„Csillagtalan az éjszakám” - Klippremier! Lanou: Fekete folyó

2021.06.09. 19:00, Recorder.hu

lanou_feketefolyo_650.jpg

A folk, a pop és a világzene határvidékeit járó Lanou saját szerzeményeinek alapjait általában Tóth Eszter énekesnő írja, emellett magyar és ír népdalok feldolgozásai is megjelennek repertoárjukban, sőt a kísérletező hajlamú együttes koncertjein akár stoner rock-beütésű citeraszólók és triphophatásokkal átszőtt népzenei motívumok is előfordulhatnak. Nálunk volt az előző klipjük premierje is, és most elsőként szintén a Recorder olvasói hallhatják a vadonatúj, a covid-időszak kilátástalanságának lírai reflexiójaként is megfejthető (vagy egyszerűen csak szép?), Fekete folyó című dalt, és láthatják a hozzá készült, puritán egyszerűségű, mégis hatásos videoklipet.   

Első nagylemezük, a Lantos Zoltán hegedűművész közreműködésével felvett Fellegek (Of Clouds) szerzői kiadásban jelent meg 2020 novemberében és tavaly bekerültek a Szimpla Lemming tehetséggondozó programjába is, de a Fekete folyó már az album dalainak rögzítése után íródott.

És adjuk is át a szót Tóth Eszternek: „Itt történt, hogy a zenekarok találkozásakor, egymás videóinak megnézése-meghallgatása után Biljarszki Emil megjegyezte, neki a magyar nyelvű dalaink erősebbek, jobban tud hozzájuk kapcsolódni. Ezen akkor elgondolkoztam, mert bennem is pont ebben az időben jelent meg a vágy, hogy az anyanyelvemen szerezzek dalokat. Azelőtt nem nagyon mertem magyarul írni, inkább angolul – nagyon szeretem a magyar költészetet, és valahogy elvárásokat támasztottam magam felé a szövegeimmel kapcsolatban. De a vicces az volt, hogy pont ezelőtt a beszélgetés előtt egy héttel írtam meg egy magyar szöveget, és valahogy lendületet kaptam.

A Fekete folyó úgy született, hogy október végén elmentem egy barátnőmhöz, aki shiatsu masszőr, és akkor a falu szélén lakott, egy gyönyörű kis faházban. Nagyon fura, befelé forduló hangulatban voltunk mind a ketten, akkor már javában dúlt a karantén is, és hűvös, őszi idő volt. Úgy éreztem, valami furcsa sötétséget érzek magam körül, ami nem feltétlenül rossz, inkább nagyon csendes. A kezelés közbeni ellazult, relaxált állapotban jött egyszer csak magától a dal refrénje, magamban végig ezt énekeltem. Majd hazafelé sétálva, átvágva a földúton a mezőn, az alkonyatban jutott eszembe a 'hol élet borzolja a fűszálak hegyét' sor, majd ezután szépen lassan a többi.

Egy héttel később covidos lettem, és miközben lázasan feküdtem otthon, és nem nagyon kaptam levegőt, végig a Fekete folyó ment a fejemben. A végén már a pokolba kívántam, vagy legalábbis féltem tőle egy kicsit. De úgy éreztem, hogy ez a dal, amellett, hogy nagyon személyes, mintha minden emberről szólna, mintha ezt az egész őrült, furcsa évet írta volna le. A zenekar viccesen covid-himnusznak is hívta ezután egy ideig.

Persze az univerzális mellett a személyes vonzata is nagyon erős számomra. Nekem 2020 első fele nem volt rossz, sőt, inkább sok szempontból stabilitás jelent meg az életemben, ami nagyon jó érzés. Viszont november után hónapokig tartott a felépülés, az utca végéig alig bírtam elmenni, úgy le voltam gyengülve, és nagyon éltem ezeket a sorokat. Mint sok mindenkinek, családi nehézségeim is voltak, és sokat reflektáltam az életem korábbi állomásaira is. Ezekre is nagyon jó szimbólum számomra ez a dal. Hogy a velünk történt nehézségek, traumák nem befolyásolhatók, viszont ha megismertük a lelkünk legmélyét, bejártuk, mint egy nagy barlangot, padlótól a mennyezetig, és szembenéztünk a félelmeinkkel, a kevésbé kedvelt oldalunkkal, a nem-széppel is, akkor már nincs hova leesni, nincs mitől félni, és onnan az ég is kék, ha felnézünk.

Nekem egyébként is visszatérő dolog, hogy a mélységeimről írjak. Sok dolgot kellett az életemben feldolgoznom, és egy idő után egyre inkább úgy találtam, hogy ha ezek dalban jönnek ki, az valahogy feloldást ad. Persze nem csak nehéz témákról írok, hanem mindenféle emberi érzésről. Maguktól megtalálják a képek az útjukat, mint egy búvópatak, a tudatalattimtól a külvilágig. Legtöbbször én is meglepődöm rajtuk, mikor a felszínre jutnak.”

Tóth Eszter idén támogatást nyert egy szólólemezre a Halmos Béla Program keretében, és mivel a Lanou az egyik fő zenekara, ez a dal is a lemez része lesz, a single pedig a Tom-Tom Records gondozásában fog megjelenni hamarosan az online felületeken. Simon Gyurival, Öllős Dáviddal és Papp Gergővel szereztük a Fekete folyó végleges formáját, és a Little Zion stúdióban rögzítettük Vas Mihállyal.” – teszi hozzá az énekes-dalszerző, aki a klip megszületésének történetébe is beavatja a Recorder olvasóit:

„Az elmúlt év különlegessége volt az is, hogy zenélni nem nagyon lehetett, így 2021 tavaszára a zenekari és egyéni forrásaink meglehetősen elapadtak. Azonban úgy éreztem, hogy ez a dal mindenképpen érdemel egy klipet, és elkezdtem ötletelni, mit hozhatnék létre én magam, ami szép, egyszerű és képileg, valamint mondanivalóban is erős. Végig nagyon bizonytalan voltam abban, hogy sikerülni fog-e vizuálisan és technikailag megvalósítani ezt, de nem adtam fel. Egyik nap aztán végre beugrott egy ötlet, ami tetszett – mivel ennél a dalnál különösen fontosnak éreztem a szöveget, ezért is gondoltam szöveges klipre, de úgy, hogy az arcom is benne legyen, és a jelenlétemmel megerősítsem a mondanivalót.

Ezután jött a java, mert a nyersanyagot teljes egészében én vettem fel, a házilag készített fekete backdroptól kezdve a megvilágításon át az operatőri munkáig. Nem vagyok profi videós, de már ebben a szakaszban is nagyon sokat segített Villangó Verus, aki korábban a Szimpla kertben készített nekünk koncertfelvételt. Őt kértem meg arra, hogy animálja és vágja össze az anyagot, és hálás vagyok neki, mert nagyon jó élmény volt együtt dolgozni, nagyon kreatív és szép megoldásokat hozott. Úgy érzem, Verus teljesen megragadta azt, amit ezzel a klippel szerettem volna mondani, mutatni, és nagyon egyezik az ízlésünk abban, ahogy megvalósította a végleges képi világot.” 

Íme a Fekete Folyó videója:

Fotó: Kolcsár Levente.

Lanou a Facebookon.

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/06/09/_csillagtalan_az_ejszakam_klippremier_lanou_fekete_folyo
„Csillagtalan az éjszakám” - Klippremier! Lanou: Fekete folyó
süti beállítások módosítása