„Felszabadító, mert tudom, hogy már nem lehet semmi ebből” – Premier! Mádava: Purple Chamber

2024.05.22. 12:34, srecorder

madava_karacsony_mihaly_4329_006.jpg

Év elejéig a hari_dramában játszott, de idéntől szólóban aktív Papp Mádava, aki álmodozós hangulatokban fürdeti meg új dalát. A Purple Chamber a Blue Sun első válogatáslemezére is felkerült, de szólóban most itt, a Recorderen debütál.

Mádava a jazzes-soulos pszichedéliában utazó, többféle felállásban játszó hari_dramából lehet ismerős, ahol év elejéig basszusgitározott, de idéntől a szólópályájára koncentrál. Tavaly már elindult ezzel a számával a Kikeltetőn, és akkor a poppal fűszerezett Lego-R&B kifejezés tapadt rá a tehetségkutatóban, talán azért is, mert Mádava az év elején kihozott, Aquarium című dala kapcsán a legózáshoz hasonlította a dalszerzést, ahogy az apró alkotóelemekből világokat épít fel; de hívták már ezt filmzenés-pszichedelikus pincepopnak is.

Mádava gyakran keveri az élő és a beates, loopos hangzást, a Purple Chambert is először az otthoni stúdiójában vette fel sample-dobokkal, mostanra viszont elkészült a stúdióverzió, amelyben a testvére és a barátai is játszanak: Papp Mukunda basszusgitáron, Stanfel Péter dobokon, Alexi Ferenc Fefe kongán, Mádava pedig gitáron, billentyűkön, és ő is énekel.

„Amikor leülök dalt írni, általában képek, emlékek összességéből áll össze a dal hangulata, szövege, témája. Így nem teljesen összefüggő, sztorijellegű szövegek születnek” – mondja Mádava, aki nem csak azért ír angolul, mert többnyire angol nyelvű zenéket hallgat, hanem mert „annyit költöztem eddigi életem során, laktam Olaszországban, London külvárosában, jártam Amerikában, Kanadában is, hogy sehol nem érzem igazán otthon magam – vagy kicsit mindenhol. Emiatt az angolul írás összefogja, egybegyúrja ezt az emlékmixet és érthetővé teszi talán mások számára is.”

MÁDAVA ÉS A HARI_DRAMA KEDVENC 2023-AS ZENÉI

A Purple Chambernél a többi dalához képest egyenesebb szöveget írt arról, hogy „valakin jár az eszem, álmodozom, de tudom, hogy lezárt már a dolog és semmi nem lehet belőle. Az összes gondolat, érzelem „beüt” egy csapásra, és mintha be lenne zárva az ember ebbe az állapotba (lila verem) és szinte végtelennek tűnik az idő, pedig úgyis el fog telni, múlni. A refrén pedig egy konkrét kép, ahogy futok az esőben és szétázok, de valamit kell kezdenem magammal: felszabadító érzés, mert úgyis tudom, hogy már nem lehet semmi ebből” – mondja Mádava, aki az inspirációi között a melankólia hongkongi mesterét, Wong Kar-Wait, a Doorst és a BadBadNotGoodot is említette.

A dalhoz júniusban kijön egy klip is, amit Mádava és Ajaj Ziyad egy VHS-kamerával forgatta különféle budapesti helyszíneken (metróban, háztetőn). A Purple Chamber a lelkes lemezgyűjtőket, buliszervezőket és dj-ket tömörítő  Blue Sun első válogatáslemezére is felkerült, ami kazettán is megjelenik. Akad rajta dub, jazz, prog, trip-hop, hip-hop és mindenféle elektronika is, és olyan előadók raktak rá számot, mint a progrock, az avantgárd jazz és a keleti zene között közlekedő Sauropoda, a Recorerben nemrég nagyinterjúval szereplő Zahár Fanni (Zakhorov), Orlando és Dom Beats hiphopduója, a Deep Glaze-frontember Golecász Jorgosz pedig Háló Sárával duettezik.

Mádava legközelebb május 27-én játszik a Központban, de a Csendesben is viszonylag gyakran lehet találkozni vele. Facebook-esemény.

 

Mádava az Instagramon.

Fotó: Karácsony Mihály.

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2024/05/22/felszabadito_mert_tudom_hogy_mar_nem_lehet_semmi_ebbol_premier_madava_purple_chamber
„Felszabadító, mert tudom, hogy már nem lehet semmi ebből” – Premier! Mádava: Purple Chamber
süti beállítások módosítása