Dübörgő basszusok, puha énekdallamok, és meleg, elszállós elektronika: a Modeselektor (Gernot Bronsert és Sebastian Szary) és az Apparat (Sascha Ring) összeolvadásából létrejött Moderat öt év kihagyás után tért vissza eddigi legjobb albumával (MORE D4TA), amit július 22-én élőben is bemutatnak a Budapest Parkban. A berlini trió dalszerző-producerével, Gernot Bronserttel NDK-s gyerekkoráról és Szigetes emlékeiről, a Moderat befutásáról és Thom Yorke jótanácsairól, valamint arról is beszélgettünk, hogyan inspirálta az emberi hülyeség és a TikTok az új lemezüket.
Egy keletnémet kisvárosban nőttél fel. Jártatok a Balatonra nyaralni, hallgattál magyar zenéket kiskorodban?
Tudom, hogy az újraegyesítés előtt különleges kapocs volt az NDK és Magyarország között, és a Balaton egy üdülőparadicsom volt a keletnémeteknek, de bevallom, én még egyszer sem jártam a Balatonnál. Nekem Romániába kellett mennem nyaralni gyerekként, mert édesanyám román, de már elég korán, 2000 körül elkezdtünk dj-szetteket tolni Budapesten és a Sziget Fesztiválon. Amikor először játszottam a Szigeten, kellemesen meglepődtem, milyen nemzetközi a fesztivál. Akkoriban egész Kelet-Európában a drum and bass volt a menő, Magyarországon, Szlovéniában és a Balkánon is. Az én szememben Magyarország volt a legnyugatibb keleti ország. Vagy az már a Balkán része?
Nem, de a magyarok szoktak ezzel poénkodni.
Emlékszem, amikor a barátaim hazajöttek a Balatonról, mindig hozták magukkal az üres Coca-Colás üvegeket. Nektek volt kólátok, nekünk nem!
Te is rajongtál 2000 körül a drum and bassért?
Én még korábban. Mire elkezdtünk turnézni, és rájöttünk, mekkora sláger lett a kelet-európai országokban a drum and bass a ’90-es évek végén és a 2000-es évek elején, mi már túl voltunk rajta. Az én drum and bass-korszakom a ’90-es évek közepén volt. Az évtized elején kezdtünk el zenélni és bulikon játszani, amikor a techno ment a legnagyobbat. Mi nagyon gyorsan ráuntunk a technóra, és elkezdtünk új zenéket, hangzásokat keresni, és ’94-95-re leltünk rá a jungle-re és a drum and bassre. ’99-re aztán már túl voltunk azon is, és megint új hangzások után kutattunk. De a Szigeten szerencsére nem csak a drum and bass futott, le voltam nyűgözve, milyen sokszínű a felhozatal. Később a Modeselektorral rengetegszer játszottunk ott, meg a Moderattal is felléptünk párszor Budapesten. Gyönyörű történelmi város és fontos kulturális központja a keleti régiónak. Sosem felejtem el, amikor egyszer a Dizzee Rascal után és a Chemical Brothers előtt játszottunk, fantasztikus buli volt, aztán a Chemical Brothers szettje közepén egyszer csak elment az áram. Ilyen máshol sose történt velünk; órákat kellett várni, hogy visszajöjjön az áram és befejezhessék a szettjüket. De jól viselte a közönség, a mobiljaikkal világítottak és buliztak. Látod, ilyesmikre emlékszem, de arra, hogy hol léptünk fel legutóbb nálatok, nem.
Gernot Bronsert, Sascha Ring és Sebastian Szary
Az első Moderat EP-t még 2003-ban hoztátok ki Auf Kosten der Gesundheit címmel. Tényleg ráment az egészségetek?
Abszolút. Az egy nagyon kimerítő lemezfelvétel volt. Akkor még egy másik kiadónál, a BPitch Controlnál voltunk, akiknek fix időpontjaik voltak a masztert készítő stúdióban, úgyhogy határidőre kellett befejeznünk a lemezt. Két héttel előtte kérdezték meg, hogy van-e kedvünk csinálni egy lemezt, ugyanis felszabadult az egyik lefoglalt maszterelési időpontjuk. Ennyi idő alatt kellett összeraknunk az egész EP-t, és addig a reggelig dolgoztunk rajta, amikor le kellett adniuk az anyagot. Utána pedig mindannyian kidőltünk és lebetegedtünk, ezért adtuk azt a címet a lemeznek, hogy Az egészségünk árán. De ez még manapság is így szokott menni, haha!
Emiatt az élmény miatt telt el hat év, mire elkészíttettétek az első nagylemezeteket?
Nem. Igazság szerint sose volt tervben, hogy a Moderat egy zenekar lesz. Amikor először összejöttünk hárman, csak a magunk szórakoztatására kezdtünk el zenélni. Még ma is ez az elsődleges cél, de most már azért tervezünk előre, turnézunk, lemezeket jelentetünk meg stb. De a legelején még csak a punkság ment. Úgy voltunk vele, hogy csináljunk egy lemezt, aztán meglátjuk, mi lesz. Miután jó visszajelzéseket kaptunk az EP-re, adtunk pár koncertet, de aztán visszatértünk a fő projektjeinkhez. Szary és én a Modeselektorra, Sascha pedig az Apparatra koncentrált a következő hat évben; mi is kihoztunk két albumot, és Sascha is. Hat év pedig elég idő volt, hogy kicsit ráunjunk ezekre a projektekre, és úgy érezzük, hogy itt az ideje valami mást csinálni. Így született meg az első Moderat-album. Ennyire egyszerű az egész. Utána az volt a terv, hogy három hónapig turnézunk vele és kész, de annyira jó volt a fogadtatás, hogy végül több mint két évig tartott az első Moderat-album turnéja.
Hogyan éltétek meg, hogy a Moderat sikeresebb lett az anyazenekaraitoknál?
Jól, mert soha nem egy jól működő üzleti modellként tekintettünk a Moderatra. Azért csináljuk, mert jól érezzük magunkat benne. Amikor stúdióba vonulunk, vagy kiállunk a színpadra, elsősorban még mindig magunkat szórakoztatjuk. Szerintem szuper, ha két nagy projekt összeolvad és valami klassz születik belőle. De ezt nem úgy kell elképzelni, hogy a Modeselektor + Apparat = Moderat, hanem ez egy önálló projekt, egy új zenekar, amit mi hárman alkotunk.
Mikor vettétek észre, hogy ekkorát robbant a Moderat?
Szerintem a koncertek hozták el a fordulópontot. Az élő show a sikerünk kulcsa. És hát minden lemezen volt pár dal, amit nagyon szerettek az emberek. Az elsőn az A New Error és a Rusty Nails, a másodikon a Bad Kingdom, amiből egy kisebb sláger lett, a harmadikon pedig a Reminder. Nagyon fontos egy zenekar életében a kontinuitás, hogy hogyan folytatod az addig munkáidat és építkezel albumról albumra, hogy megőrizd az alkotási folyamat természetes flow-ját. Ugyanakkor a sikerünk fő okát én az erős koncertekben látom. Amikor elkezdünk írni egy új lemezt, azzal párhuzamosan rögtön elkezdünk dolgozni a koncertműsoron is. Ez olyan, mintha két házat építenél egyszerre. Kétszer annyi munka, de nagyon szórakoztató, mert összekötheted a zenéd különböző területeit.
Ti hogyan építkeztetek az albumaitokkal, hogyan fejlesztettétek a hangzásotokat?
Az új albumnál, a MORE D4TA-nál nagyon sok időt és energiát fektettünk a sound designba. Az volt az elvünk, hogy a kevesebb néha több. Kezdettől fogva nagyon határozott elképzelésünk volt arról, milyen hangzást szeretnénk a Moderatnak. Szerintem ez az egyik védjegyünk, hogy ha meghallgatod valamelyik számunkat, rögtön tudod, hogy ez Moderat, és nemcsak a dallamok vagy a dobok, hanem elsősorban a sound miatt. Szeretjük a tágas, levegős hangzásokat és a filmszerű hangulatokat, a nagy basszusokat, ugyanakkor az apró finomságokat kihangsúlyozó keverést is. Ennél a lemeznél főleg analóg cuccokat használtunk, moduláris rendszereket, régi szintetizátorokat, és persze szoftvereket, de sok hang, zaj, búgás és sercegés a stúdióban felállított analóg szintetizátorokból jött.
Milyen a munkamegosztás hármotok között?
Pont olyan, mint bármelyik átlagos bandáé. Sascha írja a dalok alapját és a szövegeket, én dalszerző-producer vagyok, Szary pedig elsősorban sound designer és hangmérnök. Az EASY PREY például úgy született az új lemezen, hogy letettem egy iPhone-t a zongorára, amin Sascha játszott pár hangot és énekelt hozzá. Ez a felvétel úgy hangzott kábé, mint egy R.E.M. demó, az én munkám pedig az volt, hogy megtaláljam a megfelelő hangzást és ritmust hozzá, szóval hogy egy dalt kerekítsek belőle.
A MORE D4TA fő témája az információs túlterheltség, amelyben élünk. Hogyan hat ez rátok zenészként, dalszerzőként? Mennyire tudjátok függetleníteni magatokat tőle?
Szerintem annyira nem hat ránk alkotókként, mert ki tudunk lépni a rendszerből: a Moderat a mi menekülési útvonalunk, ami lehetőséget ad, hogy reflektáljunk a körülöttünk lévő világra. 2017-ben adtuk az utolsó Moderat-koncertet Berlinben, hogy egy kicsit pihentessük a projektet, újratöltődjünk és utána jó ideig nem is nagyon beszéltünk egymással. 2019-ben vettük fel újra a fonalat, és kezdtünk el gondolkodni az új lemezen. Ez egy nagyon furcsa időszak volt: 2020-ban Trumpot leváltották, aztán jött a Capitolium ostroma, majd kitört a koronavírus-járvány. Azt éreztük, hogy a világ megőrült, és akkor még hol volt az, hogy Putyin lerohanja Ukrajnát? Közben pedig a Föld haldoklik, klímaválságban élünk, mi pedig elámultunk azon, hogy a közösségi média világát mennyire hidegen hagyja, hogy mi történik a valóságban. A TikTokon és a többi webkettes felületen csak cuki kis macskákat, meg ilyen hülyeségeket láthatsz. Annyi minden történik, az emberek többsége pedig csak a TikTokot bámulja, és egyre csak több és több információt termel.
Aztán felfedeztük, hogy a Moderat anagrammája a MORE D4TA, és azt mondtuk, hogy na, ez lesz az album címe. A borítón a lapos Föld szerepel, mint az emberi faj hülyeségének szimbóluma, amely lehúzza magát egy fekete lyukon és piros-zöld-kék, vagyis a képernyő színeit mintázó digitális szivárványként jön ki a túloldalon, ami pedig az emberek által termelt felesleges információt jelképezi. Ez egy fricska, hogy emberek, ébredjetek már fel, nem veszitek észre, hogy mi folyik itt? Az igazi probléma persze az, hogy észreveszik, mégsem tesznek semmit. Csak elvesztegetik a Földön töltött idejüket azzal, hogy pár idiótát néznek, akik kihívásokat teljesítenek a TikTokon. Kábé ezek a gondolatok foglalkoztattak minket, amikor az albumot írtuk.
Thom Yorke nagy rajongója a Modeselektornak és a Moderatnak is, többször turnéztatok is együtt, sőt a Modeselektorban énekelt is. Dalszerzőként is hattok egymásra?
Tiszteljük egymást, és vannak közös pontok a zenéinkben, de azért alapvetően nagyon más az, amit mi csinálunk. Thomot fantasztikus művésznek tartom, emellett pedig egy igazi mentor- és tanárfigura számomra. Gyönyörűnek tartom azt is, amikor két művész inspirálja egymást, hiszen végső soron a zenélés arról szól, hogy hass az emberekre. A hétköznapi élethez is inspirációra van szükség, nem? Hogy legyen valami, ami hajt. Ugyanakkor mindkettőnknek megvan a saját nyelve, amin alkot, és én úgy vélem, hogy az inspiráció elsősorban nem valami külsődleges dolog vagy hatás, hanem az a lényege, hogyan dolgozod fel a magad számára azt, amit látsz és hallasz a világban. Hogyan alakítod át az élményeidet, a tapasztalataidat ötletekké, valami újjá.
Említetted, hogy Thom Yorke a mentorod volt. Mi tanultál tőle?
Hogy tarts ki az elképzeléseid mellett, legyél magabiztos, szard le, mit gondolnak rólad mások, de járj két lábbal a földön, és ne beszélj baromságokat. Szóval hogy legyél egy autentikus fazon.
interjú: Soós Tamás
A Moderat július 22-én játszik a Budapest Parkban, amire jegyek még kaphatók, Facebook-esemény errefelé.