„Milyen lehet az a szeretet, ami ilyen kitartó és bombabiztos” – Dal- és klippremier! Lanou: Táncol az éj

2022.11.09. 09:29, srecorder

lanou2.jpg

A Napfonatból is ismert Tóth Eszter másik zenekara, a Lanou különleges színfoltja az indie-folk műfajnak. A poppal, folkkal, pszichedéliával, rockkal és triphoppal is kacérkodó zenekar legutóbb a covid-időszakot feldolgozó Fekete folyóval szerepelt itt, a Recorderen, most pedig eddigi legszemélyesebb daluk, a második lemezüket felvezető Táncol az éj debütál nálunk.

A Lanou első nagylemeze 2020-ban jelent meg Fellegek (Of Clouds) címmel, amelyen saját angol és magyar nyelvű dalok, valamint népdalfeldolgozások is szerepeltek. „A Lanou a népzene, a világzene és a pop találkozásaként írja le a zenéjét, de ennél többet mond a "love folk" meghatározás. Első nagylemezükön ugyan sokfelől jönnek a nép- és világzenén kívüli hatások (rock, pszichedélia, reggae, funk stb.), de a finom, szívet melengető megszólalás végig, egységesen megmarad” – írtuk róla. Azóta megfordultak rengeteg fesztiválon, színpadon, tavaly a Veszprémi Utcazene Fesztivál szakmai zsűri díját, valamint az Öröm a Zene tehetséggondozó döntőjét is megnyerték, bekerültek a Hangfoglaló Program induló zenekari programjának támogatott zenekarai közé, és 2022 áprilisában a Budapest Ritmo nemzetközi világzenei showcase fesztiválon is felléptek.

A Lanou zenei világa tiszta, mély, szabad repülés – ezzel együtt bátran kísérletező, így szólalhat meg egymás után egy koncerten stoner rock beütésű citeraszóló, vagy triphop hatásokkal átszőtt népdalfeldolgozás. 2023 februárjában megjelenő, Erdeim című második nagylemezükön szinte csak magyar nyelvű saját dalok hallhatók. A Lanou ösztönösen merít a magyar és más népek folkzenéjéből, és nem rugaszkodott el teljesen a gyökerektől, két népdalfeldolgozás is helyet kapott a lemezen. Újdonság viszont az angolszász folkkultúra hangszereinek használata, Tóth Eszter énekes ír buzukin és banjon játszik a citera, gitár és zongora mellett. Simon Gyuri szólógitáros, Öllős Dávid basszusgitáros és Papp Gergely dobos mellett a lemezen közreműködik Lantos Zoltán hegedűn és Táborszky Bence trombitán, Tóth Orsi és Szarka Anita pedig vokálozik. A lemezbemutató koncertet 2023. február 18-án tartják a Magyar Zene Házában.

lanou.jpgA Lanou 2022-ben. Fotó: Erőss Mariann.

A Táncol az éj a zenekar első olyan dala, amelyben ír buzuki szerepel, és az egyik első dal volt, amely elkészült az új lemezre. Tóth Eszter énekesnő így mesél róla: „A Táncol az éj első vázlatát 2020-ban írtam, de még csak egy kis részlet volt, ami először felmerült bennem. Egy nagyon nehéz esemény ihlette, és eleinte nem is akartam, hogy ez bekerüljön a klipbe, mert semmiképpen nem szerettem volna hatásvadász vagy ízléstelen lenni. 2020 végén történt, hogy egy barátunk hirtelen egészségügyi probléma miatt kórházba került, kómába esett és nem lehetett tudni, mi lesz vele, mindez külföldön, a covid idején. Eközben a párja, aki szintén nagyon jó barátunk, számomra hihetetlen lélekjelenléttel, türelemmel és hittel várta, hogy felébredjen, miközben senki nem tudott biztosat mondani. Ő mégis minden nap kitartott, látogatta úgy, hogy alig akarták beengedni a kórházba, és szerencsére úgy tűnt, minden apró véletlen őt segíti, de ehhez kellett ez az erő, ami benne volt. Igazából nem is lehet erről beszélni, fogalmunk sincs, mit élhetett át. Azokban a napokban kérte a baráti körünket, hogy imádkozzunk, vagy gondoljunk rájuk a magunk módján, ahogy tudunk, és Gyurival, a férjemmel, aki a klip főszereplője is, hetekig minden este leültünk csendben pár percre, hogy legalább ezzel próbáljunk velük lenni, hátha ez valami láthatatlan módon segít. Azt hiszem, akkor csak a saját szemszögemből próbáltam beleérezni, valami módon megfogalmazni magamban, milyen lehet ekkora mértékű szeretet, ami ilyen kitartó és bombabiztos, hogy bírhatja ezt ki a barátnőnk, mit érezhet. Egyik este így született az első két-három sora a dalnak, kiálltam a sötét téli teraszra, és jött. Néhány hónap alatt lett kész a végleges verzió, nem erőltettem, csak hagytam, aztán egyszer leültem, és kész lett a refrén. Először gitáron írtam, végül pedig ír buzukival és a zenekar többi tagjának ötleteivel nyerte el a végleges formáját, mindenki beletette a maga részét. Én nagyon szeretem a végeredményt, az egyik kedvenc dalom a lemezről.

Úgy éreztem, nagyon illene a dalba Szarka Anita hangja, aki a másik zenekaromban, a Napfonatban zenésztársam, úgyhogy a vokálokat ő énekelte. A dalt és a lemezt is a Little Zion stúdióban rögzítettük Vas Misivel. A történethez hozzátartozik, hogy azóta a barátunk tényleg szinte csodával határos módon ébredt fel és épül minden nap. Nagyon furcsa érzés látni most a kész klipet, kicsit félek is, hogy túl személyes, túl törékeny témát érint és tárja őket és minket a világ elé. De a barátaink beleegyezésével készítettük, és hiszek benne, hogy van értelme mély és emberi témákkal és érzésekkel dolgozni.”

A klipet a Darkroom Studio stábjával készítette el a Lanou, és először egy teljesen más témát képzeltek el a videóhoz. „Volt előttem egy kép, ahogy egy alak lassan táncol egy éjszakai mezőn, és ez nagyon tetszett. Fel is vázoltam az ötletem, de van már táncos klipünk, és nem találtuk a gyújtópontját ennek a verziónak, azt a különleges dolgot, amiről valójában mesélni akarunk. Többször is beszéltünk a srácokkal, nagyon alaposak voltak, és csak mellékesen elmondtam nekik, miről szól a dal, ami nagyon megfogta őket. Végül ebben az irányban szerettek volna továbbmenni, és olyan profik voltak, hogy még a barátainkkal is beszéltek Skype-on, hogy tudják, mit éltek át pontosan. Természetesen a klip szimbolikus és a mi szűrőnkön át mesél, de nagy szeretettel készítettük, és reméljük, hogy átad valamit az ő életükből. Úgy éreztük, éles határon táncoltunk, és szerettük volna elérni, hogy a végeredmény ne legyen se melodramatikus, se szájbarágós, de mégis mutassa meg ezt a nagyon összetett, mély és nem mindennapi történetet, amit a mi érzésvilágunk színezett sajátra.”

 

Lanou a Facebookon.

headerfotó: Zsombor Pál

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/11/09/dal-_es_klippremier_lanou_tancol_az_ej
„Milyen lehet az a szeretet, ami ilyen kitartó és bombabiztos” – Dal- és klippremier! Lanou: Táncol az éj
süti beállítások módosítása