„A tudatosság állandóan harcol az ösztönös kreativitással” – Lázár Domokos-interjú

2023.10.16. 17:48, soostamas

lazar-domokos.jpg

„A szenvedős, nehezített kreatív munka is egy járható út: benne lenni rettenetes szívás, de a végeredmény lehet jó” – mondja egyik nagy felismeréséről Lázár Domokos, az Esti Kornél és a Lázár tesók gitárosa, aki interjúnkban a gördülékeny dalírásról is sztorizik. Elárulja, milyen számot fogadna el sajátjaként a Ricsárdgírtől, és miért nem dől össze a világ, ha ismétli az ember magát, mindezt az október végi Dalszerzők körére készülve, ahol Sisi és Tövisházi Ambrus dalírós kulisszatitkaiba is beleshetünk.

Október 23-án visszatér a Dalszerzők köre a Magyar Zene Házában, ahol az egyik legizgalmasabb fiatal rapper (Sisi), az Amorf Ördögök, az Erik Sumo és a Péterfy Bori & Love Band zenei megfejtője (Tövisházi Ambrus), és persze Lázár Domokos beszélget dalszerzői trükkökről, módszerekről és  Sajó Dáviddal, amit egy közös zenéléssel is megfejelnek. Az este előtt Domokost kérdeztük arról, hogy ő hogyan ír dalokat, de szóba került a Lázár tesók új, még az ősszel érkező lemeze is, amit ebben a pillanatban is épp kever a stúdióban.

Dalszerzők köre #3: Sisi, Tövisházi Ambrus, Lázár Domokos
Moderátor: Sajó Dávid
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2023. október 23. 19.30-21.00
Belépő: 3500 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.

 

Emlékszel még az első dalra, amit írtál?

17 éves koromban írtam, eredetileg angol szöveggel, amit később magyarra cseréltünk. Kicsit később Majomtangó címmel megjelent az első Esti Kornél-demón, amit az akkori családi házunk pincéjében rögzítettünk. Szerintem zeneileg nem volt annyira vállalhatatlan, a szövege mai fejjel értékelhetetlenül klisés és béna, de hát valahol el kell kezdeni.

Hol támadnak a legjobb ötleteid?

A helyszín, az hiszem, annyira nem meghatározó. Az biztos, hogy nyugalmi állapotba kell kerülnöm, fókuszálnom kell a saját gondolataimra. A próbatermünket mostanra eléggé komfortos alkotói térré alakítottuk, ott szeretek leginkább dolgozni. Ráadásul a szerzői folyamatok nagy része most már mindkét zenekarom esetében közös munkát takar. Praktikus, ha sok hangszer van a közeledben.

Volt valaha hosszabb alkotói válságod? Hogyan kászálódtál ki belőle?

2016 körül, amikor a negyedik Esti Kornél-lemezt írtuk, eléggé megrekedtem a szövegek írásában. Akkoriban az segített sokat, hogy Áron (Bodor Áron énekes - S.T.) és Ágoston (Lázár Ágoston dobos - S.T.) is nagyon aktívan beszálltak a szövegírásba, és együttes erővel végül szépen összeálltak az Éjszaka van lemezünk dalai. Tök érdekes az is, hogy ezen a lemezen a két legnépszerűbb szám (Nem kár, Éjszaka van) szövegét az utolsó utáni pillanatban fejeztük be. Azt hiszem, nyomás alatt eléggé hatékonyan tudunk dolgozni. Ezt akkor megéreztem, ennek az időszaknak a megélése pedig a későbbiekben hasznos viszonyulási pont lett: a szenvedős, nehezített kreatív munka is egy járható út. Benne lenni rettenetes szívás, de a végeredmény lehet jó.

Melyik dalodra vagy most a legbüszkébb?

Amiket koncerteken játszunk, azokat nagyjából szeretem és büszke vagyok rájuk. Általában akkor kerülnek ki a setlistből dalok, ha ezt már nem érezzük. Ha egyet kellene kiemelni a közelmúlt dalaiból, akkor az Esti Kornéltól az Óceánt, a Lázár tesóktól a Csak mit mondanám.

Mit kezdesz azzal, ha azt érzed, hogy dalszerzőként ismétled önmagadat?

Szerintem eléggé gyakran ismétlem önmagam. Akkor nem is kezdek vele semmit, ha azt érzem, hogy az önismétlő gesztus, vagy megoldás szolgálja az egészet. Vagyis ha az van, hogy egy dal/szöveg azokkal a megoldásokkal lesz szerintem jobb, amelyeket korábban már használtam, akkor nem foglalkozom az önismétléssel.

Mi jelenti számodra a legnagyobb kihívást egy dal megírásában, mivel szöszölsz a legtöbbet?

A szövegírás nehéz dolog. És egyre nehezebb, mert az ember, ahogyan telnek az évek, egyre önreflektívebb lesz, egyre több fék épül be az agyába és ez a fajta tudatosság állandóan harcol az ösztönös kreativitással. Viszont ebből a feszültségből is születnek néha jó dolgok, szóval a fene tudja.

„A LEGFONTOSABB DOLGOK MIND BENNE VANNAK” –
Lemeztáska-interjú Lázár Domokossal 2014-ből

Melyik dalról gondolod, hogy bárcsak te írtad volna?

Azért ilyen eléggé sok van. Például bármelyik dal az OK Computerről. Vagy a Mindenki boldog című szám a Ricsárdgírtől. Utóbbival kapcsolatban némi gyógyír, hogy az idei Fishingen eljátszottuk az Esti Kornéllal. Ez az élmény csak megerősített abban, hogy kár, hogy nem én írtam. De amúgy meg ha hallok egy jó dalt, akkor inkább örülök, hogy „jé, milyen jó, hogy lett a világban még egy jó dal”. Az alkotás, meg a dalírás amúgy nem verseny. Azt azért csináljuk, mert jobban leszünk tőle. Kicsit ezónak hangozhat, de én tényleg örülök, ha a világban megszületik egy igazán jó dal, és másodlagos, hogy azt esetleg én írtam, vagy más.

Épp most vettétek fel a Lázár tesók új albumát. Merre mozdultatok az elsőhöz képest?

Nagyon élveztük az alkotói időszakot és a felvételeket is. Talán kicsit többféle világ lesz az új lemezen, a kreatív körülményeink is változtak némileg, ennek lesz talán hallható hatása a lemezen. A Balaton-part most megszűnt alkotói tér lenni, vége lett a covid-lezárásoknak, az egészet Budapesten írtuk, új embereket vontunk be a munkába: bizonyos számokban lesz dob, basszusgitár, szintik. Alig várjuk, hogy készen legyen az utómunka. Megyek is vissza keverni.

„KÖRÜLÖLEL ÉS FELSZíNEN TART A LEGNEHEZEBB IDŐKBEN IS” – AZ ESTI KORNÉL 15 ÉVE 15 DALBAN

 

Dalszerzők köre #3: Sisi, Tövisházi Ambrus, Lázár Domokos
Moderátor: Sajó Dávid
Helyszín: Magyar Zene Háza
Időpont: 2023. október 23. 19.30-21.00
Belépő: 3500 Ft
Jegyvásárlás. Facebook-esemény. További infók.

 

Ilyen volt a Dalszerzők köre 2. része tavaly Hegyi Dórival (OHNODY), Okos Violával (Odd ID), Balla Gergellyel (Platon Karataev) és Sam Redbreast Wilsonnal:

interjú: Soós Tamás
nyitókép: Lázár-Papp Zsófia

https://recorder.blog.hu/2023/10/16/_a_tudatossag_allandoan_harcol_az_osztonos_kreativitassal_lazar_domokos_interju
„A tudatosság állandóan harcol az ösztönös kreativitással” – Lázár Domokos-interjú
süti beállítások módosítása