Szombaton Gryllus Samuék abszurd túszoperája a Trafóban!

Közösségi kamaraopera elektronikával, fekete humorral és a közönségből generált akkordokkal, a szabadság és a diktatúra működéséről. Március 22-én Gryllus Samu és Varga Vince interaktív túszoperával veszik be a Trafó nagyszínpadát.

1973-ban a balassagyarmati határőrparancsnok két kamasz fia apjuk fegyvereivel túszul ejtett 15 lányt a helyi kollégiumban. Céljuk az volt, hogy a hatóságokat zsarolva így juthassanak ki Ausztriába, apjuk munkája miatt nem ugyanis nem kaphattak útlevelet. A történet viszonylag jól ismert, 1989-ben Gazdag Gyula forgatott belőle izgalmas, drámai thrillert a korszak népszerű tinisztárjával, Bery Arival a főszerepben (Túsztörténet), pár éve pedig Gryllus Samu is ezt vette formabontó kamaraoperája alapjául.

Gryllus a felesége szüleinek hétvégi házában találta meg a balassagyarmati neurológus, dr. Samu István visszaemlékezéseit, aki az első napokban mediátorként közvetített a hatóságok és a fiúk között (érdekesség, hogy a közvetítő orvost a filmben az Oscar-díjas Mephistót is rendező Szabó István játssza). „Mélyen megérintett az az abszurd történet, amelyben – egy olyan diktatúrában, ahol a terror állami monopólium volt – két fiú útlevelet és pénzt követelt azért, hogy nyugatra utazhasson. A történet minden részletében gyermekkorom társadalmának traumatizáltságát fedezhettem fel. Szerettem volna többet foglalkozni vele, és beszélni róla – lehetőleg valamiféle humor bevonásával” – mesélte Gryllus egy interjúban operájának gyökereiről.

Ami egyrészt erősen dokumentarista jellegű, hiszen Hatala Csenge Hírzárlat című tényregényéből írták (a librettó Gerendás Beáta munkája), másrészt erősen interaktív, ugyanis a Túszopera egyes részeit a közönség együtt énekelhet az előadókkal. (Más részeiben csak nézi az eseményeket, de Gryllus ezt is belekomponálta a zenei előadásba: „egy kamera elemzi, hogy a közönség hogyan helyezkedik el a teremben, milyen színeket visel vagy milyen gyors mozdulatokat végez”, a számítógépes program pedig hangjegyeket generál az adatokból, amik aztán a hangszeresek szólamaiban is megjelennek.) Az interaktivitás persze nem arról szól, hogy a frászt hozza a nézőre, hogy énekelnie kell egy operában (ha nem akar, nem kell), hanem arra ébreszt rá, hogy egy diktatúrában mindannyian részesei vagyunk a történetnek, nem tudjuk kivonni magunkat a rendszerből.

Gryllusék zeneileg is feszegetik az opera határait, a főszerepeket két operaénekes és két színész játssza (előbbiek között van a nemrég Ifjú Díva-díjra jelölt, Budapesten élő amerikai szoprán, Tara Khozein), „ráadásul eljátszott naponként cserélődnek a karakterek, a túszejtő két fiú, a pszichiáter és a túszul ejtett lányok. A leegyszerűsítés és a folyamatos cserélgetés egyszerre távolít el attól, ki a jó, ki a rossz, ki a bűnös, ki az áldozat, és teszi lehetővé az intenzívebb bevonódást és átélést, amit élő videó használata is segít” – mesélte Gryllus egy másik interjúban.

Az osztrák-magyar összefogásban készült, játékos kamaraoperának a zenéje sem hagyományos, a Black Page Orchestra nevű négytagú zenekart (szaxofon, gitár, hegedű, cselló) egy elektronikus zenész egészíti ki (Enrique Mendoza), a vetítések pedig a német expresszionizmus vizuális kódjait is bedobják a mixbe. Khozein mellett Mikecz Kornél Brnóban élő magyar basszbariton, Josefa Beil német születésű bécsi színésznő, és Dominik Förtsch, Bécsben élő színész-zeneszerző játsszák a főszerepeket, a rendező Varga Vince, a következő előadás pedig március 22-én, szombaton lesz a Trafóban.

JEGYVÁSÁRLÁS

FACEBOOK-ESEMÉNY

TOVÁBBI INFÓK