Magaspart – Itt van Kristóf Norbiék új zenekara

2024.05.31. 12:33, srecorder

magaspart_band_resized.jpg

Az énekes-dalszerző Kristóf Norbert a Magna Cum Laude dobosával, Török Mátéval és az énekes-szövegíró Molnár Csabával alapított új zenekart: a Magaspart első dala, a Dublin itt, a Recorderen debütál. 

Közel egyéves előkészület után mutatkozik be a Magaspart, amelyben Török Máté (Magna Cum Laude, Bermuda) dobol, Kristóf Norbert (Norbert Kristof, Lucy Can’t Dance) gitározik, az énekes-dalszövegíró pedig Molnár Csaba (Tudat, River, River).

Az utóbbi években mindig volt egy-egy találkozási pont a tagok között, Máté és Norbi korábban az American Mercury zenekarban játszottak már együtt, tavaly májusban pedig úgy alakult, hogy a tervezés alatt álló új zenekar frontembereként csatlakozott hozzájuk Csabi.

„Izgalmas és inspiráló egy évet tudhatunk magunk mögött, amiben talán a legfőbb dinamikát és erőt a kölcsönös tisztelet adja. Nem próbálunk szerepeket felvenni pluszban, nem akarunk olyan negatív energiákat behozni a zenekarba, ami kicsit is visszahúzná ezt a projektet. Ebben az egy évben több, mint 10 dalnál tartunk, amikkel érdemes és szeretnénk is foglalkozni, folyamatosan születnek új dalok, lemegyünk próbálni, hagyjuk, hogy mindenkiből kiszakadjon az a fajta művészet és energia, amivel őszinte érzéseket tudunk kiváltani egymásból és másokból is. Ennek a termékeny egy évnek az első hírnöke a Dublin, amivel szerettünk volna egy minél önazonosabb lenyomatot kiadni az elmúlt időszak sodrásából” - mondta a zenekar.

“A Dublin egy életre szóló utazás időtlen állapotát írja le, amikor az ember szinte kilép önmagából és teljesen átadja magát a most pillanatának. Nem akar tervezni, nincs benne semmi fájdalom, amit a múlt egy-egy jelenete okozna, egyszerűen sodródik a színekkel és képekkel, amik körülveszik. A debütálást követő dalokban is meg fog jelenni az alternatív hangzás, a hármunk zenei stílusát mindenképp ez határozza meg, de ettől függetlenül jelen lesz egy populárisabb vonal is."

A kislemez produceri munkáját Várallyay Benedek (Abigél) végezte, a mastert pedig Petik Barnabás (Hinterstate), a dobfelvételeket Vastag Gábor készítette a Sounday stúdióban. A dal kiadásában a The state51 Conspiracy segédkezett.

 

Magaspart a Facebookon. Instagramon.

Fotó: Lengyel Zsombor.

Premier rovat cikkeinek megjelenését Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2024/05/31/magaspart_itt_van_kristof_norbiek_uj_zenekara
Magaspart – Itt van Kristóf Norbiék új zenekara
süti beállítások módosítása