Ideje van a rajongásnak. MUNA: MUNA (lemezkritika)

A nagy kiadó és az önkorlátozó mítoszok fogságából frissen szabadult kaliforniai trió euforikus hangulatú új albummal adta meg a nyár alaphangulatát. Ez a kritika először a Recorder magazin 96. számában jelent meg.

A hosszú bezártságban csak álmodozom a csontokat is átjáró hőségről, az éjszaka is gőzölgő aszfaltról, átfröcsözött meg -gintonikozott estékről, a mellkasomban dübörgő hangerőről, buliban megőrülésekről. Tudom, hogy valahol létezik ez az eufória, itt vannak emlékül az egykor volt partihimnuszok. Ez a múlt.

Tudom, hogy valahol létezik ez az eufória, mert hallom. Persze az eufória sem pontos; amit a MUNA azonos című lemezén művel, az a pop, country és ambient amorf aranyháromszögében születik meg. Felszabadult és önazonos, nincs benne egy fikarcnyi béna vagy erőltetett önreflexió sem, megérkezés és kiteljesedés viszont annál több.

Legyen szó az öngondoskodás balladájáról (Kind of Girl), mindenféle béklyók lerázásáról (What I Want) vagy a Backstreet Boyst megszégyenítő pop-asszertivitásról (No Idea), a queerségét ma már egyenesen zászlajára tűző trió a korszellemet bármilyen identitárius vitánál tökéletesebben dekantálja popzenébe.  

Előadó: MUNA

Cím: MUNA

Kiadó: Saddest Factory

Megjelenés: 2022

Műfaj: indie pop

Kulcsdal: What I Want 

9,5/10

Selmeczi Nóra