(X) Az idén 18. alkalommal megrendezésre kerülő Öt Templom Fesztivál a 10. Színházi Olimpia helyszíneként tematikus, szakrális színházi előadásokkal gazdagítja tavaszi programját.
(X) Az idén 18. alkalommal megrendezésre kerülő Öt Templom Fesztivál a 10. Színházi Olimpia helyszíneként tematikus, szakrális színházi előadásokkal gazdagítja tavaszi programját.
Közösséget teremt, a régi, legendás zenei klubok hangulatát is visszahozza kicsit, és jelentős művészeket lát vendégül új klubsorozatában az URH és az Európa Kiadó alapítótagja és egykori basszusgitárosa, Kiss Llászló és zenekara – legközelebb például Bereményi Gézát és Másik Jánost, március 3-án, a…
Csinos lányok mindenütt, ami cucc van, mind beüt. Csak rád figyelek ma, bébi, nem a fizikára. Bébi, kérlek, hogy egymást ne tegyük tönkre. Te vagy az egyetlen bűnöm. Tehenek rabolnak el idegeneket. Igaz történetek a tudatalattidból, szürreális utazás a rendszerváltáskor, ütemre csöpögő csap. A…
Cseh Tamás 1943. január 22-én született, ma töltené be hetvenedik életévét, ennek alkalmából egész napos, ingyenes rendezvénnyel emlékeznek meg róla az Országos Széchenyi Könyvtárban. A 2009-ben elhunyt énekesre a Recorder is megemlékezik egy dalválogatással, személyes…
A jeles magyar dalszerző-énekeseket kortárs költőkkel összehozó Rájátszás rendezvényről már többször beszámoltunk itt Recorderen: Bérczesi Róbert (Hiperkarma, Biorobot), Beck Zoltán (30Y) és Kollár-Klemencz László (Kistehén) áprilisban a Petőfi Irodalmi Múzeum…