott, az év könnyűzenei szövegírója pedig Beton.Hofi lett.
Mindenkinek kell egy hobbi, én imádtam panaszkodni. Valami mindig elbaszódik; nem volt rá példa, hogy jól is lehet. Mitõl lett az élet ilyen rút? Hitvány nyelv hitvány célokra. Pesten a hatosra várva, egy újabb éjszaka után bebaszva, fázva a gyrost tolom a számba. Mily nyomorult fajzat az ember.…
A politika és a populáris kultúra viszonyáról sokkal többféleképpen és izgalmasabban is lehet beszélni, mint a legtöbb újságcikk teszi. Ezt példázza egy új tanulmánykötet. Ez a cikk először a Recorder magazin 112. számában jelent meg.
Majd’ tíz éve nem lépett fel a Nagyszínpad esti műsorsávjaiban hazai előadó a Szigeten, de idén ez változik, augusztus 8-án ugyanis Azahriah kiemelt előadóként, az aznapi záróprodukciót megelőző sávban, egy „minden extrával megspékelt” koncerttel tér vissza a Szigetre.
Ősszel már írtunk egy elemzést arról, hogyan vitte a nyarat Azahriah és Desh a nyarat a YouTube-on, és persze azon sem lepődött meg senki, hogy a Spotifyon is ők lettek 2023 leghallgatottabb magyar előadói. A MAHASZ 2023-as adatai alapján most elkészültek az év összesített slágerlistái is, Azahriah…