Hogyan lett egy tét nélkülinek tűnő Parkos koncertből akkora buli, amit Ivánék az életük koncertjeként emlegetnek?
„Élvezem, hogy végre rángatózhatok és táncolhatok a koncerteken, amiben a gitár mindig gátolt. Próbálok olyan koncertprogramot összerakni, amiben a lehető legkevesebbet kell gitároznom” – mondta Szabó Benedek interjúnkban az újhullámos Galaxisok-lemez, a Minket ne szeress! kapcsán, a Budapest Parkban pedig be is tartotta az ígéretét. Akár lemezbemutató is lehetett volna, annyit játszottak az egyébként pompás albumról, Benedek pedig felszabadultan táncolta-rángatózta végig a számokat, gitárt tényleg csak akkor ragadott, ha muszáj volt. A koncert meglepően pozitív tapasztalata az volt, hogy milyen szépen összesimulnak a feszes, szintis, újhullámos új dalok a gitárpopos Galaxisok-melankóliával. Volt Vakáció! is, az otthonülő harmincasok himnusza, amit másfél éve egészen mást jelent együtt üvölteni ("Elköltözöm, még nem tudom, hova, csak azt tudom, hogy soha nem leszek katona"), az új lemezről pedig Tánc, Ez a nyár, Vissza a természetbe!, Nem tudom megvédeni magam, és ha jól rémlik, az Időtlen idők is. Csak 40-45 percet játszottak, és akkor lett vége a bulinak, amikor igazán beindult, de így is kerek volt.
„Ez volt életünk koncertje” – ezt már Vitáris Iván, a Parazol frontembere mondta az este egyik pontján, ami első hallásra a kötelező feldicsérőkörnek tűnt (ti vagytok a legjobb közönség és társai), de az este végére egyértelművé vált, hogy mégsem erről volt szó. Pedig bizonyos szempontból teljesen tétnélküli volt ez a Parkos koncert. A Parazolnak nincs új lemeze, amit be kéne mutatni (a Budai Pop lassan már kétéves), nincs kerek születésnap, amit meg kellene ünnepelni (majd két év múlva), és az első lemezek se évfordulósak, amiket újra el kéne játszani (majd jövőre?). Ugyanakkor pont emiatt volt mégis tétje a koncertnek: milyen bulit tud csinálni a Parazol csak úgy, a szokásos apropók nélkül? Behozzák így is az embereket? Mennyire fog frissnek hatni a már két éve játszott műsor? Meg tudnak még lepni valamivel?
Nos: igen, nagyon és meg. A Mocskos időkkel robbantak be színpadra, ami kezdésnek elég erős, pláne, hogy régebben a zárásra tartogatták. Ha egy zenekar magabiztosan építkezik és gondosan kidolgozott dramaturgia mentén halad a csúcspont felé, annál csak az szimpatikusabb, ha rögtön a csúcson kezdi a koncertet, és aztán megpróbálja ezt másfél órán át fenntartani, vagy ha lehet, még tovább fokozni az izgalmakat. A Parazolnak ez maradéktalanul sikerült: parádés volt a műsor, jól adagolták a régi és az új slágereket, és anélkül, hogy bármiféle extra show-t körítettek volna a koncerthez, mindig történt valami a színpadon.
Tudjuk, hogy Iván és a gitáros Balla Máté már csípőből hozza az extravagáns rockfélistent a színpadon, de amúgy is mozgalmas volt a koncert: akadt itt whiskyzős bárpult melletti zenélés (a színpadra felhúzott fal a zenekar próbatermét idézte fel, ahol már készülnek az új dalok), fúvósok, vendégek (az aurevoir-frontember Agócs Marci, a ráadásban pedig a carsoncomás Giorgio és Barni jött fel a Kérdőjelek és válaszokra), és kreatív ötletek (a Sötétet tényleg sötétben adták elő, de közben Iván egy zseblámpával cikázott a színpadon, amitől a kivetítőn olyan képek peregtek, mintha egy Idegleléses horrorban járnánk), de még közönségben / teraszon éneklés is. A feldolgozásoknak nem kerítettek nagy feneket, és ez így volt jó, ápolták a hagyományt (a nagy terekre írt Homok a szélben persze, hogy jól működött a Parkban), de volt meglepetés is, Johnny Cash és a Folson Prison Blues akusztikusan a bárpultnál.
A hangerő most sem volt az igazi, mert a Parknak a sorozatos feljelentések miatt szigorúan tartania kell a megszokottat jócskán alulmúló, 96 decibeles hangerőt a koncerteken (aki mellett hangosan dumáltak, az nem igazán hallotta Ivánt), de azért nem volt olyan zavaró a jelenség, mint Azahriah vagy Dzsúdló parkos buliján. Végig fokozódott a hangulat, és jó volt konstatálni, hogy bármi történik, a Parazol mindig lazán és üzembiztosan szórakoztató, nem lehet csalódni bennük.
A Parazol fellépése egyszerre tűnt egy korszak (a Budai Popos fejezet) lezárásának, miközben semmi drámai nem történt a színpadon. Erről árulkodik Iván posztja is a Parazol rajongói Facebook-csoportjában, ahol azt is elárulta, miért nem nagyon koncerteztek az év első felében (csak pár bulit adtak, amiket tekinthetünk akár előjátszó koncerteknek is, amiken a féléves kihagyás után visszarázódtak a koncertezésbe). „A tegnapi este minden szempontból egy óriási mérföldkő volt a zenekar életében. A tavalyi nyarat úgy fejeztük be, hogy a zenekar körbejárta a Budai Pop világot, játszottunk itthon, külföldön is, zseniális élményeket hagytunk magunk mögött, de valami hiányzott még. Nem tudtuk megfogalmazni, de talán ezért is döntöttünk úgy, hogy egy kicsit lassítunk a tempón, és 9 hónapig nem nyomunk kb. egy koncertet sem, és felteszünk mindent egy lapra, erre a Budapest Parkos bulira. És valahol mindig is ez volt a zenekar lényege. Lehetetlen helyzetekből felállni, 20-ra is még kérni lapot, és csak mászni-mászni. Tegnap olyan élményt kaptunk Tőletek, amit sosem fogunk elfelejteni. Ez az este tényleg tökéletes volt, pedig mi aztán mindenben tudunk (persze saját magunkban főleg) hibát találni, de ebben nem volt. Köszönjük az egész banda nevében, hogy kitartotok mellettünk, és tényleg ez volt eddigi karrierünk legjobb bulija!”
Lehet, hogy ebben a felsőfokban benne van a hosszú rákészülés, és a féléves kihagyás utáni felfokozott várakozás is (a dobos Simon Bálint azt mondta, ő még életében nem izgult ennyire, mint most), de legek ide vagy oda, a Parazol tényleg lehengerlően jó bulit adott. Már csak az a kérdés, mi jön ezután.
BUDAI ÚRIFIÚK VAGYUNK, ÉS MI JÁTSSZUK NEKTEK A ROCKZENÉT – IVAN & THE PARAZOL-INTERJÚNK
Az estét Kósa Zsolt örökítette meg hangulatos fotókon.
