Könnyedén vett apokalipszis – Menyhárt Jenő (Európa Kiadó)-interjú

Június 9-én a Várkert Bazárban játszik az Európa Kiadó, ennek kapcsán kérdeztük a kultikus underground zenekar igazgatóját, Menyhárt Jenőt koncertezésről, turnézásról, az EU-csatlakozás idején tartott, legendás visszatérő koncertjeikről, a Balatonnal közös turnékról, izomból játszásról és pihenőre küldött slágerekről, a végén pedig szóba került a készülő új Európa Kiadó-lemez is.

Májusban volt 20 éve, hogy Magyarország EU-csatlakozása alkalmából egy híressé vált koncertsorozatot adtatok az A38 Hajón. Én akkor, 16 évesen voltam először Európa Kiadón, és mellbevágott, milyen nagy erővel szólalnak meg ezek a régi dalok. Neked milyen élmény volt az a pár este?

Bizonyos szempontból elég szürreális, mert akkor még New Yorkban éltem, és sofőrként dolgoztam egy építőipari vállalatnál. Picit úgy éreztem magam, mint Elvis Presley, aki sofőrből hirtelen rock and roll sztár lett. Mi több mint tíz évig nem játszottunk előtte. Egyszer-egyszer hazajöttem Magyarországra, de nem töltöttem itt sok időt, nem követtem a dolgokat, kiestem a körforgásból. Ettől ez egy furcsa hazatérésélménnyé vált számomra, másrészt hirtelen beleugrottam egy vadiúj helyzetbe. Végül jól csattantak el a koncertek, volt egy nagy lendületük, és egy országos turné kerekedett az egészből.

Az EU-csatlakozásnak volt egy eufóriája, amit kamaszfejjel még nem fogtunk fel pontosan, de arra emlékszem, hogy gyalog sétáltam haza Budáról Angyalföldre, mert annyian voltak a városban, hogy nem lehetett felférni az éjszakai buszokra. A szervezők is azért gondoltak rátok, hogy egy ilyen európai történelmi eseményen az Európa Kiadónak játszania kell?

Az A38 egyik tulajdonosa, Bognár Attila része volt a korai szakaszban az Európa Kiadó menedzsmentjének, ha beszélhettünk akkor ilyesmiről. Mesterházy Ernővel egy teamet alkottak, sokat szállítottak minket és szerveztek koncerteket nekünk. Együtt csináltuk a Ráday Klubot a kollégiumban, ahol az elején segítettem nekik a szervezésben, illetve az egyik A38-as szervezővel, Bende Zsuzsával is jó baráti kapcsolatban voltam. Talán azt gondolták, ha valami, akkor ez egy jó alkalom egy Európa Kiadó-koncertre. Meg olyasmit akartak, ami nem magától értetődő, és újra összeállítani a zenekart akkor egy váratlan lépés volt.

Az mennyire volt magától értetődő, hogy ennyire elementárisan szólalt meg a zenekar? Kicsit másképp, más hangszereléssel nyúltatok a dalokhoz, és valahogy jól kijött az élük is. Másik János és Varga Orsolya billentyűzött, Kirschner Péter gitározott, Magyar Péter dobolt, Kiss Llaci basszusgitározott, te pedig énekeltél és gitároztál, és egy-két számban Dönci is feljött gitározni.

Amikor felmerült ez a lehetőség, és kiderült, hogy meg tudjuk csinálni, elkezdtem gondolkozni, hogyan lehetne előadni a dalokat. Ezeket ugyanis újra meg kellett tölteni önmagukkal. A többi zenekari tagnak is sokat változott a füle 10 év alatt, másképp nyúltak hozzá egy-két dologhoz. Nem alapjaiban gondoltuk újra, de megpróbáltuk újjáéleszteni a dalokat az akkori fülünkkel, és megtettük azokat a kis módosításokat, amik ezt segítették.

Azóta születtek új számok, de a régieknél folyamatos munkát igényel, hogy megtöltsd őket újra önmagukkal? Vagy ez a felállás változásával, ami az Európa Kiadó életében eddig időről időre bekövetkezett, úgyis megtörténik?

Valóban, olyankor kénytelen vagyok újragondolni a dalokat, és megnézni, hogyan szólalnak meg az új felállásban, ahol más érzékenységek, más hangszeres lehetőségek veszik körül az embert. Ez is egy olyan lépcső, amitől újratöltődnek a dalok. De van az is, hogy miután játsszuk őket koncerten, egy idő után túl kényelmessé válnak attól, hogy ott vannak az ember kezében, fejében. Ha meghallom ezt a zenekaron, akkor le szoktam venni dalokat a műsorról, és pihentetem őket egy kicsit.

KULCSLYUKON ÁT NÉZIK A NYUGATOT: A BESÚGÓ BETÉTDALAI, KÖZTÜK A MOCSKOS IDŐKKEL

Akár egy Mocskos időket vagy egy Megalázót is kivennél a műsorból?

A Mocskos időket talán kevésbé, de a Romolj meget most egy ideig nem játszottuk ilyen okokból, és volt olyan időszak, amikor az Igazi hőst sem. Szóval ez alapszámokat is érinthet.

Az Európa Kiadó jelenlegi felállása 2019-ben: fent Koroknay András és Gyenge Lajos, lent Kálmán András és Bujdosó János, középen Menyhárt Jenő.

Mi az, ami a mai Európa Kiadónak jobban áll, mit szeretsz a mostani felállásban? Itt Bujdosó János gitározik, a Manaky reggae-zenekarból és a dubos SunMa projektjéből ismerős Koroknay András basszusgitározik és a Magyarázat mindenre filmzenéjét is író, Co Lee zenekarában is játszó Kálmán András billentyűzik, Gyenge Lajos pedig dobol.

Ennek a felállásnak az ad egy élt, hogy nagyon különböző világokból jönnek emberek – gondolkodásban és zeneileg is. Van az egésznek egy kohéziója, de ehhez mindenkinek ki kell jönnie a komfortzónájából. Nekem is. Az ilyen dolgok vagy nem működnek, vagy összeállnak valamilyen furcsa balanszban, ami szerintem ennél a zenekarnál is történt. Ez nem egy kényelmes balansz, hanem olyan, amit egyensúlyban kell tartani, és ez tud jó lenni, mert mindenkinek figyelnie kell, és picit másképp gondolkodnia, mint ami elsőre jön neki.

ALAPOS MENYHÁRT JENŐ-INTERJÚNK 2013-BÓL A VISSZATÉRÉSRŐL ÉS AZ AMERIKAI ÉVEKRŐL

Neked miben kell kilépned a komfortzónádból?

Itt nem veszi mindenki evidenciának, amit gondolok és próbálok átadni, ezért jobban ki kell találnom sok mindent, és megmondani, hogy mit akarok. Én magamtól kevésbé dönteném el bizonyos pontokon, hogy mi legyen, és többet kísérleteznék. Azt szeretem, ha csináljuk a dolgot, és az egyszer csak összeáll magától. Ebben a felállásban viszont ki kellett találnom egy olyan munkamódszert, amivel meg tudom csinálni a kísérletezéseket, de úgy, hogy a tényleges lehetőségeken – energiákon, időkön és figyelmeken – belül a lehető legjobban összeálljanak a számok. Ha túlkísérletezem magam, érzem a zenekaron, hogy ez már nem okoz akkora örömet nekik, máskor meg én érzem úgy, hogy basszus, ezzel futni kellett volna még köröket. Aztán ez mindig helyreáll. Jól működik ez a zenekar – zeneileg és a buszban is. És jók a koncertek is.

A koncert előtti stresszeléssel hogyan állsz?

Nem stresszelős vagyok, hanem aggodalmaskodó. Mindenben biztos akarok lenni, hogy működik, ezért szoktam szervezkedni, és ilyenkor néznek a kollégák. Ha kimegyek a színpadra, már hátszélben akarok lenni, mert ha nem alapos az ember, sokszor kerül olyan helyzetbe, hogy basszus, ez nincs bedugva, nem azt a gitárt adják be és nem jókor stb. Emiatt alaposkodok.

Ez fakadhat abból is, hogy a nyolcvanas években nem voltak ideálisak a technikai körülmények a koncerthelyszíneken, és megszoktad, hogy körültekintőnek kell lenni, vagy akkor pont, hogy nem törődtetek ezzel?

Nagyon is törődtem, és sokszor vehemensebben reagáltam, amitől nem voltam mindig népszerű a technikusok körében. De akkor mások voltak a szempontok. Ma sokkal finomabban és részletesebben kidolgozottak a zenei szövetek, ezért jobb körülményekre van szükség, hogy élőben meg tudjuk mutatni ezeket. Akkor meg az ember feltekerte az erősítőjét 11-esre, mint a Spinal Tapben, és eleresztette magát a színpadon, aztán reménykedett, hogy nem gerjed a monitorja. Akkor jobban izomból ment a koncertezés. Ma is van fizikalitása a dolgoknak, de akkor jobban kellett rá támaszkodni élőben, mert kisebb volt a zenei kidolgozottság és hozzáértés.

Európa Kiadó-koncert 1987-ben a Kertészeti Egyetem Klubjában. Középen Menyhárt Jenő, a bal alsó sarokban Tóth Zoltán Spenót. Fotó: Glósz András / Fortepan.

Egyszer úgy fogalmaztál, hogy nem vagy színpadi ember, és a zenélésben a dalszerzés érdekel jobban. Ez változott valamit a negyveniksz év alatt, amióta színpadon állsz?

Igazából nem. Alkatilag én nem az az ember vagyok, aki alig várja, hogy jöjjön a következő koncert. Semmit nem bírok nyeglén venni, ezért amikor ott vagyok a koncerten, teljes figyelemmel és erőbedobással vonulok ki a színpadra, de soha nem az hajtott, hogy megmutathassam egy színpadon a dalokat. Van, akit ez jobban motivál, engem viszont inkább az izgat, hogy kitaláljak dolgokat.

Az igazi színpadi embereknél szinte sorsszerű, hogy odakerüljenek, én viszont majdhogynem véletlenül kerültem színpadra. Gitározni akartam, de lett egy ínhüvelygyulladásom, amitől ezt nem lehetett, és akkor próbáltam énekelgetni. Én előtte nem írtam verseket, nem próbáltam szöveges formában kifejezni magam, ezt az élet csak úgy bedobta. De annak ellenére, hogy nem a színpad felé igyekeztem, amikor odakerültem, nem volt számomra idegen. Kiderült, hogy nem kell annyira küzdeni, és nagy dolgokat kitalálni, hogy működjön – és onnantól vitt magával a történet.

Voltak meghatározó koncertélményeid, amik segítettek kitalálni, hogyan fejezd ki magad a színpadon?

Abszolút. Magyarországon ez leginkább Molnár Gergelyt jelentette a Spions zenekarból. Láttam egy koncertjüket is, ami elemi erővel hatott rám – legalábbis ami lement belőle, mert az is félbeszakadt, mint a többi.

Mi hatott rád a Spionsból?

Hogy ezt egyáltalán lehet. Engem leginkább az avantgárd filmezés érdekelt, filmklubokba jártunk meg galériákba, és olvastunk is csomó mindent, de a rockzene 18 évesen nem volt az érdeklődésem középpontjában. Jazzt hallgattunk, de azt nem tudtunk játszani, inkább a kifinomult érdeklődésünk része volt. Molnár Gergely pedig megmutatta, hogyan lehet egy szellemileg hihetetlenül erős, de fizikailag is nagyon működő, az érzékek minden szintjén csúcsra járatott színpadi közlést tenni. És ez megdöbbentett, mert a magyar pop- és rockzenében akkor én nem találtam meg a világomat, sem zeneileg, sem szellemileg.

Az Európa Kiadó 1985-ben a KEK-ben. Fotó: Urbán Tamás / Fortepan.

Illetve hát annyiban nem ért teljesen felkészületlenül a Spions, hogy az épp akkoriban induló punk és újhullám eljutottunk hozzánk kazettákon és lemezeken, hallgattunk David Bowie-t, Lou Reedet, Sex Pistolst, Clasht, és Patti Smitht. Velük megjelent egy új hang, amivel azonosultam, és úgy éreztem, ha zenélnék, akkor így csinálnám én is. Ebbe a felismerésbe robbant bele Molnár Gergely, és a Spions-koncert után eldöntöttem, hogy akkor megpróbálom én is. Gondoltam, majd találunk ehhez egy énekes-költőt, én meg gitározni fogok, de akkor kaptam ínhüvelygyulladást. Elkezdtem begipszelt kézzel énekelgetni, először verseket, aztán szövegeket írtam, de egy ponton találkoztunk Müller Péterrel, és abból lett az URH.

Az első Európa Kiadó-albumok kapcsán sokszor elmondtad – például itt, a Recorderen is –, hogy a technikai körülmények miatt nem vagy elégedett azzal, ahogy lemezen szóltatok, és inkább élőben jött át az Európa Kiadó igazi ereje – például a Zichy-kastélyban adott, Balatonnal közös koncerteteken, amit egy magnóval vettek fel a közönségből. Hogyan sikerülhetett mégis ilyen jól?

Aznap nagyon együtt álltak a csillagok. Rengeteget próbáltunk és koncerteztünk akkoriban. A Balatonnal közös produkció is be volt járatva, régóta turnéztunk vele, és egy kora nyári estén játszottunk, amikor a legtökéletesebb az időjárás. Kellemes, nyugis volt az egész, tök jó formában volt a zenekar, és ugyanazon a cuccon és ugyanazzal a keverőssel játszottunk, aki már ismerte a műsort. Ott minden elcsattant, valaki pedig bekapcsolt egy magnót – egész pontosan Galántai György, aki dokumentált korábban már dolgokat, szóval ezt ne úgy képzeld el, hogy valaki feltartott egy kazettás magnót a közönségből. Előtte sokat járkált a téren, hogy hova tegye le a két mikrofonos magnóját, de akkor se kellett volna ilyen jól sikerülnie. Végül egy kiadható anyag lett belőle, aminek dinamikailag megvannak a korlátai, de akkor jobban reprezentálta a zenekart, mint a fáradságosan elkészített Popzene lemez.

Ma már nehéz elképzelni, hogy két jól futó zenekarnak szinte ugyanaz legyen a tagsága. Ez akkoriban jelentett problémát a Balatonnal, vagy mivel ez egy baráti társaság volt, nem igazán?

Nyilván ezt csak egy darabig lehet csinálni. Mihállyal (Víg Mihály, a Balaton vezetője és a Tarr Béla-filmek zeneszerzője - a szerk.) én kezdettől közeli barátságban voltam, és több produkcióban is együtt játszottunk, a Trabantban, de én is játszottam a Balatonban, és egy rövid ideig ő is az Európa Kiadóban. Nagyon szerettem a Balatont, és nagyra értékeltem Mihály érzékenységét, tehetségét, és a számait is, de azt éreztem, hogy a megvalósítás nem az erőssége. Valahogy mindig összeállt épphogy a zenekara, de sokkal jobbak voltak a számok, mint ahogy megvalósultak. Ez persze nem mindig volt így, de ’83-84 körül épp igen, és mivel Döncivel (Dénes József gitárossal, aki a Balatonnak és az Európa Kiadónak is meghatározó tagja volt - a szerk.) sokat zenélgettek együtt, Másik Jánossal pedig a Trabantban játszott, mondtam, hogy nekünk megvan a zenekarunk, jöjjön a Mihály, és legyen az a Balaton, és csinálunk egy közös koncertet. És ez annyira jól ment, hogy sokáig így maradt.

Ez Mihálynak is egy kényelmes helyzet volt, én meg örültem, mert szerintem ez volt az egyik legerősebb Balaton-menet. Háromórás koncerteket adtunk, játszott egy órát a Balaton, és már akkor vége lehetett volna az egésznek, mert marha jó volt, de utána jött még két óra Európa Kiadó, ami akkor szintén nagyon jól össze volt állva. Ez egy nagyon jó időszak volt, mindenki örült neki, de értette azt is, hogy ez nem lesz így örökre. Talán a Zichy-kastélyos volt az utolsó koncertje ennek a körnek.

MENYHÁRT A GREENPEACE-RŐL, LOVASI ÉS BÉRCZESI AZ ÖKOTUDATOSSÁGRÓL

Az Európa Kiadónak korszakai vannak, az előző a legutóbbi album, a Love 2020 köré épült 2020-21-ben. Most milyen korszakát éli a zenekar? Élőben már lehet hallani új számokat.

Készül egy új lemez, az lesz a címe, hogy Könnyedén vett apokalipszis.

Zeneileg-szövegileg milyen irányba kacsintgatnak az új dalok?

Hát, meg kell hallgatni őket. Már látszik, hogy mi lesz, de pont az okozza a nehézséget, hogyan rakjam rá ezeket egy lemezre, mert akárhogy forgatom a sorrendet, valami mindig kilóg. Tehát nem egy irányba kacsintgatnak, hanem be kell terelni őket egy istállóba.

Víg Mihály és Menyhárt Jenő 2019-ben a Zichy-kastély udvarában lévő Kobuci Kertben. Fotó: Barta Imre.

Volt egy ihletett dalszerzői periódusod mostanában? Ez akkor viszonylag gyorsan fogja követni a Love 2020-at.

Elkezdtem csinálni egy négy-öt számos EP-t, amiről koncerteken ígértem is, hogy nemsokára megjelenik, de amikor megjött a maszter Angliából, megállapítottam, hogy ez egy jó demó. Nagyon sokat dolgoztunk rajta, ami azt is jelenti, hogy sok pénzbe került, de közben írtam újabb számokat, és úgy voltam vele, hogy inkább kivárom, amíg elkészülnek, a régieket megvariálom, egyet pedig újra is veszek, aztán szerzek rá más anyagi forrást, és akkor lemezként fognak megjelenni. Ez történik most.

ÍGY JOBBAN KIDERÜL, MENNYIRE ORGANIKUS ÉS SZÉP ZENÉK EZEK – VÍG MIHÁLY-INTERJÚNK CSEH TAMÁSRÓL

Mit szól a zenekar meg a menedzsered, amikor közlöd, hogy a drága felvétel csak egy jól sikerült demó lett?

A menedzser azért nem szólt semmit, mert tudja, hogy szólhatna, de tudom, hogy mit szólna, és ő is tudja, hogy tudom, ezért tulajdonképpen nem kell beszélnünk erről. Az arckifejezése úgyis elárul mindent. Ilyen vonatkozásban letett rólam. Mindenki azt gondolja persze, hogy ilyen nincs. És biztos nincs, de számomra ez még inkább vonzóvá teszi, mert akkor ez egy ismeretlen territórium, amit fel lehet fedezni. Ezzel együtt jár a menedzseri arckifejezés és más dolgok is, de én már hallom, hogy mi fog megjelenni, és biztos vagyok benne, hogy nem döntöttem rosszul. Ha csak a végeredményt nézzük, az sokkal jobb lesz.

Európa Kiadó
Előzenekar: Giliszta
Helyszín: Várkert Bazár, Öntőház udvar
Időpont: 2024. június 9. (vasárnap) 19.00 
Belépő: 5900 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény.

interjú: Soós Tamás
nyitókép: Barta Imre