Két év után újra koncertezik a Turbo!

2022.08.30. 15:24, srecorder

turbo.jpg

2015-ben, a Müpás koncertjét követően feloszlott, de azóta kiadott egy akusztikus, majd egy "rendes", teljesen magyar nyelvű anyagot is (Csillagból emberré) a pszichedelikus-progos Turbo, amiről annak idején azt mondták nekünk, hogy ez egy új korszak kezdete. Ennek ellenére utoljára két éve léptek fel élőben, de a hallgatásnak – megint – vége.

Október 13-án újra színpadra áll a Turbo, akik új dalokat ugyan még nem játszanak az A38 Hajón, de a tervek szerint a közeljövőben aktivizálják magukat. „Kell egy kis energia a közönségtől, és ha bejön, akkor mindenképp lesz folytatás” – mondta az énekes Tanka Balázs, amikor feltettük neki az ilyenkor kötelező kérdéseket (tervek, lemez, koncertek?). A Turbo így az eddigi öt lemezéből szemezget, előttük pedig az a Nular melegít be, aki egyedül, ujjdobolással szólaltat meg egy komplett djent/progmetál zenekart. Őt Balázs zsűrizte egy tehetségkutatón, és annyira megtetszett neki, hogy meghívták maguk elé is egyszemélyes előzenekarnak.

A koncert Facebook-eseménye.

fotó: Lányi Kristóf

https://recorder.blog.hu/2022/08/30/ket_ev_utan_ujra_koncertezik_a_turbo
Két év után újra koncertezik a Turbo!
süti beállítások módosítása