Azahriah a Puskás után is hoz újdonságot, Beton.Hofi cigányzenekarral játszik a Szigeten

2024.06.04. 15:37, srecorder

Itt vannak az idei Sziget Fesztivál magyar fellépői.

A Nagyszínpadra egyedi koncertekkel készülnek a magyar fellépők, a fesztivál sajtóanyaga szerint az itteni fellépések nagy dobbantót jelenthetnek a nemzetközi hírnév felé is”. Azahriah koncertjét már korábban bejelentették a szervezők, ő a headliner Halsey előtti sávban fog játszani augusztus 8-án, és egy speciális show-t hoz, ami az ígéretek szerint a Puskás-koncertek közönségének is tartogat majd újdonságot. Rendhagyó programmal jön Beton.Hofi is a Szigetre, aki a világhírű Rajkó Cigányzenekarral kollaborál, és a teljes, 14 fős – hegedűművészeket, csellistát, nagybőgőst és cimbalmost is felvonultató – zenekar hangszerelésében játssza a m műsor egy részében a dalait.

Az idén tízéves Margaret Island első Sziget nagyszínpados koncertjét adja, ami egy összművészeti produkció lesz a Szegedi Kortárs Balett táncosaival. A Sziget második legnagyobb színpadán, a Revolut Színpadon lesz látható a Platon Karataev és az Analog Balaton, a Bolt Arénában lépnek fel – mások mellett – a Next Level partysorozat alapítói, Dublic és B’Andre, valamint a Be Massive brandet képviselő Metha is. A Colosseum pedig több, mint húsz hazai fellépőnek ad helyt a különböző napokon és idősávokban, érdemes a Sziget weboldalán elkalandozni.

Azahriah Dzsúdló tavalyi szigetes koncertjén. Fotó: Kósa Zsolt.

A Sziget hip-hop színpadán, a dropYardon is lesz sok magyar rap, a teljesség igénye nélkül itt lesz Pogány Induló és Ótvar Pestis, 6363, Sisi, bongor és Lil FrakkThe Buzz lett az Európa Színpad új neve, itt Co Lee, az Elefánt, a Freakin' Disco, a The Anahit, iamyank, és a Jazzbois fog fellépni. Sziget Beach az a helyszín, ahova el lehet vonulni a nagy nyüzsgésből, ha valaki egy kis nyugalomra, pihenésre vágyik, itt a több, mint harminc hazai közt fellép majd Barabás Lőrinc SoloSuperflake, Zsüd, Naga & Beta és olyan dj-csapatok, mint a Hulable, az Eclipse Bali, a Budapest Calling, a Syndanz, a Treehouse crew és a Sandbox.

A világzenés Global Village-en találkozhatunk a Besh o Drommal, az idén 15 éves Bohemian Betyarsszal, a Duckshell-lel, a Romano Drommal és ZitheRandommal.  A Petőfi Színpadon a magyar zenekarok színpada, ide jön az Esti Kornél, az Ivan & The Parazol, az Abigél, az Anna and the Barbies, és persze a fesztiválalapító Sziámi, metálvonalon pedig a LAZARVS és a Devil’s Trade. Idén is a Sziget árnyas északi csúcsát tölti meg programokkal a LightStage, a nemzetközi fellépők mellett hazaiakkal is, mint a Voice-győztes Szakács Erika vagy a The Curious Kind.

ml_230815_027.jpg

A nem zenei programokban szintén szemezhetünk a magyarok közül: a Színház és Tánc helyszínen ott lesz az AHA Kollektíva, Oberfrank Réka, Cserepes Gyula, Tózsa Mikolt és a Sleeping Beauty Project, a sétáló utcaszínházak közt a Brass On The Road és az Óriás Buborék Show, a Cirque du Sziget nagysátrába pedig visszatérnek a Baross Imre Artistaképző növendékei legújabb darabjukkal. Évek óta nagy siker a Szigeten a Karzat Színház utcaszínházi előadása, a Vándor Vurstli is, ahol ismét képviselteti magát a Magyar Zsonglőr Egyesület, és itt lép fel Nizsai Dániel bábművész is. A Global Village programhelyszínén a Magyar Kör Egyesület táncházai várják az érdeklődőket.

Természetesen a Magic Mirror programjában is helyet kaptak a hazai fellépők: mïus koncertje, a Triton bulija és a The Pamperers workshopjai mellett az idei év záróbuliját három progresszív hazai csapat együttműködése szolgáltatja. Szintén ezen a helyszínen nézhetjük meg a Trojka Színházi Társulás előadását Gryllus Dorka rendezésében, Lakatos Márk főszereplésével, illetve a szombati napon a Sziget Comedy színpadán is két hazai fellépő nevetteti meg a közönséget Nagy Kitty és Said Dániel személyében. A dropYard programkínálata a legjobb hazai táncosokat és csapatokat vonultatja fel a Cypher Town szervezésében, a Medence Csoport által kurált ArtGarden programkínálata pedig a hazai képzőművészeti szereplők sorát mutatja be.

Részletes programot a Sziget weboldalán találhatunk, ahol érdemes kattintani a jegy menüpontra is, mert június 6-án 23 óráig áll még a kedvezményesebb bérletvásárlási lehetőség.

https://recorder.blog.hu/2024/06/04/azahriah_a_puskas_utan_is_hoz_ujdonsagot_beton_hofi_ciganyzenekarral_jatszik_a_szigeten
Azahriah a Puskás után is hoz újdonságot, Beton.Hofi cigányzenekarral játszik a Szigeten
süti beállítások módosítása