kristoaf: „Jó megállni és tudatosítani, hogy mit érzünk éppen”

Akusztikus koncertet adott a Telekom VOLT Fesztivál HAJÓGYÁR Petőfi Színpadán kristoaf, aki nemrég tért vissza egy alkotótáborból és nagy erőkkel dolgozik új dalain. A ma már nehezen beskatulyázható énekessel zenei és emberi fejlődésének folyamatáról, önmaga és hallgatói érzelmi felszabadításáról beszélgettünk.

Márciusban jelent meg legújabb, Lil Frakkal és Hundred Sins-szel közös dalod, a melodráma, amivel kitörtél abból a skatulyából, amit az első, stáblista című albumod jelentett. Milyen folyamatokban vagy jelenleg?

Most a következő, csattanó című single-ön dolgozom, amit júliusban tervezek kihozni. Emellett a közelmúlt izgalmas történése, hogy pár héttel ezelőtt elvonultam alkotótáborozni pár hozzám közel álló és hozzám hasonlóan „újvonalas” producerrel és zenésztárssal. Az ötnapos alkotásból hét demó született, amin tovább dolgozunk a nyár folyamán. Ahogy a melodráma, úgy ezek a dalok is elrugaszkodnak a stáblista album kereteitől. Van bennük lo-fi, ukulele, funky, magyar alter, house – érdekes a fúziójuk. Ráadásul az alkotótáborról készül egy videós lenyomat is. Velünk tartott ugyanis a testvérem, aki Márton Károly művésznév alatt rendez, és dokumentumfilmet készít a dalok születésének folyamatáról.

A stáblista dalait 17-18 éves korod körül írtad, most 23 vagy. Korábban a kamaszos elvágyódás témája járta át a dalaidat, jelenleg mi inspirál?

Ma is visszaköszön az, ami korábban foglalkoztatott, így van ez az elvágyódással is. Viszont ma már picikét más perspektívából látom a témát, máshogy gondolkozom róla, máshogy fogalmazom meg. Észreveszek hasonlóságokat a régi és az új dalaim között, de ma már nem akarom úgy túlmagyarázni a dolgokat, mint korábban. Úgy érzem, egyre érettebben látom a lényeget, és hagyom, hogy a dolgok túlgondolás nélkül kiáramoljanak belőlem. Hála istennek, most már nem vagyok annyira önmarcangoló, mint az első album írásakor, de továbbra is központi téma önmagam megszólítása, felszabadítása. Bátran érző és gondolkodó emberként állapotokról és élethelyzetekről írok.

Mi segít abban, hogy bátran felvállald az érzéseidet és hitelesen képviseld önmagad?

Az, hogy magamat se érdekelném, ha nem lennék hiteles. A bátorság ebből fakad. Ez motivált abban is, hogy felvállaljam a feminin oldalam. Ez egy igazi „aha-pillanat” volt számomra. Sokkal magabiztosabbnak és erősebbnek éreztem magam, miután felvállaltam ezt az énrészemet, holott ez épphogy a legérzékenyebb minőségek megélését jelenti. Az hagy lélegezni, hogy a szabad érzésekkel és gondolatokkal foglalkozom. Persze ebben is törekszem a harmóniára.

Fontos neked, hogy a dalaid mások számára is felszabadítóak legyenek?

Persze, az alkotáshoz eleve úgy állok hozzá, hogy közvetítsek általa valamiféle üzenetet. Úgy gondolom, hogy az alkotás elsődleges szempontból a befogadó számára készül – és a befogadót azért így hívjuk, mert neki ezt be kell tudni fogadni, képesnek kell lennie interpretálni. Nagyon jó érzés, amikor egy-egy üzenet betalál a hallgatóimnál. Óriási bónusz az alkotás örömén felül, amikor a dal segíteni tud másoknak – akár olyan meghatározó ügyekben, mint a lelki felszabadulás.

Érzékeny művészként intenzíven hat rád a külvilág, gyakran kerülhetsz érzelmi hullámvasútra. Miként tudsz mégis harmóniában maradni lelkileg?

Odafigyelek olyan alapvető dolgokra, hogy legyen elegendő énidőm, sportoljak és lazuljak is. Emellett hála istennek olyan családtagokkal és barátokkal vagyok körbevéve, akiknek a jelenléte már önmagában elég ahhoz, hogy stabil tudjak maradni. Ugyanez igaz a körülöttem lévő zenészközegre is. Abszolút támogatjuk egymást, ezt támasztotta alá az alkotótáboros jelenlétünk is. Melegség van az egészben.

Ezek szerint a bohém zenészkörökben nem a szórakozás jelent számodra mindent, helye van a tudatosságnak is?

Igen, ez egy nagyon fontos része az életemnek. Figyelek arra, hogy igazán jelen legyek, és érzékeljem az engem körülvevő dolgokat. Állandóan rohanunk, ingázunk, telnek-múlnak a napok, pörögnek a történések, és néha igenis jó megállni, venni egy nagy levegőt, tudatosítani, hogy kikkel vagyunk, mi történik most, és mit érzünk éppen.

A tudatos életvitel és az önismereti munka sok befelé figyelést igényel. Szoktad esetleg ebből fakadóan elszigeteltnek és magányosnak érezni magad, vagy mindig megtalálod azokat az embereket, akikkel azonos hullámhosszon vagy?

Nem is a magányt emelném ki, hanem egyfajta szakadék-képet, amit észrevettem az emberek között. Látjuk egymást, de nem mindig van köztünk összekötő híd – vagy ha ott is van, gyakran nem elég erős ahhoz, hogy elbírjon minket az egymás felé vezető úton. Jó emberismerőnek tartom magam, és ennek hála mindig találok az embereken csatlakozási pontot, amin keresztül kapcsolódni tudok velük. Emiatt nincs gondom. Csak akkor vagyok magányos, ha magányos akarok lenni és ilyen elég ritkán fordul elő. Előadóként pedig abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy a közönséggel is van lehetőségem kapcsolódni. Ez sok-sok munkát igényel, és néha ki kell facsarnom magam érzelmileg ahhoz, hogy őszinte és értéket közvetítő dalokban tudjak megnyilvánulni, cserébe viszont nagyon feltöltenek az emberek és a visszajelzéseik.

Interjú: Nagy Daniella, fotó: Hegyi Júlia Lili

(A cikk a Petőfi Kulturális Ügynökség megbízásából jelent meg.)