Így múlik el a világ dicsősége. Sleaford Mods: UK GRIM (lemezkritika)

2023.04.25. 11:15, vferi

Új album, ugyanaz a fos – a Sleaford Mods duója továbbra is a fogyasztói társadalom képmutatását ostorozza. De elég-e a kíméletlen egyszerűség a valóság ábrázolására? Ez a kritika először a Recorder magazin 102. számában jelent meg.

Eltolták a falig, a fal pedig jót röhögött – nagyjából így lehetne összefoglalni azt, ami a brit aktuálpolitikai dühöngés zászlóvivőjének számító Sleaford Mods-zal történt. Az angol napi politika abszurditása elérte azt a nívót, ami már túlmutat a haragos kommentárokon, intelligens elemzéseken és a szatírán is. Ahol a súlyosan figyelemhiányos Böske nevű miniszterelnök 45 napos kormányzásának két eredménye, hogy eltemetik a Böske nevű királynőt és a nemzetgazdaságot hervadt koszorúként hajítják utána a sírba, ott már igazából nincs mit mondani.

Így a Sleaford Mods dühös öregembereinek poszt-punk, spoken-word minimalizmusa is kifulladt, mint a munkásosztály. Andrew Fearn az eddigi “szarpasszírozástól mentes” dob meg basszus megoldásaiból kivész a basszusgitár is, hogy megmártózhassunk Jason Williamson szekvenciálisan ismétlődő gyalázkodásában. A lemezt záró Rhythms of Class megtévesztő dallamosságával a köztudatba lassan bekúszó videójáték mod, a Duke Smoochem soundtrackjére kívánkozna – de sajnos 2023-ban már ez is kevés.

Előadó: Sleaford Mods