A melankolikus szarvasbogár, akit megihlettek a céges motivációs coachok. Majdnem minden olyan már, mint szeretném, hogy legyen. Ketten a Földön, többen az űrben. Panorámás loft stílusú félszuterén, csendes környéken. Pszichedelikus rajzfilmzene egy halott laptopról. Meditatív intenzitás, instrumentál higiénia, vég nélküli nihilista jam. Reméljük, műsorunk hangulatuk megjobbítására szolgált. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.
efkilenc tavaly novemberi lemezével bizonyította, hogy a magyar hiphop legjobbjai között van a helye, majd tavasszal a Holdudvar tagjaként is nagyot dobott. Nem csoda, hogy ezután "szerettem volna kevesebbet vacakolni, csak összedobni valamit a repp kedvéért" - mondta a Keretnek. A négyszámos (+ 2 remix) Gelato leggyakrabban elhangzó szava a szveg: "A kiadvány egyfajta útmutató a lazasághoz. Az emberek többsége az egész életét leéli szveg nélkül, szerintem ez elkeserítő. Nagyjából ennyit üzennek ezek a dalok: legyél kúl, intézd úgy a dolgaidat, hogy büszke lehess magadra, bízz a saját igazságérzetedben" - olvasható a cikkben. Ugyanakkor azért több ennél ez a 17 perc: a szövegekben vannak pompás poénok és osztályharcos (sic!) indulatok, valamint az alapok is jóval többek egy átlagos boom bapnél. Szép zörgések ölelik körül a zenét, jó kis jazzes intrók és outrók keretezik a számokat, és mindegyikben vannak pompás ötletek: a több részes Ízi kopogós minimalizmusa, effektezései; a Benz folytonos változása stb. (A címbeli idézet a Szvegből származik.) Facebook
A szegedi The Space Huns már elég sok kiadványon - és egy Magyarradar-bemutatkozáson - van túl, de a június végén megjelent Legends Of The Ancient Tribes alá azt írták, hogy ez a a legelső igazi LP-jük. Az egyórás, nyolcszámos lemez több arcukat is bemutatja, mármint azon belül, hogy instrumentális pszichedelikus rock: van itt elszállósabb és súlyosabb, lazábban groove-os és folkos hatású szám is. Külön bónuszt jelentenek a mókás számcímek. A lemezt a korábbiakhoz hasonlóan bemutatta a népszerű 666MrDoom YouTube-csatorna is, ahol lelkes fogadtatásra talált. Facebook
"Műfajilag behatárolhatatlan, tartalmilag könnyed hangvételű, üde, néha kicsit hangos" - ismerteti a Selah Vie "könnyűzenei együttest" Gesztesi Máté bemondóként az Ilyen az élet című, rádióműsorosan keretezett bemutatkozó album intrójában. Mint a Keret cikkéből kiderül, a hat tag (akik közül kettő basszusgitáron játszik, felváltva) nagyon sokfelől jön. "Az LGT zenéi és zenei megoldásai iránt teljeskörű az elismerés a zenekaron belül, és kifejezetten az ő idejük világa az, amit magunkénak érzünk olyannyira, hogy célunk egy hasonló, a zenét körülvevő légkört létrehozni a saját zenéinkkel, történeteinkkel" - mondják, és ennél jobb megközelítést nem is lehetne találni a hol rockos, hol funkos-soulos, fúvósokat is bőven alkalmazó zenekar dalaira. Különlegességük még a nem tolakodóan, de több számban is jelenlévő keresztény üzenet. Érdekesség, hogy a keverést felerészben az egyik basszusgitáros apja, felerészben pedig - az egyik számban londínerként is megjelenő - AKC Misi végezte. (A Selah Vie látható a nyitóképen, valamint egy LGT-lemez.) Facebook
tshabee idei első EP-je törzsi és keleti, szintetikus és organikus elemeket hozott össze nagyszerűen, a friss Full of Feel Without Fear pedig arra vállalkozik, hogy "érzelmes dubstep-számokban" a meditatív megközelítést (keleties elemekkel) és a (törzsi beütésű) dubstep "intenzitását" egyeztesse össze. Ez sikerül is; ezen belül a nyitó számot azért dominálják a súlyos basszusok; a másodikban a kemény-zajos törzsi dobok és a finomabb dallamok érzékeny egyensúlyt alakítanak ki, a zárásban pedig inkább már a meditatív jelleg az erősebb. Facebook
Grema a tavalyi Alkotótáborban tartott fellépéséhez készített vázlatokból rakta össze Camp For Chord Lovers című EP-jét; "az ott szerzett élmények, barátságok és emlékek nélkül sem zeneileg. sem emberileg nem lennék az, aki" - írja. A háromszámos EP határozott húzású house, amivel sikerült összeegyeztetni a dubos elektronikus zenék effektezését és lebegős érzését, és még az előbbi idézetben meglévő érzelmesség is benne van. Szintén Grema szállította a Phonoda legújabb kiadványának egyik számát; a Bogdáni ekhó talán még táncosabban indul, mint az EP zenéi, aztán egyre dubosabb lesz. A másik szám Capeesh Society dögös house-a, pompás basszusmenettel, sűrű ütősökkel, kis diszkós emlékekkel, viszont elég furira effektezett szintivel. Az ezt megelőző Phonoda-EP pedig Viktor Mato deep house-os EP-je; ennek érdekessége, hogy nagyjából hasonló hangzásokból két különböző hangulatot kever ki, amit jól érzékeltetnek a számcímek: Ketten a Földön - Többen az űrben. Grema Facebook, Capeesh Society Facebook, Phonoda Facebook
Quirky - egyszerűen ez az új Új Bála-EP címe, ami egy halottnak nyilvánított laptopról csodás körülmények közt megmentett számokból áll össze. Míg a legutóbbi kiadvány kicsit sötétebb-melankolikusabb irányba vitte a jellegzetes lo-fi-poliritmikus-furatechnós Új Bála-hangzást, ez az EP a legmókásabb darabjai közé tartozik. Ezt mindenki tapasztalhatja, aki az első 12 másodperc zajongásán túljut. A Meditation On Funky Music egy másik dimenzióból kissé szakadozva átszivárgó funky, az Ice Cream Truck Near Me kb. ugyanez, csak drilll'n'bassben. Az I'm Here To Help You Identify The Key Topics pedig egy nagyon pszichedelikus rajzfilm zenéje lehetne. Továbbá pihenésként (haha) van még két totálisan szétcsúszott szám is. Facebook
Audio Compress az ambientnek ha nem is feltétlenül dark, de inkább baljóslatú végéhez tartozik. A Free Sequence-nél megjelent Remember EP sem könnyed chill, de ahogy a kísérőszövegben olvasható, a zene Csirmaz Gábor egy nehéz időszakában született ugyan, "mégis valahogy a fény felé, pozitív irányba fordult". Az elnyújtott hangokat (amiknek a forrása nemcsak a szokásos elektronika, hanem didgeridoo is), neszezéseket és természeti felvételeket rétegező EP nagyon plasztikus: azt jeleníti meg, ahogy a sűrű, buja erdőbe behatol egy fénypászma, és ugyan nem világít meg minden félhomályos sarkot, mégis, az egész képet felderíti. Facebook
Háromféle ember van a világon, az egyik az, akinek arra az ígéretre, hogy "döngölő basszusok, odaverő dobok, visító szintik", továbbá "vég nélküli nihilista jam, ami kíméletet nem ismerve tágítja a techno határait", már azelőtt fülig ér a szája, hogy elindítaná a zenét. Az ilyen embereknek jó hír, hogy az EXILES nem hazudik Htrx - vagyis jóval gyakrabban használt művészneve szerint Maks - lemezének leírásában. Illetve egy kicsit mégis igen, mert a szintik nemcsak visítanak, hanem például néha kiszámíthatatlanul tekeregenek meg más furi dolgot csinálnak; valamint be- és levezetésként dobok nélküli, jéghideg ipari-zajos pulzálást kapunk. A háromféle ember közül az, aki nem mindig, de néha szereti az ilyet, bátran próbálkozzon ezzel. Facebook
Az ingatlanpiac állapotára reflektál az Ékszerdoboz című EP; az egyik szám címe: Panorámás loft stílusú félszuterén; a másik: Csendes környéken. Ember legyen a talpán, aki ezek alapján megtippeli, hogy milyen a zene. Olyan, hogy: Quetzal Tirado szaxofonon improvizál, Shum pedig az egyik számban a gitárját búgatja-torzítja, a másikban pedig sűrű, konkrét zajokat hoz. Ha eltekintünk az ingatlanpiactól, akkor izgalmas, változatos kísérletező zenét kapunk; a témára való "valamennyire humoros, valamennyire nyomorúságos" reflexióként viszont zavarba ejtő. Quetzal Tirado Facebook, Shum Facebook
Rónai András