Leszarják a hierarchiát. Still House Plants: If I don​’​t make it, I love u (lemezkritika)

Az év eddigi legnagyobb kritikai sikert arató avantrock lemeze, amire oda kell figyelni, hogy kiderüljön: nemcsak úgy elzenélgetnek egymás mellett a tagok. Ez a kritika először a Recorder magazin 114. számában jelent meg.

2024 eddigi legnagyobb kritikai sikert arató avantrock lemeze nem adja magát könnyen. Jessica Hickie-Kallenbach mély és öblös, határait feszegető, a hibákat a kifejezőerőért bátran felvállaló éneke sokat merít az R&B-ből; variációs ismétlésekre épít, amiben az inspirálta, ahogy a garage az énekmintákat használja. Finlay Clark száraz, szögletes gitárjátéka sokszor mintha tétova keresgélés volna, ami könnyen disszonanciába csúszik; olykor ritmikus pulzálásba fordul, nagynéha zajong. David Kennedy fifikás groove-jai köszönhetik a legtöbbet a matekrocknak, meg a ravaszul ritmizált hiphopnak.

Hogy lesznek ebből dalok? Hát egyrészt majdnem sehogy – elsőre, másodszorra az az érzésünk lehet, mintha elzenélnének egymás mellett, hozzávetőlegesen hasonló tempót tartva. Másrészt mégis majdnem dalok ezek. Kicsit figyelni kell, de akkor kiderül: nagyon együtt vannak, csak éppen leszarják a frontember-kíséret-ritmus hierarchiát. De azért mégiscsak Hickie-Kallenbach éneke az, ami miatt megéri rászánni az energiát.

Előadó: Still House Plants

Cím: If I don​’​t make it, I love u

Kiadó: bison

Megjelenés: 2024. április 12.

Műfaj: avantrock

Kulcsdal: Silver grit passes thru my teeth

7,5/10

Rónai András