Régi balhék kedves emlékei. The Libertines: All Quiet on the Eastern Esplanade (lemezkritika)

A The Libertines egykori koszos-dühös energiái ugyan már elvesztek, cserébe viszont egy kifejezetten kellemes hallgatnivalót kapunk, már-már rádióbarát melódiákkal. Ez a kritika először a Recorder magazin 114. számában jelent meg.

A garázsrock ezredforduló körüli nagy felfutásának egyik legizgalmasabb, de mindenképp a legbalhésabb zenekara 2014-ben, bő évtizednyi kihagyás után meglepően erős dalokkal tért vissza. Carl Barât és Pete Doherty kemény drogokkal fűtött se veled, se nélküled együttműködése úgy tűnik, valamiféle nyugodt egyensúlyba jutott, a most érkező negyedik ugyanis még letisztultabb, még kidolgozottabb lemez.

Az új anyaggal kapcsolatos első számú hír, hogy nem volt hír sem alkotói káoszról, sem veszekedésekről. A tagok elmondása szerint mindenki jól érezte magát és az albumot igazi zenekarként rögzítették, mintha sosem történt volna olyasmi korábban, hogy Doherty kirabolta Barât lakását és a rendőrség vitte el.

Az All Quiet on the Eastern Esplanade nem különösebben eredeti lemez, a britpop hajdani dicsőségét viszont olyan tökéletesen hozza vissza, mintha 1995-öt írnánk és még az Oasis és a Blur vetélkedése tartaná izgalomban a sajtót. A Run Run Run simán felkerülhetne az akkori slágerlistára, a Man With the Melody vagy a Merry Old England pedig egyenesen Damon Albarn jobb pillanatait idézi. A visszatekintő mégsem unalmas, a Be Young például a nyolcvanas évekbe kalauzol, a Baron’s Claw pedig egészen a brit rhythm and blues gyökereiig nyúlik vissza.

A Libertariánusok a londoni éjszakákat talán nem szántják fel az új dalokkal, de bizonyára sok szívet megdobogtatnak majd.

Előadó: The Libertines

Cím: All Quiet on the Eastern Esplanade

Kiadó: EMI

Megjelenés: 2024

Műfaj: britpopos garázsrock

Kulcsdal: Merry Old England

7/10 

Huber Zoltán