Albumpremier! Carnival Youth: Good Luck

2019.08.16. 11:00, Gaines

cy-photo_credit_filips_smits_img-37.jpg

A lett indie rock zenekar pár nappal ezelőtt megjárta a Szigetet, szeptemberben visszatérnek Budapestre és Debrecenbe is, előtte viszont még kijöttek negyedik nagylemezükkel. Egész pontosan most jönnek ki vele: íme, a Good Luck magyarországi premierje a Recorderen!

cy_goodluck_web_cover.jpgA Carnival Youth 2015-ben jelentette meg No Clouds Allowed című debütlemezét, majd a második angol szövegű albumot (Propeller) egy lett nyelvű anyag követte (Vienā vilcienā). Tavaly bemutattuk egy külön kislemezüket (Love Is The Answer). A csapat most ismét visszatér az angolhoz, a Good Luckkal folytatják az eddigi alternatív-indie megszólalásukat, némelyik számban szintigazdag, groove-os dance-rockba, máshol artpopos hangzások felé kanyarodva. A zenekar elmondása szerint az új album ötleteit az elmúlt pár évben gyűjtötték össze, amit turnézással töltöttek: megtapasztalták, milyen kontrasztok vannak a világban és az emberek között, ugyanakkor megértették, hogy ugyanazok a dolgok kötnek össze bennünket. „Ugyanaz a vágy az emberi együttérzéshez, a nyitottságra, valamint a vágy a szeretet és a szabadság iránt. Miközben írtuk az anyagot az új lemezhez, igyekeztünk nagyon nyitottak lenni és bensőségesek a környezetünkkel, hagyva, hogy a szabadság áthassa a különféle zenei kísérletezéseket.”

ITT FAGGATTUK KI A CARNIVAL YOUTH DOBOSÁT A LETT SZÍNTÉRRŐL (IS)

A számok java része kreatív alkotótáborokban született, amiket szinte mindig Lettországban, vidéken, a természet közelében tartottak. Az albumot viszont Brazíliában, São Pauloban rögzítették a Red Bull Studiosban Gatis Zakis segítségével. (A keverést a Grammy-díjas Nicolas Verhnes végezte, míg a masterért Greg Calbi felelt). “Miközben rögzítettük az albumot, hagytuk, hogy a brazil levegő hasson a zenénkre és az írási folyamatokra. Több teret hagytunk a kifejező és szenvedélyes ritmusoknak, helyi ütőhangszereket használva, ami jó egyensúlyt teremt végeredményben a melankolikusabb szerzeményekkel.”

cy-photo_credit_filips_smits.jpg

A lemez címe is a felvételek során született, erről így mesélnek a zenekar tagjai: „Mindeddig az összes lemezünk címét azután gondoltuk ki, miután mindent felvettünk. Most azonban sokkal spontánabban jött. A felvételek alatt, amikor a São Paulo-i stúdióban a producerünk, Gatis ült a hangkeverő mögött néhány próbálkozásunk után, beleszólt hármunknak a mikrofonba, hogy ’oké, próbáljuk meg újra’, majd nagyon ironikusan hozzátette: ’sok szerencsét…’ Abban a pillanatban bekattant valami és azt mondtuk, ’Hé, ez úgy hangzik, mint egy jó lemezcím!’. Ez a kifejezés vehető nagylelkű kívánságnak, jó szerencséhez, szó szerint, vagy ahogy gyakran használják egy ironikus vigyorral is, amikor valaki megpróbál teljesíteni valamilyen kihívást vagy valami olyat elérni, ami abban a pillanatban lehetetlennek tűnik. Ilyen esetekben mit mondhatnánk? Nos… Good Luck, azaz: sok szerencsét!”


a Carnival Youth szeptemberben a Good Luck európai turnéjával tér vissza, 21-én Debrecenben, a Víztoronyban (Facebook-esemény), míg 22-én Budapesten játszanak a Dürer Kertben (Facebook-esemény


hallgassuk tehát a Carnival Youth új lemezét:

itt pedig a Boys Do Cry retróklipje:

a Carnival Youth Facebook-oldala

fotók: Filips Smits

https://recorder.blog.hu/2019/08/16/albumpremier_carnival_youth_good_luck
Albumpremier! Carnival Youth: Good Luck
süti beállítások módosítása