„Suttogós hangszín, önironikus dalszövegek” – Magyarradar: Noémo

2022.10.06. 11:21, srecorder

takacs-noemi-noemo.jpg

„Nehéz nőként összetartani egy férfiakból álló zenekart. Vagy legalábbis nekem nehezen ment” – mondja Takács Noémi, aki nemrég mutatta be kiváló új lemezét a Recorderen (élőben október 7-én, zenekarral, a Magyar Zene Házában játssza a Szívverés dalait), most pedig az idáig vezető útról, buktatókról, és arról is mesél, hogyan talált rá az igazi dalszerzői hangjára.

Mikor indult: 2014-ben indult a zenekar az első felállásban. 2015-ben jelent meg a bemutatkozó kislemezünk Bal-Jobb címmel.

Hol indult: Budapesten, a Kőbányai Zenei Stúdiós zenésztársaimból verbuválódott a banda.

Tagok, hangszerek: Az október 7-ei lemezbemutató koncerten az alábbi zenésztársaimmal állok színpadra: Tóth Eszter – citera, ének, Fenyvesi Márton – gitár, mandolin, ének, Gyányi Marcell – basszusgitár, nagybőgő, Szabó Dániel Ferenc – ütőhangszerek, jómagam – ének, gitár. Szuper jól szólnak így a dalok.

Stílus: Indie-folk. Talán. Ezzel mindig bajban vagyok.

Hatások: José González, Laura Marling, Joni Mitchell, Gabriel Kahane, Madison Cunningham.

Kiadó: Grapefruitmoon Records.

Történet: Egyszercsak végzősként az ének szakon el kellett döntenem, hogy hogyan tovább. Nem volt mire várnom, idősebb zenésztársaim biztatására megalapítottam a saját zenekaromat. Elkezdtem saját dalokat írni, bár ez nem szerepelt a terveim között. Volt egy minimális akkordismeretem a gitáron, ez lett a kiindulópont. Őszintén szólva a tudatosság akkor még teljes mértékben hiányzott belőlem ilyen téren. Nem voltak eszközeim, a magam módján próbáltam valahogy írni valamit. A kezdetek kezdetén segítségemre volt Hajós András a dalszövegekben. Pár évvel később a zenekar kezdeti felállása feloszlott, és jött egy újabb korszak. Az új felállással születtek meg a Levegőt! és a Nem értem még című kislemez dalai. De ez sem tartott örökké. Nehéz nőként összetartani egy férfiakból álló zenekart. Vagy legalábbis nekem nehezen ment. Mindig valahogy úgy hozta az élet, hogy magamra maradtam, és bármennyire is szerettem volna, hogy a Noémo név egy formációt takarjon, ezidáig sosem sikerült. De nem vagyok az a búsuló fajta, mindig mindenből igyekszem kihozni a maximumot. Így lett az új dalok koncepciója az, hogy egy szál gitárral és egy énekkel is eljátszhatóak legyenek a dalok különösebb hiányérzet nélkül. Back to the basics: így kezdtem anno 13 évesen zenélni. Részt vettem egy dalszerzőképzésen, ami a saját tapasztalataimon felül rengeteg új praktikát tanított. Elkezdtem sokkal tudatosabban írni. A dalszövegekre elkezdtem versekként tekinteni. A tudatosság motivál. Mostanra érzem úgy, hogy megtaláltam az igazi dalszerzői hangomat.

Megjelenések: 2015: Bal-Jobb kislemez, 2017: Levegőt! single, 2018: Nem értem még kislemez, 2021: Hableány single, 2022: Szívverés EP.

Küldetés: Hatást gyakorolni az emberekre a zenén keresztül. Menedéket, támaszt nyújtani. Kizökkenteni a hallgatóságot a hétköznapokból. Elgondolkodtatni.

Jövőkép: Sok-sok koncert. Újabb dalok megírása. A dalszerzést sokszor már jobban élvezem, mint a színpadi létet. Szeretnék újra elmerülni az alkotói folyamatokban.

Mellékprojektek: Tóth Eszter dalszerző barátnőmmel van egy duó felállásunk, ahol egymás dalait adjuk elő citerával, gitáron, és sok-sok vokállal.

Szexepil: Suttogós hangszín, önironikus dalszövegek.

Legnagyobb eredmény, elismerés: Furán hangzik, de immáron esküvőn és temetésen is elhangzottak a dalaim. Ez hatalmas visszaigazolás számomra. Jó érzés hallgatóságra találni, a zene által kapcsolódni emberekkel. Közelebb kerülni egymáshoz.

A Noémo október 7-én a Magyar Zene Házában lép fel, jegyvásárlásFacebook-esemény.

 

Noémo a Facebookon.

fotó: Albert Alianna

Magyarradar rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

https://recorder.blog.hu/2022/10/06/magyarradar_noemo
„Suttogós hangszín, önironikus dalszövegek” – Magyarradar: Noémo
süti beállítások módosítása