Június elsején adja első arénakoncertjét Magyarországon a Bring Me The Horizon, akik az amerikai rockzene egyik legnagyobb reménységének tartott Spiritboxszal érkeznek Budapestre.
A Bring Me The Horizon első hazai headliner koncertje a Dürer Kert régi nagytermében volt 2011-ben, most pedig a Dürer Kert és a Live Nation szervezésében első Aréna-koncertjükre készülnek Budapesten. A zenekar eredetileg 2022-ben lépett volna fel nálunk, majd a Covid-járvány miatt tolni kényszerültek a turnét, augusztusban pedig az USA-ban és Kanadában koncerteznek, ezért jött előrébb júniusra az eredetileg két hónappal későbbre tervezett fellépésük. A metalcore isteneinek is többször kikiáltott banda másfél évtizedes fennállása alatt többször szerepelt a brit sikerlistákon, négy Kerrang! díjjal büszkélkedhetnek – köztük kettő a Legjobb Brit Bandának és egy, a Legjobb Koncertzenekarnak járó elismerés –, kétszer jelölték őket Grammy-díjra és számaik világszerte felkapottak a rockrádiókban is, mostanában pedig Ed Sheerannel is metálkodtak.
BMTH-T A BALATON SOUNDRA! – VARGA GERGŐ AJÁNLJA A BRING ME THE HORIZON LEMEZÉT
Előttük a Spiritbox játszik, amiről a nyugati metálsajtó mellett Hájer Gergő, a Ventedben igazi nagyágyúkkal zenélő gitáros is azt jósolta, hogy ők lesznek a következő észak-amerikai bumm a szcénában, de a Subscribe-énekes Csongor Bálint 2021-es év végi listájára is felfértek.