Megjelent Manoya, azaz a NEO-ból ismert Hodosi Enikő első nagylemeze

2012.12.07. 17:10, recordernews

hodosi.jpg

Pontosan egy éve mutatkozott be Rebirth című dalával Manoya, azaz Hodosi Enikő. A dalszerző-énekesnőt a NEO-ból ismerhetik a legtöbben, de számos élő és rögzített vendégszereplést is kipipálhatott már (Zagar, The Trousers, Vote Richmon, Freshfabrik, Amber Smith, Darumarokko, Alba Hyseni). Most pedig bekövetkezett az, amivel minden, sok közreműködésen átesett, kiteljesedni akaró énekesnő esetében számolni érdemes: elkészült első szólóalbuma.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2012/12/07/megjelent_manoya_azaz_a_neo-bol_ismert_hodosi_eniko_elso_albuma
Megjelent Manoya, azaz a NEO-ból ismert Hodosi Enikő első nagylemeze

mick041200x800.jpg

Nagyjából három fő csoportra bonthatók a rockbiográfiák: vagy maga a zenész írja meg az életútját, vagy a zenész egy tollforgatáshoz jobban értő író (netán szellemíró) segítségével, vagy pedig egy profi biográfus – jobb esetben főhősével készített több órás interjúk alapján. Mick Jaggerről, a Rolling Stones frontemberéről természetesen számos könyv született (e kötet szerzője, Christopher Andersen is írt már másikat ez előtt), de az angol nyelven nyáron, magyarul most novemberben kijött legújabb Jagger-rockbio minden korábbinál botrányosabb részletekkel reklámozza magát. A könyvből már közöltünk részleteket, most pedig véleményezzük Andersen művét.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2012/12/07/andersen-mesek_kritika_mick_jagger_eletrajzi_konyverol
Andersen-mesék – Kritika Mick Jagger életrajzi könyvéről

bonivergrammys.jpg

Ezt arra reagálva közölte a Bon Iver név mögött álló, underground gitárhősből mainstream jelenséggé vált (és tavaly két Grammy-díjat is begyűjtő) dalnok, hogy a Grizzly Bear dalszerzője, Ed Droste kifakadt a Twitteren, miután tegnap bejelentették a 2013-as jelölteket. A három évnyi kihagyást követően idén Shields című albumával visszatérő, és azzal a zenei szaksajtó elismerését kivívó zenekar vezetője a következő költői kérdést tette fel: "Szóval a Grammy tényleg az eladásokon alapszik, semmi máson?"

tovább →
https://recorder.blog.hu/2012/12/07/justin_vernon_meg_mindig_gyuloli_a_grammyt
Justin Vernon még mindig gyűlöli a Grammyt

nirvanasanta.jpg

E heti top 10-ünk témája Mikulás napján mi más lehetne, mint a Télapónak öltözött zenészek. Megtették ezt már előttünk sokan (mint például itt), de ezt nekünk is muszáj: mi a tíz szerintünk - a kép vagy az előadó személye miatt - legvalószínűtlenebb, Mikulás ruhába bújt zenészt ábrázoló fotót válogattuk össze.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2012/12/06/heti_top_10_telaponak
Heti Top 10: fotók Télapónak öltözött zenészekről

super-furry-animals-06.jpg
Van, hogy a popzene előadói azt veszik a szájukra, amit a popzene rajongói a szájukba vesznek. A valódi popcsemegék - sziruppal vagy anélkül - örökké frissek maradnak. A tegnap óta Budapest közel 100 terjesztési pontján elérhető ingyenes Recorder magazin nyolcadik számának fókusztémája az édesség és zene, a nagy rágógumi-pop teszt után következzék is egy írásunk olyan dalokról, amelyekben süti a verze, csoki a refrén, és cukorka az átkötő. A dalok a cikk végén egybefűzve meghallgathatók fülberagadós mixünkben.

tovább →
https://recorder.blog.hu/2012/12/06/minoseget_korlatlan_ideig_megorzi_edesseges_popdalok
Minőségét korlátlan ideig megőrzi - édességes popdalok

beckize.jpg

2011 végén figyelemreméltó törekvések szökkentek szárba Pécsen. Nem csak létrejött a magyar viszonylatban úttörőnek számító Zenélő Egyetem a 30Y-os Beck Zoltán szakmai igazgatói felügyelete mellett (illetve a PTE BTK Kommunikáció- és Médiatudományi Tanszéke és a Pécsi Tudományegyetem atyai gondoskodásával, a fenti fotó az egyedülálló projekt Facebook-oldaláról származik), de az általuk szervezett zenei konferencia tudásanyaga és még egyéb magvas elmélkedések most egy könyv formájában is megjelennek.

tovább →
Címkék: könyv beck zoltán
https://recorder.blog.hu/2012/12/06/konyvbe_vandorol_a_magyar_dubstep_es_az_erdelyi_rap
Könyvbe vándorol a magyar dubstep és az erdélyi rap

 Screen Shot 2012-12-05 at 2.54.57 PM.jpg

Több mint négy év után, 2013 januárjában köszön be újra a hazai zenei életbe Karányi: az elektronikus zenei producer Hello címmel január 7-én adja közre Facebook oldalán az új dalát, amelyet egy ismert énekes barátjával együtt készített. Az énekes személye egyelőre még nem nyilvános, egészen december 12-éig, amikor mi is felfedjük a kilétét. Ennek felvezetéseként beszélgettünk Karányival az elmúlt négy év aktivitásairól, az ez idő alatt őt ért zenei hatásokról, továbbá pályafutásának első tíz évéről, és persze a CLS gondozásában megjelenő új dalról - amelyből néhány apró részletet is mutatunk.

tovább →
Címkék: cls karányi karanyi
https://recorder.blog.hu/2012/12/06/_sokkal_nyitottabb_vagyok_karanyi_interju
"Sokkal nyitottabb vagyok" - Karányi (interjú)

snoopdoggholiday.jpg

Összefogott Snoop Dogg és az Adidas, hogy menő huszonegyedik századi köntösbe öltöztessék Charles Dickens viktoriánus kori, 1843-as klasszikus kisregényét, a Karácsonyi Éneket. 

tovább →
https://recorder.blog.hu/2012/12/06/video_snoop_dogg_tanmeseje_karacsonyra
Snoop Dogg tanmeséje karácsonyra (videó)

m83wait.jpg

Mi mással csukhatnánk be mára az internetet, mint azzal, hogy megérkezett az M83 sci-fi teleregényének befejező része? Ez ugye a tavalyi év szuperfelemelő örömódájával, a Midnight Cityvel kezdődött  annak klipjében láttuk először az X-Ment idéző, fénylő tekintetű ifjakat –, a Reunion izgalmasan új gyerekszereplőjével és egy kis éji furgondobálással folytatódott, és most itt a folytatás. A folytatásban.

tovább →
Címkék: m83
https://recorder.blog.hu/2012/12/05/m83_wait_video
Visszatérnek az M83 mutáns gyermekei

msp.jpg
Ahogy tavaly ilyenkor kiveséztük 1991-et, úgy idén megint húsz évet mentünk vissza az időben: összefoglaltuk 1992 legfontosabb zenei trendjeit, rave-értékeltünk, és végül bemutattuk húsz kedvenc 1992-es albumunkat (plusz 5-5 kultikus és magyar kiadványt) - nincs más hátra, mint hogy közöljük szerzőink egyéni listáit is, ráadásnak pedig a cikk végén elhelyeztünk egy bónusz dragontape-et 1992 kulcsdalaival. Jó mazsolázgatást!

tovább →
Címkék: 1992 lemez rec008
https://recorder.blog.hu/2012/12/05/1992_legjobb_albumai_a_recorder_szerzoi_szerint_egyeni_listak
1992 legjobb albumai a Recorder szerzői szerint - egyéni listák
süti beállítások módosítása