Leenalchi – Popzene a múltból

(X) Örök feledésbe merülnek a hagyományok, vagy újragondolva továbbélhetnek? Mennyire forgatta fel a koreai zeneipart a K-pop áttörése és jó vagy rossz volt ez a változás a független koreai előadóknak? A szeptemberben a Magyar Zene Házában fellépő Leenalchi tagjainak segítségével néztük meg, hogy milyen ma az idolgyárakon túl zenésznek lenni Koreában.

A zenétekre mindenki pansori pop-ként hivatkozik, de pontosan mi is az a pansori?

A pansori a maga idejében igazából a mai populáris zene megfelelője volt és a Chosun dinasztia korában közismert műfajnak számított. Hagyományosan ketten adták elő a történeteket elmesélő dalokat, egy legyezőt tartó énekes (Changja) és az őt kísérő dobos (Gosu). Régen sok pansori dal létezett, de mára csak öt maradt fent ezek közül, a Chunhyang-ga, a Shimcheong-ga, a Heungbo-ga, a Sugung-ga és a Cheokbyeok-ga (a ga koreaiul dalt jelent).

Hogy lesz egy hozzátok hasonló csapatnyi fiatalból egy 17. században kialakult zenei műfaj rajongója?

A legtöbben vagy a tradicionális zenék iránt érdeklődő szüleik hatására kezdenek pansorit tanulni, vagy egy pansori előadást látva nyűgözi le őket a műfaj és ezután keresnek maguknak tanárt. Az együttes egyik tagja, Shin Yu-jint például kiskorában a szülei hagyták, hogy szabadon kísérletezzen különféle dolgokkal, megtalálja, hogy mi az, ami érdekli, és így ismerkedett meg a pansorival is, végül pedig el is kezdte tanulni a műfajt a Guk-ak középiskolában.

A fiatalokat világszerte egyre kevésbé érdeklik a hagyományos zenék és művészetek. Ez így van Koreában is? És ha igen, akkor van-e valamilyen próbálkozás a tradicionális művészetek életben tartására és népszerűsítésére?

Koreában is ez a helyzet, és habár sokszor elhangzik, hogy milyen fontosak a tradíciók, igazából nem sok igazi erőfeszítés történik, hogy megváltoztassák ezt a tendenciát. Lassan elfelejtődnek a hagyományok.

A pansorit leszámítva elég nehéz belőni a zenei hatásaitokat. Milyen elemekből épül még fel a Leenalchi-hangzás?

Habár a pansori központi szerepet kap, nem az volt a célunk, hogy tradicionális zenét játsszunk. A '80-as évek koreai populáris zenéi nagy hatással voltak ránk, és valljuk, hogy a zenében a ritmus fontosabb a harmóniánál, ezért is kíséri a zenekarban az énekeseket két basszusgitáros és egy dobos.

Általában azoknál a zenekaroknál, ahol a hagyományos és a modern zene ötvözése a cél, a hagyományos hangszerek is gyakran előkerülnek. Nálatok tudatos döntés volt, hogy csak modern hangszereket használatok?

Nem igazán célunk a régi és új hangzás ötvözése, egyszerűen csak arról van szó, hogy összetalálkozott egymással négy pansori énekes, két basszgitáros és egy dobos, és valami olyan zenét kezdtek játszani együtt, ami mindegyikünk számára izgalmas és szórakoztató volt.

Mennyire lepődtetek meg, amikor az egyik felvételetekből virális videó lett? Mára már több tízmilliós nézettségnél jár.

Már a videó feltöltése után nem sokkal is szokatlanul meglódult a nézettség, még vicceltünk is azzal, hogy „így indulnak a videók a tízmilliós nézettség felé?”, aztán amikor a viccből valóság lett, csak néztünk, hogy mi ez. Mindenki teljesen le volt döbbenve. Nem volt egyszerű a zenénket a videóban szereplő Ambiguous Dance Company szokatlan mozdulataihoz igazítani és utána ezt hozzápasszintani a bemutatott koreai tájakhoz és látnivalókhoz, de nagyon hálásak vagyunk, hogy részt vehettünk ebben a projektben.

Korea amúgy is eléggé a reflektorfényben van az utóbbi években a K-pop nemzetközi felfutásának köszönhetően. De jut ebből a figyelemből valami az idoliparon kívüli zenészeknek is, vagy a K-pop monopóliuma minden mást a háttérbe szorít?

Mivel a koreai zenei piac egyáltalán nem olyan nagy, mint az várható lenne, ezért kevés lehetőség adódik arra, hogy bemutassuk, hogy mi is van a mainstreamen kívül. És úgy érezzük, hogy ez még csak rosszabb lett, mióta a K-pop nemzetközileg berobbant a köztudatba. De azért a helyi független előadók ezzel együtt is kitartóan próbálkoznak azzal, hogy a tengerentúli piacokon is felfigyeljenek arra, amit csinálnak.

Az egyik basszgitárosotok, Jang Young-gyu nagyon változatos zenei karriert tudhat maga mögött, amibe többek közt belefért a Vonat Busanba című világszerte elég komoly sikereket arató koreai zombifilmhez írt zene is, valamint a SsingSsing nevű fura, kísérleti zenekar. Az utóbbiban is a hagyományos és modern zenék ötvözése volt a központi elem, szóval a Leenalchi értelmezhető úgy, mint a SsingSsing utáni következő logikus lépés?

Nagyon sok különböző projekten dolgoztam, nagyon sok különböző műfajban, de ez soha nem volt tervszerű, inkább maguktól alakultak a dolgok.

Young-gyu a kora '90-es években kezdte a zenélést, még az első K-pop idolok felbukkanása előtt. Mennyire alakította át a koreai zeneipart az idolok megjelenése és ez inkább pozitív vagy negatív változás volt?

Maga az idolzene is változott az évek alatt. Mára már megszokottá volt, hogy az idolok közül is kerülnek ki jó zenészek és ez mindenképpen pozitív változás. Maga a zeneipar viszont én úgy érzem, hogy egyre rosszabbá válik. A legnagyobb gond, hogy az idolokat és még egy-két műfajt leszámítva minden más egyre inkább marginálissá válik és ezeknek az előadóknak egyre nehezebb eredményeket elérni a zenei piacunkon.

Nemrég az egyik dalotok szerepelt az Apple TV+ Pachinko című sorozatában és lesznek külföldi fellépéseitek is, többek közt ősszel egy Budapesten, a Magyar Zene Házában. Az otthon elért sikerek után most becéloztátok a nemzetközi piacokat?

A Leenalchi pont akkor alakult, amikor kitört a világjárvány, és habár a Koreai Turisztikai Hivatalnak készített videónkat nemzetközileg is nagyon sokan nézték meg, de a járvány miatt nem tudtunk külföldön fellépni. Ha akkor ki tudtuk volna használni ezt a figyelmet, akkor valószínűleg sok helyen meg tudtuk volna mutatni a zenénket, szóval most próbáljuk ezt pótolni és nyitni a nemzetközi piac és közönség felé.

A Leenalchi 2022. szeptember 21-én koncertezik a Magyar Zene Házában, előzenekar múlt decemberi címlapsztárunk, Дeva.

Jegyvásárlás, Facebook-esemény.

interjú: Frank Olivér