„Megszoktam és megszerettem” – Menyhárt Jenő (Európa Kiadó-interjú)

A Menyhárt Jenő vezette Európa Kiadó hosszabb szünet után 2004-től koncertezik újra kisebb-nagyobb rendszerességgel, de új stúdiólemezt az 1993-as Itt Kísértünk – Love ’92 óta nem adott ki. Most viszont folynak az utómunkálatai egy hétszámos új albumnak (hat friss dallal és a 3 Judit, 4 Zsuzsa új verziójával), melynek szerzeményeit június 21-én, a Világveleje Fesztiválon lehet először hallani Budapesten és aztán hamarosan megjelenik az Annak is kell című új CD is. Az Európa Kiadó Igazgatóját faggattuk.

- 1994-ben az utolsó Európa Kiadó stúdiólemez utáni időszakot egy koncertfilmmel (és -lemezzel) zártad, majd elrepültél Amerikába. Megvalósult ott mindaz, amiért átköltöztél az Egyesült Államokba?

- Nem volt ilyen cél, nem így vetődött föl az utazás. Egyrészt a magánéletem alakult úgy, másrészt a kíváncsiság vezérelt, amikor elmentem. Nagyon fontos tapasztalat, nagyon fontos évek voltak, amit Amerikában töltöttem. Nyilván ha nem így lett volna, akkor sokkal hamarabb hazajövök, vagy véglegesen hazaköltözök. Sokszor nehéz, mégis nagyon érdekes időszak volt. Sokat tanultam ott.

- Benne volt az a pakliban, amikor elmentél, hogy soha többé nem jössz haza?

- Nem kellett ezen gondolkozni, mert már nem disszidálás volt. Nem kellett azt eldönteni, hogy soha többé nem jövök haza. Jöttem is jó párszor miközben kint éltem.

- Mennyi idő után kezdtél újra zenélni Amerikában?

- Attól függ, mit hívunk zenélésnek. Sokat gitároztam ott magamban, mert valami elkezdett nagyon érdekelni a gitáron, és talán olyan három éve lehettem ott, amikor kaptam egy állást egy próbahely/stúdióban a Lower East Side-on. Ez még azelőtt volt, hogy a L.E.S. kúl hellyé vált volna, talán úgy 1998-ban. Akkor kezdett a környék átalakulni és ez nekem egy nagyon jó helyzet volt, hiszen a közelébe kerültem a zenének, másrész az akkori New York-i underground életnek. Nagyon sok zenekart volt alkalmam látni és megértettem sok összefüggést. Onnan átkerültem egy másik stúdióba, ami a Broadway közelében volt, ott befutottabb zenekarok próbáltak, ott is sok évig dolgoztam. Ekkor csináltam meg a Mr Con And The Bioneers Brave New World Orchestrát, ami két évig volt aktív. Nem zenélni mentem New Yorkba, nem voltak illúzióim ezzel kapcsolatban. Világ életemben elég szövegcentrikus zenét csináltam, olyan történeteket meg nem nagyon láttam, hogy valaki jön valami idegen nyelvből és az angolszász rockkultúrában olyat hoz létre, ami ott is releváns.

- A stúdióban mit csináltál?

- Stúdiómenedzser voltam, ez mindent magába foglal. Én csináltam a foglalásokat, én fogadtam a zenekarokat, beállítottam őket, beüzemeltem az erősítőket. Nagyon jó volt, szerettem ezt a munkát, figyeltem, sokat beszélgettem, kíváncsi voltam, hogy mennek a dolgok.

- A Mr Con And The Bioneers Brave New World Orchestra egy teljesen új közegben, teljesen új szituációban indított zenekar volt. A régi dalszerzési ösztönök mennyit változtak az új helyzet miatt?

- Egyrészt angolul kellett írni, ami nekem új volt. Én akkoriban nagyon sok és sokféle zenét hallottam a stúdióban, de valamiért akkor a kortárs zene érdekelt nagyon. Különös zenei gondolatok jártak ekkoriban a fejemben, ez nyilván meghatározta a dalszerzést is. A Bioneers-t azt meg akartam csinálni, de nem tűnt reálisnak, hogy azzal nagyon nagy dolgokat lehet elérni. Volt egy zenei világ a fejemben és szövegek jöttek rá. Éreztem menet közben, hogy ez nem egy populáris zene, de azt gondoltam, hogy ezt mindenképpen érdekes végigvinni. Találtam jó zenészeket, akik hajlandóak voltak ebben dolgozni. Ez is egy érdekes tapasztalat volt, jó volt megcsinálni, de más volt, mint amit az Európa Kiadóval csináltam.

- Amikor először megjelentél New York-ban, mik voltak azok a legfontosabb elemek, amik kulturális sokként értek?

- Amikor az ember kimegy, úgymond gyerekké változik, mert se beszélni nem tud, se telefonálni, se taxit fogni, kicsit át kell esni egy kezdeti fázison, amikor ezeket megtanulja, megérti. Ez egy elég nehéz periódus, mert ha ezt 35 évnél öregebben kell tenni, kicsit hülyének érzed magad. De meg kell csinálni. Ezek nem egyik napról a másikra mennek, akár évekbe is kerülhetnek. Ez egy sokk, hogy ott mennyire nem érvényes az, amit az ember tud. Ami a leginkább megütött, az az, hogy egy homogén helyzetből átkerültem egy nagyon-nagyon heterogén helyzetbe, ami erősen kihatott rám. New Yorkot és egész Amerikát ebben a konstellációban érdemes végiggondolni, hogy Magyarországon egy nagyon homogén kultúrkörnyezetben növünk fel. Egy emberrel könnyű lesz beszélgetned, mert nagyon sok a közös hivatkozási pont, közös ismeret, közös tapasztalat. Amerikában két ember alig tud beszélgetni sok esetben. Ez azért érdekes mert a kommunikáció ilyen szinten teljesen más. A kommunikáció alatt nem csak azt értem, hogy két ember beszélget, hanem például a művészetben is nagyon nehéz megszólítani sok embert. A Bioneers-t is azért alakítottam talán olyanra amilyenre, azért vettem be ezt a kanyart, mert nem voltak azok az illúzióim, hogy én sok embert meg tudnék szólítani, tudnék abban a legkisebb közös többszörösben gondolkodni. Úgyhogy az ember elengedhette magát. Az amerikai popzenét, az úgymond buta hollywoodi filmeket, vagy az amerikai politikát, amit Európából szeretnek hülyének látni, valójában egy sokkal komplexebb dolognak kell elképzelni, mert egy nagyon heterogén társadalmat kell megszólítani és ezt csak egy nagyon kis közös többszörössel lehet. Nagyon szofisztikáltan csinálják, akkor is, ha nagyon egyszerű elemekkel dolgoznak. Nekem ez volt egy nagyon fontos élményem, csomó mindent újragondoltam ez ügyben, megtanultam más világokkal együttműködni.

- Az Európa Kiadónál a szövegek kulcselemek, könnyen átálltál arra, hogy angolul fejezd ki magad az ottani új dalaidban?

- Amikor kimentem, azt hittem jól tudok angolul, de el kellett telnie elég sok időnek, amikor ez egyáltalán felmerülhetett, hogy angolul írjak. 35 évesen mentem el, azt kellett kitalálnom, hogy mi fog történni az életem második felében. Tudjuk, hogy olyan zenekarral, mint az Európa Kiadó mi történhet Magyarországon, és itt most a méretekről beszélek. Úgy éreztem, hogy az nagyjából meg is történt. Azt kellett eldöntenem, hogy ezt csinálom tovább, vagy egy másik kihívást fogok találni. Az utóbbi mellett döntöttem, és ez valóban kihívás volt, mert kellett tanulnom azt a nyelvet, meg kellett ismernem azt a kultúrát, meg kellett találnom a helyemet, ugyanis New York kibaszott jól működik nélkülem. Ebbe a kultúrába egy helyet ütni magadnak az nem könnyű. És ehhez sok minden kell. Kell, hogy képben legyél, hogy meg tudjál nyilvánulni és ezt elérni évekig tartott. De ha belekezdesz valamibe, valahogy hátszelet kapsz. Amikor már tudtam beszélni, és kitaláltam, hogy zenélni akarok, akkor elég hamar bekerültem a stúdióba. Magyarországon akkor voltál bajban, ha csinálni akartál valamit. Kint ha csinálsz valamit, akkor egyszer csak elkezdenek történni a dolgok és ez lendületet ad.

- New York megvan nélküled, de azt érezted ott, hogy Magyarországon viszont hiányzol?

- New York nagyon messze van. Direkt módon nem éreztem. Az Európa Kiadót eléggé végigkísérte, hogy „nem kéne, ez már nem a régi”, már ’82-ben is megvolt ez. „Miért nem URH?” Amikor nem működött épp a zenekar, akkor „miért nincs?” Amikor működött, akkor „miért van?” „Miért jött a Másik János?” „Miért nincs a Másik János?" „Miért nincsenek új számok?” Amikor lettek, akkor „miért nem a régieket játsszák?” Szóval számomra ez a hiány egyáltalán nem volt egyértelmű. Akkor szembesültem vele, amikor 1997-ben meghívtak a Szigetre, hogy adjunk egy-két koncertet. Azon nagyon sokan voltak, fiatalok is, akik énekelték a szövegeket. Akkor láttam meg, hogy az Európa Kiadónak van utóélete, de akkor már Amerikában voltam egy másik történetben, ezt inkább csak úgy konstatáltam.

- Mindez hatványozottan történt meg néhány évvel később a 2004-es EU-csatlakozáskor adott koncerten és azt követő további fellépéseken.

- Az egy nagyon jó menet volt. Időben ugye egy még nagyobb távolságban volt 1994-től, úgyhogy mindenkit meglepett, hogy ennyi év után ennyien jöttek. Az A38 három koncertet tervezett és csak ott lett belőle 13. Akkora szünet után nem lehetett tudni, hogy mi lesz, mennyire érdekes ez még, ezért aztán jó megerősítés volt, hogy ekkora érdeklődés mutatkozik. Össze is hozta a zenekart, mert utána kisebb-nagyobb rendszerességgel csináltunk hasonló meneteket.

- Mindennek mennyi köze volt ahhoz, hogy újra Magyarország felé kezdtél közeledni?

- Egyszerűen csak így alakult. Amikor hazajöttem, akkor nem terveztem, hogy ilyen sokáig itt leszek, már háromszor is nagyon közel voltam ahhoz, hogy elmenjek, de mindig történt valami, ami miatt ez nem sikerült. Egyik esetben egy súlyos baleset, másik esetben az, hogy nekem van egy gyerekem Amerikában és az ő mamája nyert egy éves ösztöndíjat, amit Magyarországon töltött el, akkor persze megint itt maradtam. Azzal, hogy itt voltam, fennállt állandóan a lehetősége, hogy csináljuk az Európa Kiadót és csináltuk is.

- Amikor elkezdted a 2004-es program összeállítását, meghallgattad a régi lemezeket?

- Nem szoktam Európa Kiadó-számokat hallgatni otthon. Különben a felkérést megelőzte az, hogy ekkoriban elkezdtem játszani a régi számokat és azon kezdtem el gondolkodni, hogy mit lehetne kezdeni velük mai füllel. Ekkor jött egy telefon 2004-ben, pont emiatt nagyon könnyű volt rá igent mondani. De amúgy nincsenek is olyan felvételek, amiket szívesen hallgatnék.

- Ez pont érdekes, mert amúgy is kérdezni szerettük volna, hogy mit gondolsz az egyes lemezekről mai fejjel?

- Azt gondolom, hogy egy lemez olyan lesz, ahogyan készül. Hiába találsz ki bármit előre, a lemez olyan, ahogyan fel tudod venni. Milyen maga a stúdió, milyen passzban van a zenekar. Én ezt elég sokáig nem tudtam. Az lesz felvéve, ami ott van, az szerepel majd a lemezeken is. Az amit kitalál az ember, sokkal kevésbé lesz rajta. Erre nagyon sokára jöttem rá. A felvételeinket elég rossz helyzetekben csináltuk és ezek nyomot is hagytak a lemezeken. A Popzenénél belementünk a hazai lemezipar egydimenziós rendszerébe. Ugyanez volt a Szavazz rám idején is. Takt-jelre játszottunk, miközben soha korábban nem találkoztunk ezzel. Egyszerre akartam felvenni, de azt mondták, hogy nem lehet, pedig ha valahol lehetett volna, akkor ott igen.  Elkezdtük játszani a szólamainkat és kicsit olyan lett a végeredmény, mintha feldolgoztuk volna saját számainkat. Mindig küzdöttünk a felvételekkel és ezért a lemezen is ez hallatszik, a helyzettel küzdő zenekar hangja. Nem csak a felvételi körülmények hibája, mi sem voltunk felkészültek és ismeretlen volt a producer szerepe is itthon. Nem volt egy ember, aki megérti, hogy mit akarsz, ismeri a felvételi rendszert, a stúdiókat és eléri, hogy az kerüljön lemezre, amit te is szeretnél. Éppen ezért az Európa Kiadó egy szerencsétlenül dokumentált zenekar, mert csak koncerteken tudta igazán azt játszani, amit és ahogyan akart.

- Hogyan élted meg azt, hogy 2004 óta bármikor játszottatok, nagy volt a siker, de ugyanazok az emberek jártak a koncertre, ahol nagyjából ugyanúgy szóltak a számok. Nem érezted azt, hogy ez már kezd nagyon nosztalgikus lenni?

- Ha nem jött volna ez az új lendület, akkor abbahagytam volna, akkor most egy nagyon hosszú szünet következett volna. Egy zenekar nem válhat a saját tribute zenekarává, ezt a fajta koncertezést nem lehetett volna sokáig fenntartani. De tavaly jött ez az új szám és miatta egyben tartottam a zenekart, mert kíváncsi voltam, hogy az új ötletek visznek-e valahova. És vittek.

- Mi vezetett el odáig, hogy úgy érezted, a már meglévő Európa Kiadó hangzóanyag-életművet ideje bővíteni egy újabb lemezzel?

- Nagyon sokáig nem foglalkoztam zenével és nem voltam itt. Nem szokták elhinni, de nekem a magyar nyelv eléggé elment. Tizenhárom évig szinte egyáltalán nem beszéltem magyarul. Ha az ember egy más nyelven beszél, akkor a gondolkodása is idomul ahhoz. Aztán a nyelv is nagyon sokat változott, a szleng, időközben bejött az internet-nyelv és így tovább. Egyrészt a helyzettel sem voltam tisztában, nem annyira értettem a diskurzust, hogy mi a fenéről van szó, másrészt egy csomószor nyelvileg sem értettem a helyzetet, úgyhogy tényleg nagyon távolinak tűnt, hogy én itt valami dalszerzésbe kezdjek újra. Mindezek tetejében az antennáim sem voltak erre ráállva. Nagyon messze voltam attól minden szempontból, hogy dalokat írjak. Nem szándék kérdése volt. Fel sem merült. De aztán belejöttem újra a nyelvbe, sokat zenéltem és egyszer csak meglepő módon megnyílt a kreativitás kapuja, eszembe jutottak ötletek és elkezdtem újra foglalkozni ezzel. Elég lassan indult be. Tavaly nagyon nehezen összeraktam egy új számot, aztán volt egy pár hónap, amikor hirtelen rám borult egy adag, mint régen, ahogy az egyes műsorok összeálltak. Ebből lett most még öt új szám. De vannak továbbiak is, amik elég jó állapotban vannak.

- A mostani tagcseréket mi indokolta?

- Az Európa Kiadónak nagyon gyakran változott a felállása. Mindig is inkább szakaszok voltak. De attól, hogy 2004 óta ugyanabban a felállásban játszottuk ugyanazt, az emberek fejében most ez volt a zenekar. Én viszont pont emiatt a szakaszosság miatt ezt az átalakulást is egy kicsit másképp látom. Egy újabb szakaszban, egy újabb lépés ez a felállás. Kiss Laci ugye Ausztráliában él. Addig is nagyon nehéz volt összeegyeztetni a koncerteket, ameddig a régi számokat játszottuk, hiszen három hétig próbáltunk egy menetre és mindig az akkori fülünkkel töltöttük meg a dalokat önmagukkal. De új számoknál ez már egy annyira hosszú folyamat, hogy reálisan nem volt lehetséges. Kerestünk egy basszusgitárost, aki Fülöp Bence lett a Kamikaze Scotsmenből. Van egy másik változás, aminek a részleteit most nem akarnám ecsetelni, mert azt különben is a zenekar belügyének tekinteném, de Orsolya helyére Darvas Bence billentyűs-hegedűs-trombitás érkezett a Vasárnapi Gyerekekből.

- Mi volt az új szerzeményeknél a dalszerzési metódus?

- Eléggé megírt dalokkal mentem le a próbaterembe és a zenekarral közösen hangszereltük meg azokat. Az új tagok is meglepően gyorsan belerázódtak a munkába, könnyű volt együtt dolgozni velük. Az új szövegek kicsit narratívabbak, mint a régiek, inkább történetek köré épülnek. Az Európa Kiadó szövegei régen megpróbáltak kicsit absztraktabban megfogni dolgokat, most vannak privátabbak, meg kevésbé azok, de a történetmesélési szándékuk határozza meg egy kicsit magukat a dalokat is.

AZ EURÓPA KIADÓ PRÓBÁJÁRÓL KÉSZÜLT BESZÁMOLÓNK ÉS KÉPGALÉRIÁNK.

- Hallgatsz új zenéket, van olyan mai zenekar, ami hat rád?

- Esetlegesen hallgatok zenéket, valamilyen helyzetekben, ha például eljutok egy koncertre. De tudatosan nem foglalkozok azzal, hogy keressek új zenéket. Nyilván hallok dolgokat, amikre odafigyelek, valamilyen módon ezek nyilván hatnak is az emberre, de igazából nem ez az alaphelyzet. Amikor New Yorkban voltam, akkor egy ideig marha sok zenét hallgattam, mert stúdiókban dolgoztam, de aztán meg nagyon sokáig nem hallgattam semmit. Az embernek egy saját nyelvet kell találnia és nem biztos, hogy másokhoz képest kell meghatároznia magát, különösen, ha ötvenvalahány éves.

- Mire számítasz az új lemez kapcsán?

- Kétféle alkotó van, az egyik fél a közönségétől, a másik meg nem. Ez látszólag műprobléma, de óriási nyomás nehezedik minden alkotóra minden irányból. Akik félnek a közönségüktől, azok gyakran letérnek a saját útjukról. Szerencsésnek tartom, hogy én soha nem voltam az az alkotó, aki fél a közönségétől. Megtanultam együtt élni ezzel az állandó nyomással és nem engedni neki. Ha valaki bízik az ösztöneiben, akkor lehet jobb, ha arra hallgat. Szóval számítottam arra, hogy nem fogja tapsvihar fogadni, hogy új tagok, új helyzet, új dalok vannak. Ezt már ismerem régről, de ez sem azt jelenti, hogy azt gondolnám automatikusan, hogy majd úgyis megszokják és megszeretik. Remélem, hogy majd megszokják és megszeretik. Én már megszoktam és megszerettem.

- Terveitek szerint a nyáron rendszeres lesz a koncertezés az új anyaggal. Benne van most a pakliban a folyamatos működés? Ha minden jól megy akár jöhet egy következő lemezanyag is?

- Ezeket nem lehet tervezni, mert vagy megnyílik a kreativitás kapuja, vagy nem. Mi mindig nagyon szakaszosan működtünk. Úgy gondolom, hogy egy Magyarország méretű országban az, hogy az ember egy rock’n’roll zenekarban játszik, a méretnél fogva, erősen korlátozott lehetőségeket biztosít. Ha ezt valaki megpróbálja állandóan csinálni, akkor nem fogja tudni kikerülni azt, hogy mindig ugyanazt fogja játszani ugyanazoknak. Ezt lehet pár évig csinálni, de az egész életet eköré szervezni nem lehet, és nem is teszem. Én más dolgokkal is foglalkozom és akarok a jövőben is, tehát mindig projektekre állítom be az életemet. Ezt a jövőben is így képzelem el. Lesznek Európa Kiadó menetek, szakaszosan, de akkor nagyon intenzíven. Ezenkívül egy webvideókat készítő vállalkozással foglalkozom egy pár éve, Amerikába is vissza kell majd mennem legalább néhány hónapra, mert összegyűlt annyi teendőm ott. Úgyhogy most egyelőre október végéig tervezünk az Európa Kiadóval, aztán majd meglátjuk.

interjú: Dömötör Endre-Németh Róbert
nyitókép: Kirschner Péter
új zenekari fotó: Világveleje Produkció

az Európa Kiadó június 21-én lép fel a Millenárison a Világveleje Fesztivál keretében, a műsor este 8-kor kezdődik az Ági és Fiúk fellépésével, mely Kontroll alatt címmel Kontroll Csoport dalokat ad elő véndégek közreműködésével, majd Menyhárt Jenőék lépnek színpadra az új (és persze régi) dalokkal. További infók itt.

a koncert beharangozója:

a Nem látta senki című egy éve játszott új szám: