Ősszel folytatódik a Hangszert a kézbe

2022.08.30. 09:00, Recorder.hu

220630-hak.jpg
Tizenhét település, ötvenkét kiállítási nap, közel harmincezer látogató. Számokban ez a Hangszert a kézbe 2021/22-es tanévének a mérlege. A Hangfoglaló Program által támogatott és a Hangszeresek Országos Szövetsége által megvalósított sorozat ősszel folytatódik.

A koronavírus-járvány miatt közel másfél év szünet után, 2021. szeptember 9-én, Beethoven városában indulhatott ismét útjára a Hangszert a kézbe sorozat. Martonvásár a 42. állomása volt a rendhagyó kiállításnak, amelyet az NKA Hangfoglaló Program támogatásával a Hangszeresek Országos Szövetsége (HANOSZ) által felajánlott mintegy száznegyven hangszerrel és hangtechnikai eszközzel 2017 februárjában rendeztek meg először. A Hangszert a kézbe szervezőinek célja a kezdetek óta sem változott: minél többek kezébe hangszert adni, ezzel minél több embert rávenni a zenélésre.

Az egyes helyszíneken délelőttönként iskolai csoportok szervezetten látogatták a kiállítást, illetve a rendhagyó énekórákat, miközben délutánonként a visszatérő diákok mellett az idősebb korosztály is szívesen próbálgatta a hangszereket. Ami természetesen nem valósulhatott volna meg a fogadó települések pedagógusainak segítsége és a kiállításnak otthont adó helyszínek támogatása nélkül. A szervezők ezúton is köszönik Martonvásár, Nyíregyháza, Veszprém, Mindszent, Kecskemét, Tiszaújváros, Vecsés, Tata, Szombathely, Kaposvár, Balassagyarmat, Kiskunfélegyháza, Debrecen, Miskolc, Paks, Eger és Dombóvár segítségét.

Miután az NKA Hangfoglaló Program kollégiuma az év elején egy újabb meghívásos pályázattal támogatta a kezdeményezést, a Hangszert a kézbe szeptembertől decemberig újabb nyolc alkalommal nyithatja meg kapuit.

Az állomások helyszíneiről és időpontjairól a sorozat Facebook-oldalán lehet tájékozódni.

Ilyen volt a hangulat Tatán:

https://recorder.blog.hu/2022/08/30/osszel_folytatodik_a_hangszert_a_kezbe_170
Ősszel folytatódik a Hangszert a kézbe
süti beállítások módosítása