Senkinek sem ártott még egy kis hacacáré - Rec.hu

2023.08.31. 10:00, RRRecorder

mc_fedora_worldstylers_crop.jpg 

Amikor az ember már nem örül a szülinapjának. Tekerés a vörös ég alatt. Egy fele trackem nagyobb, mint a diszkográfiátok. Toxikus élményeket kibeszélő massza. Nem láthatod, mit csinálok a sötétben. Komoly dolog. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

Nyár végére Azahriah és Desh kiadott egy közös EP-t. A tripq valahol félúton van a Memento komolysága és a Carpe Diem laza bulizása között. A leginkább meghatározó a latin pop, de a drilltől a dancehallig persze most is előkerül sok minden. Az előrelépés ezúttal leginkább Azahriah produceri munkájában érezhető: a bő negyedórás EP-n a korábbiaknál több az apró, felületes hallgatásra talán fel sem tűnő ötlet, hangszerminta, ilyesmi. És igen, megkapják a magukét a politikusok is, ami nagyjából a legkevésbé érdekes az egészben. (A cikk címe a lost tiki című számból van.) Azahriah FacebookInstagramDesh Instagram


towpe
2021 nyarának végén jelentette meg bemutatkozó EP-jét, amin rögtön erős és egyéni hangzásvilágot mutatott: "egy álnaiv-ironikus nosztalgiával kezelt, sosem volt popzenei múltba vágyik vissza, erős pszichedelikus behatással, nyúlós-mókás szintihangzásokkal, a ritmusokban hiphopos-funkos megoldásokkal. A határozott megszólalás ráadásul erős popérzékenységgel találkozik" - írtam róla. Most végre itt az első nagylemez, ami nagyjából ugyanezt hozza, megspékelve olyan pompás új ötletekkel, mint pl. az It Was Always You mókás rockos idézetei vagy a Sun szintipunkos betétje. Roppant szórakoztató album, pedig elsőre talán nem gondolná az ember, hogy ennyi van ebben a hangzásvilágban - és még több is. "Ahogy telt az idő, a fikcionális történeteket mesélő dalok/dalszövegek közé bekerült pár személyes és eddig kimondatlan gondolatokat hordozó szám is. Így valahol összeolvadt a képzelet és a tapasztalat, ebből pedig egy toxikus élményeket kibeszélő massza született" - mondta az albumról towpe, vagyis Dóczi Péter a Keretnek. Facebook


A Hip Hop Cats nem hiphopot játszik, és bár úgy tűnik, nem is új zenekar, csak mostanra készült el első albumával. A Happy Birthday! No Thank You. lo-fi indie rock / pop, ahol a lo-fi nem zörgést jelent, hanem azt, hogy ezek a szerethető dalok olyanok, mintha mindenféle polír nélkül csak betekintenénk a három tag életébe, gondolataiba. Ők: Félix, Fruzsi és Gergő, utóbbiak egyébként házastársak, és mindannyian gimnáziumi barátok, így a közös zenélés már kb. tízéves múltra tekint vissza. Ebből kiszámolható a koruk, és ez alapján nem meglepő, hogy az album témája: az az életkor, amikor "az ember már nem örül a szülinapjának" - vagyis "az élet azon fázisáról szándékozunk képet festeni, melyben a fiatal felnőtt már hozzászokott a folyamatos útkereséséhez és egzisztenciális kríziséhez, és ebbe belekeveredik a mortalitás elkeserítő kilátása, ugyanakkor megérett, nyit a felnőttebb témák (elköteleződés, házasság, önfenntartás, stb.) felé" - írták a Recordernek, hozzátéve: "a megközelítés alapvetően boldog." A gitáros-szintis és legtöbbször dobgépet használó dalok a rockosabb, pszichedelikus felhangú indie-től a folkon át twee popig terjedő skálán mozognak, sokat dob rajtuk a férfi-női hangok váltogatása és párbeszéde. Ráadásul a dalok őszintesége, (hangzásbeli) direktsége mellett megférnek azért ravaszabb, fifikásabb megoldások is; a leglátványosabb példa erre talán a sok, látszólag nagyon különböző részből felépített Almost Summer. Facebook


Forteba
a deep house-ban lett ismert, de több downtempo vagy akár ambient kiadványa is volt. A legújabb, Collective Flora című EP-je nyárias lounge, latinos ízekkel. A címadó szám kicsit táncosabb, vagy legalábbis kellemesen lötyögős; a másik kettő nyugodt és nyugtató, idegkisimító darab. Facebook


MC Fedora
számos együttműködésben részt vesz magyar és - mint pl. most tavasszal - nemzetközi társakkal. Most a Savages y Suefo duóval - pontosabban The Worldstylers alteregójukkal - dolgozik egy EP-n, amiről egy ízelítő már ki is jött. A Medicine Women magával ragadó downtempo / hiphop dal, amihez Doktorhokashi "electro trip" remixet készített. A single-t a Lángoló mutatta beMC Fedora FacebookSavages y Suefo Facebook


Dubtechno, dubos house három kiadványon. Marcibagoly a TDS Recordsnál megjelent EP-jének címe az, hogy Komor, de azért nem igazán komor darabról van szó - persze nem is vidám vagy táncos, inkább a befelé forduló és a befordult közötti hangulatról van szó. Különösen érdekes a Gloom, amiben a jellegzetes effektezett szinti egy idő után önálló életre kel és elborítja a számot. Zemar Kambas EP-je a Phonodánál jött ki, ahol általában a dubtechno és a house határterületein mozgó zenék jelennek meg. Ez a kiadvány viszont inkább a dubtechno és a dub közötti mesgény mozog; főleg az első számban keverednek a szétkentebb dubtechno és a koncentráltabb stepper dub megoldásai. BDTom Inner Power című EP-je pedig a cím által sugallt meditatív, ambientes szintiket párosítja eléggé táncos, house-os dobokkal. Marcibagoly FacebookZemar Kambas FacebookBDTom Facebook


Fekete Ádám
rendező-színész-dramaturg-költő-antiinfluenszer-szövegelemző dolgozott már előadásainak hanganyagain, most pedig egy lemezt is kiadott. A Dying Shoemaker Sessions egy kollázsalbum, ami háromféle rétegből áll össze: a világ minden tájáról származó tradicionális és popzenék (beleértve a többször előkerülő bluest); drone-ok, neszezések, kattogások; szalonjazz. A másfél órás lemez nem feltétlenül könnyű darab (az van a borítójára írva, hogy "komoly dolog"!), de Fekete Ádám nemcsak kihívásokat támaszt, hanem fogódzókat is nyújt. Az olykor nagyon különböző hangok egymás mellé helyezése egyfajta drámai (bár nem teátrális és nem illusztratív) logikát követ, így még azt sem túlzás mondani, hogy ez kifejezetten izgalmas zene - néha pedig még vicces is, mint pl. az első szám közepe felé. Facebook

Rónai András

https://recorder.blog.hu/2023/08/31/senkinek_sem_artott_meg_egy_kis_hacacare_rec_hu
Senkinek sem ártott még egy kis hacacáré - Rec.hu
süti beállítások módosítása