„Mintha az amúgy sem túl vidám számainkra akartunk volna licitálni hidegségben” – Maneuver Maneuver-premier

2022.11.14. 09:10, srecorder

varsics_peter3.jpg

Szabó Tamás és Szilágyi Máté dark szintipop duója legutóbb 2019-ben jelentkezett egy kétszámos kislemezzel, most pedig itt a szintén kétszámos Hold On, amit a Maneuver Maneuver csütörtökön élőben is bemutat a Toldiban.

A Moog frontembereként megismert és sokáig a Dope Calypsoban is billentyűző Szabó Tamás, és a filmesként és a Walters Lilivel alkotott elektronikus-new wave-es duóból, a Dorothy's Legsből is ismerős Szilágyi Máté 2018-ban mutatta be szintipopos, synthwave-es indietronica duóját. A Maneuver Maneuver egy kiváló, ötszámos EP-vel mutatkozott be, amit beválogattunk a Recorder kedvenc 2018-as magyar lemezei közé: „az – olykor trance-be hajló – harsány himnikusságot és a szintis hagyomány ridegebb-hidegebb vonalát hozza össze, és ettől az ellenpontozástól lesznek igazán izgalmasak slágeres számaik” – írtuk. Egy évre rá mi mutattuk be a Maneuver Maneuver rituális klipjét, a Sorry-t, majd a vérbeli trance-himnuszukat, a brutális electróba átcsapó Time-ot is, ami így együtt kiadta a 2019-es kislemezüket.

MILYEN ZENÉKET HALLGAT SZABÓ TAMÁS? MUTATJUK!

Most pedig három év után szintén a Recorderen debütál a duó új, szintén kétszámos EP-je, a Hold On, amely felmutatja a Maneuver Maneuver minden erényét (kitörölhetetlenül himnikus, hol lágyan melodikus, hol szívfacsaróan rideg szintidalok), ha lehet, még érettebb csomagolásban. (A keverés és a master Deutsch Gábor Anorganik munkája.) Tonyóék a következőket mondták a számokról: „A Hold On egy befagyasztott pillanatot próbál megfogni. Azt, amit egy széteső élethelyzetnél vagy egy párkapcsolat vége előtt érzünk. Ennek a pillanatnak van egy szomorú szépsége, mert a tragédia még nem következett be, és az éppen elvesző, szép dolgokra koncentrálsz. Mintha meg akarnád állítani az utolsó másodpercet. Az I Cannot Fall In Love pedig úgy hangzik, mintha az amúgy sem túl vidám számainkra akartunk volna licitálni hidegségben. Nem tartozik a legbüszkébb pillanatok közé, de vannak érzések, amiket csak agresszív ürességként lehet leírni.”

A Hold Onhoz klipet is forgattak a srácok, amit itt, a Recorderen mutatunk majd be november 17-én, csütörtökön. Aznap este 11 órától koncertet is ad a duó a Toldiban, ahol a friss-ropogós videót is levetítik. Jegyek itt kaphatók, Facebook-esemény errefelé.

Kedvcsinálóként mutatunk pár werkfotót a klipből.

jarosi_alina.jpg

jarosi_alina2.jpg

varsics_peter.jpg

varsics_peter2.jpg

 

Maneuver Maneuver a Facebookon.

fotók: Járosi Alina, Varsics Péter

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/11/14/ep-premier_maneuver_maneuver_hold_on
„Mintha az amúgy sem túl vidám számainkra akartunk volna licitálni hidegségben” – Maneuver Maneuver-premier
süti beállítások módosítása