Nyáron mutatkozott be Magyarradar rovatunkban új klipjével a "soproncore" zenét játszó PLASTICOCEAN. A 2017-ben alakult metalcore-deathcore formáció még abban az évben jött ki szerzői debütlemezével (Wave), és máris itt a folytatás. Premier!
Nyáron mutatkozott be Magyarradar rovatunkban új klipjével a "soproncore" zenét játszó PLASTICOCEAN. A 2017-ben alakult metalcore-deathcore formáció még abban az évben jött ki szerzői debütlemezével (Wave), és máris itt a folytatás. Premier!
A debreceni születésű, Budapesten élő dj-producer Grabo’sky zeneileg kétlaki életet él, nu-diszkósabb, táncosabb, house-osabb felvételei – mint a tavalyi I Can’t Techno nagylemez – a Spacewalker Recordsnál jelennek meg, míg a lassú tempójú electronica, slowdisco színeiben a Mana Mana Recordsnál…
Két évvel ezelőtt, illetve másfél évvel a cím nélküli debütalbum után jelent meg a Blahalouisiana második lemeze, a remek Alagutak, fények, nagymamád jegenyéi. A zenekar azóta apránként csepegtette a soron következő, szám szerint harmadik nagylemez előfutárait, először a Nem vagyok egyedül…
A lett indie rock zenekar pár nappal ezelőtt megjárta a Szigetet, szeptemberben visszatérnek Budapestre és Debrecenbe is, előtte viszont még kijöttek negyedik nagylemezükkel. Egész pontosan most jönnek ki vele: íme, a Good Luck magyarországi premierje a Recorderen!
Az MZK Publishing tavaly jelentetett meg először nyári válogatáslemezt, amit őszi album követett (előttük MZK Noise címmel "zajos" válogatást adtak ki). A zeneműkiadó idén sem marad adós szezonális kiadvánnyal: a Summer Edition II.-n sok újdonság szerepel, változatos zenei műfajokban a világzenétől…
A Sophie Hard, azaz Kemény Zsófi és Konsiczky Dávid feminista-társadalomkritikus trash-rap projektje 2017-ben adta ki első négy számos EP-jét Piaci rés címmel. Ezt az EP-t egészítették ki mostanra LP-vé, a 10 számos bemutatkozó nagylemezt alább már meg is lehet hallgatni, plusz dalról dalra is…
A Jazzékiel "debütáló" lemeze, a Holy Shit tíz évvel ezelőtt jelent meg, az albumot a 21. század ötven legjobb hazai kiadványa közé is beválogattuk. A zenekar az évforduló alkalmából a Draze Records gondozásában újra kiadja a lemezt, ráadásul vinylen, és öt állomásos…
ICR, azaz Gál Zoltán pályáját több mint öt éve kísérjük figyelemmel. Ő avatatta fel Profül rovatunkat, járt nálunk drum and bass anyaggal, majd miután átnyergelt a techno, house és bass music műfajaira, két évvel ezelőtt bemutattuk EP-jét és klipjét is. Most Entrøpia…
Múlt héten mutattuk be a részben új felállású és részben új nevű Goodbye Darjeeling új klipes dalát, a befelé forduló, emelkedett hangulatú Want To Be-t. Most pedig itt a zenekar debütáló albuma, tíz remek gitárcentrikus posztbritpop-indierock-alterpop számmal. Premier!
Az instrumentális jazzt játszó, sok más műfajból is táplálkozó Haraszti Ádám Projekt sokszínű debütalbuma, a Let It Flow groove-os, változatos szerzeményeivel nemcsak a jazzrajongók érdeklődésére tarthat számot. Mutatjuk a lemezt, és mindjárt egy klipet, amelyben Sena is vendégeskedik. Duplapremier!