Józannak maradni. Waxahatchee: Tigers Blood (lemezkritika)

Éleslátó szövegekkel és dallamtapadó refrénekkel polírozza tovább az americanás hangulatot Waxahatchee a hatodik lemezén. Ez a kritika először a Recorder magazin 113. számában jelent meg.

Katie Crutchfield először a 2020-as Saint Cloud című lemeze akusztikusabb hangzású dalaival keltett komoly figyelmet. Az alabamai énekes-dalszerző akkoriban felhagyott az ivással és stabil párkapcsolatra lelt, intim szerzeményei pedig a telivér indie rock felől a hagyományosabb country felé mozdultak. A Tigers Blood ugyanezt az irányt képviseli, éleslátó szövegekkel és dallamtapadó refrénekkel, középpontjában rendkívül magabiztos és sokszínű énekhanggal.

Az új lemez tovább polírozza az impozáns americanás hangszerelést, ahol az elegáns zongorától a szájharmonikán át a délvidéki bendzsóig van minden, egyszerre idézve tábortüzes-csillagnézős vagy teraszon borozós hangulatokat (Lone Star Lake, 365), rockosabb húzásokat (Bored) vagy autóban éneklős balladákat (Right Back to It). A tucatnyi új dal egy magabiztos, de önmagával és a világgal továbbra is viaskodó nőt tárnak elénk, aki a zenén keresztül önmagát vizsgálja. Mintha két ellentétes személyiség vitatkozna egymással, a könnyebb megoldások választó konformista és kacskaringósabb és veszélyesebb, de izgalmasabb utakon járó kalandor. 

Crutchfield varázsát épp ezek az izgalmas ellentétek jelentik. Az otthonos hangzás, a természetesnek ható slágeresség mögül előbukkanó komplexitás, ami nem valamiféle költői allegóriának, hanem organikusan megélt, őszinte élettapasztalatnak érződik. Avagy nem kell ezt túlgondolni, csak sodródni Crutchfield szívmelengető zenéjével.   

Előadó: Waxahatchee

Cím: Tigers Blood

Kiadó: Anti-

Megjelenés: 2024. március 22.

Műfaj: alternatív country rock

Kulcsdal: Crowbar

8/10

Huber Zoltán