Szombaton Gryllus Samuék abszurd túszoperája a Trafóban!

Közösségi kamaraopera elektronikával, fekete humorral és a közönségből generált akkordokkal, a szabadság és a diktatúra működéséről. Március 22-én Gryllus Samu és Varga Vince interaktív túszoperával veszik be a Trafó nagyszínpadát.

1973-ban a kazincbarcikai határőrparancsnok két kamasz fia apjuk fegyvereivel túszul ejtett 15 lányt a helyi kollégiumban. Céljuk az volt, hogy a hatóságokat zsarolva így juthassanak ki Ausztriába, apjuk munkája miatt nem ugyanis nem kaphattak útlevelet. A történet viszonylag jól ismert, 1989-ben Gazdag Gyula forgatott belőle izgalmas, drámai thrillert a korszak népszerű tinisztárjával, Bery Arival a főszerepben (Túsztörténet), pár éve pedig Gryllus Samu is ezt vette formabontó kamaraoperája alapjául.

Gryllus a felesége szüleinek hétvégi házában találta meg a kazincbarcikai neurológus, dr. Samu István visszaemlékezéseit, aki az első napokban mediátorként közvetített a hatóságok és a fiúk között (érdekesség, hogy őt a filmben az Oscar-díjas magyar rendező, Szabó István játssza). „Mélyen megérintett az az abszurd történet, amelyben – egy olyan diktatúrában, ahol a terror állami monopólium volt – két fiú útlevelet és pénzt követelt azért, hogy nyugatra utazhasson. A történet minden részletében gyermekkorom társadalmának traumatizáltságát fedezhettem fel. Szerettem volna többet foglalkozni vele, és beszélni róla – lehetőleg valamiféle humor bevonásával” – mesélte Gryllus egy interjúban operájának gyökereiről.

Ami egyrészt erősen dokumentarista jellegű, hiszen a librettóját Samu Hatala Csenge Hírzárlat című tényregényéből írta meg (az érintettek közül sokan itt meséltek először a túszejtésről), másrészt erősen interaktív, a Túszopera egyes részeiben a közönség ugyanis együtt énekelhet az alkotókkal. Más részeiben pedig csak nézi az eseményeket, de Gryllus ezt is belekomponálta a zenei előadásba: egy kamera elemzi, hogy a közönség hogyan helyezkedik el a teremben, milyen színeket visel vagy milyen gyors mozdulatokat végez, a számítógépes program pedig akkordokat generál az adatokból, amik aztán a hangszeresek szólamaiban is megjelennek. Az interaktivitás persze nem arról szól, hogy a frászt hozza a nézőre, hogy énekelnie kell egy operában (ha nem akar, nem kell), hanem arra ébreszt rá, hogy egy diktatúrában mindannyian részesei vagyunk a történetnek, nem tudjuk kivonni magunkat a rendszerből.

Gryllusék zeneileg is feszegetik az opera határait, a főszerepeket két operaénekes és két színész játssza (előbbiek között van a nemrég Ifjú Díva-díjra jelölt, Budapesten élő amerikai szoprán, Tara Khozein), „ráadásul eljátszott naponként cserélődnek a karakterek, a túszejtő két fiú, a pszichiáter és a túszul ejtett lányok. A leegyszerűsítés és a folyamatos cserélgetés egyszerre távolít el attól, ki a jó, ki a rossz, ki a bűnös, ki az áldozat, és teszi lehetővé az intenzívebb bevonódást és átélést, amit élő videó használata is segít” – mesélte Gryllus egy másik interjúban.

Az osztrák-magyar összefogásban készült kamaraoperának a zenéje sem hagyományos, a négytagú zenekart (szaxofon, gitár, hegedű, cselló) egy elektronikus zenész egészíti ki, aki egy videoművésszel játszik együtt (a képek pedig a német expresszionista szorongás vizuális kódjait is bedobják a mixbe). Khozein mellett Mikecz Kornél Brnóban élő magyar basszbariton, Josefa Beil német születésű bécsi színésznő, és Dominik Förtsch, Bécsben élő színész-zeneszerző játsszák a főszerepeket, a rendező Varga Vince volt, a következő előadás pedig március 22-én, szombaton lesz a Trafóban.

JEGYVÁSÁRLÁS

FACEBOOK-ESEMÉNY

TOVÁBBI INFÓK