Oscar-jelölést érő alakítással és egy óriási lelkesedést kiváltó cameóval Andrew Garfield bizonyította, hogy a hollywoodi élvonalban a helye – majd úgy döntött, hogy ideje a háttérbe vonulni. Ez a portrécikk először a Recorder magazin 95. számában jelent meg.
A csúcson kell abbahagyni – egy kis időre. Ezt gondolhatta Andrew Garfield, amikor nemrég bejelentette, hogy szünetet tart a színészi karrierjében: „Újra kell terveznem és újra kell gondolnom, hogy mit akarok legközelebb csinálni és kivé akarok válni [...] Egy darabig most átlagos szeretnék lenni.” Az amerikai sajtót bejárt nyilatkozat alapján egy egyhamar nem fogjuk új szerepben látni Garfieldot a nagyvásznon és a kisképernyőn sem, pedig a brit-amerikai színész a 2021-es év végére népszerűségének csúcsára ért. Bár elsőre meghökkentően hangozhat, hogy Garfield nem kívánja meglovagolni a sikerhullámát, a 38 éves színész az elmúlt évtizedben annyi hideget és meleget kapott Hollywoodtól, hogy valószínűleg tényleg jót fog neki tenni egy kis elmélkedős pihenő.
 |
| Andrew Garfield gyerekkorában |
Az útkeresés jellemzi Garfield egész karrierjét, aki saját elmondása szerint egy zabolázatlan majomgyerek volt, és pont ezért szeretett bele a színészetbe egészen fiatalon. „Megtaláltam azt a helyet, ahol szabadjára engedhettem mindent, amire gyerekkoromban azt mondták, hogy ne csináljam. Hirtelen elkezdtek bátorítani, hogy legyek zűrös, sebezhető, dühös; találtam egy helyet, ahol ocsmány és groteszk lehetek: mindaz, amit emberekként megtagadunk magunktól, hogy szeressenek és elfogadjanak, mert azt akarjuk, hogy az ujjfestményeink felkerüljenek a hűtőre. Anyu és apu szeretetét akarjuk.” Garfield tehát nem a szeretet hajszolása, hanem a legvadabb impulzusainak szabad kiélése miatt kezdett bele a színészkedésbe, és legerősebb alakításai is pont az esendő vagy éppen visszataszító figurákhoz köthetők.
 |
| Andrew Garfield a Sugar Rush című tévésorozatban |
Már kilencévesen színpadra állt, de egy brit színiiskola elvégzése után kezdte el felhívni magára a figyelmet a színházi szcénában. 2005-ben már a brit televízióban is felbukkant a Sugar Rush című vígjátéksorozat hormontúltengéses kamaszfiújaként, amit további epizódszerepek követtek, többek között a Ki vagy, Doki?-ban. Első filmes főszerepéért rögtön el is nyerte a BAFTA-díjat: John Crowley 2007-es A bűn hálójában (Boy A) című, mozikban is vetített tévéfilmjében egy gyilkosság miatt gyerekként börtönbe kerülő, majd onnan szabaduló fiatal fiúként előbb a nép hősévé, azután ellenségévé válva kell megküzdenie a múltjával. A szerep feltette a kritikusok térképére, de arra még három évet várni kellett, hogy Garfield üstökösként robbanjon be a köztudatba.
 |
| Andrew Garfield A bűn hálójában című filmben |
Szervdonornak nevelt klónként folytatott meddő küzdelmet a neki korai és kegyetlen halált szánó rendszerrel a Kazuo Ishiguro regényéből adaptált Ne engedj elben, de egy másik 2010-es film hozta meg számára az igazi áttörést. Bár a David Fincher által rendezett, a Facebook születéséről szóló Social Network - A közösségi háló nagyobb felfedezettje a Mark Zuckerberget igazi arrogáns rohadékként alakító Jesse Eisenberg lett, a legjobb barátból kisemmizett üzlettárssá váló Garfield intenzív és emocionális alakítása tökéletes kontraszt az érzelemmentes robotként viselkedő Facebook-alapító mellett. Ezzel a szereppel érkezett meg igazán Hollywoodba, és nem mellesleg megajándékozott minket a film szállóigéjévé váló „you better lawyer up, asshole” (jobb, ha szerzel egy ügyvédet, seggfej) fenyegetés felejthetetlen előadásával.
 |
| Andrew Garfield (jobbszélen) a Social Network - A közösségi háló című filmben |
Ahogy az az ígéretes fiatal tehetségekkel lenni szokott az első jelentős szerepük után, Garfield is megkapta a lehetőséget, hogy szuperhőssé váljon. Mégpedig minden kamaszfiú kedvenc szuperhősévé, a barátságos és közkedvelt Pókemberré, ami tökéletes szerepnek tűnt a barátságos és közkedvelt színész számára. A 2012-es A csodálatos Pókember viszont nem tudott felmutatni semmit azon túl, hogy végre a két főszereplő között volt kémia – amiben közrejátszhatott az is, hogy Garfield ekkoriban egy párt alkotott a Peter Parker szerelmét alakító Emma Stone-nal. Nem a színész hibája volt, hogy a Sony nem tudott labdába rúgni az ekkoriban domináns képregényes franchise-zá váló Marvel-filmuniverzum mellett, és a második rész bukása után inkább rábízta a karaktert a Disney-re. Mégis nagy pofon volt ez Garfield számára, aki csaknem egy évtizeddel később, már a Marvel égisze alatt újra bizonyíthatta, hogy igenis remek Pókember.
 |
| Emma Stone és Andrew Garfield A csodálatos Pókember című filmben |
De mielőtt újra magára öltötte volna a hálószövő ruháját, kitaposta magának az utat generációjának egyik legmerészebb színészeként. A képregényes kitérő után ismét lenyűgözte a kritikusokat a 99 otthon gyermekét egyedül nevelő apukájaként, aki családja védelme érdekében kénytelen az őt kilakoltató aljas üzletember szolgálatába állva kiszákmányolni a hozzá hasonlóan nehéz helyzetű embereket. Majd jött az első Oscar-jelölést érő alakítása Mel Gibson filmjében egy olyan második világháborús katonaorvosként, aki nem volt hajlandó fegyvert ragadni, de így is háborús hős lett. A fegyvertelen katona Hetednapi Adventista hitet valló főhősével jelent meg a teológiai téma Garfield karrierjében, ami azóta is meghatározó maradt.
 |
| Andrew Garfield A fegyvertelen katona című filmben |
Martin Scorsese 2016-os vallási eposzában, a Némaságban jezsuita lelkészként utazik el a 17. század Japánba hittéríteni, de az ott töltött idő és a keresztényüldözés kegyetlenségei hatására ő maga lesz az, aki elkezdi megkérdőjelezni a hívei szenvedését némán tűrő Istent. 2018-ban Tony-díjat nyert az Angyalok Amerikában című legendás színdarab legújabb Broadway-feldolgozásában, az angyali víziói miatt magát prófétának gondoló AIDS-beteg meleg protagonista megformálásáért. A tavalyi Tammy Faye szemeiben a televangélista csaló Jim Bakker bőrébe bújva játszott el egy olyan férfit, aki a vallásban meggyőződés helyett a pénzt és hírnevet látja.
 |
| Andrew Garfield a Némaság című filmben |
Jelenlegi legutolsó szerepe, az Under the Banner of Heaven című true crime sorozat mormon detektívje pedig a változatosság kedvéért szintén a saját hitét kérdőjelezi meg, amikor szembesül a vallási fundamentalisták szörnyű tetteivel. „A hit és a spiritualitás kérdései, a spirituális lét rejtélye, ezek vonzanak a leginkább. Ha nem lennék színész, szerintem valamilyen teológiai képzést végeztem volna el” – indokolta Garfield a szerepválasztásait, aki maga is spirituális beállítottságú, és erősen foglalkoztatja az élet múlandósága és ami utána jön.
 |
| Andrew Garfield és Riley Keough a Kaliforniai rémálom című filmben |
Vallásos témák ide vagy oda, Garfieldot nehéz lenne megbélyegezni egyetlen szereptípussal, hiszen sportot űz a vad választásokból. Legyen szó akár egy súlyos beteg ember inspiráló életútját feldolgozó bőgetős életrajzi film főszerepéről (Breathe), modernkori bizarr film noir balfék főhőséről (Kaliforniai rémálom) vagy az influenszer-kultúra elvetemült szörnyszülöttjéről (Mainstream), Garfield alakítása mindig a vártnál többet hoz ki az elvállalt filmek vegyes minőségű forgatókönyveiből. 2021-ben újabb tanubizonyságot tett színészi kvalitásairól Lin-Manuel Miranda tick, tick... Boom! című musicaljében, valamint a Pókember: Nincs hazaút bemutatóját megelőző körülbelül egy évben, ami alatt végtelenszer kellett meggyőzően azt hazudnia, hogy nem szerepel a filmben.
A Rent szerzője, Jonathan Larson még a Broadway-történelmet író musicalje elkészülése előtt dolgozta fel a karrierjével kapcsolatos aggályait egy önéletrajzi zenés darabban, aminek 2021-es filmadaptációja a legnagyobb szerelmeslevél az álmodó művészekhez Emma Stone a Kaliforniai álomban előadott szólódala óta. A tick, tick... Boom! mégis több egy éneklős zsenisimogatásnál, köszönhetően a Garfield által alakított, az önzőségét tehetségével magyarázni kívánó Larson ellentmondásosságának. Nem mellesleg az is kiderült Garfieldról, hogy úgynevezett „tripla fenyegetés”, vagyis nemcsak színészkedni, hanem énekelni és táncolni is tud.
 |
| Andrew Garfield a tick, tick... Boom! című filmben |
De nem a Netflixen debütáló és a színész számára a második Oscar-jelölését elhozó tick, tick... Boom!-ban látták a legtöbben Garfieldot a tavalyi év végén: visszatérése Peter Parkerként egyértelműen a legjobb dolog a pofátlan fan service-re épülő Pókember: Nincs hazaútban. A leglúzerebb Pókemberből lett a legimádottabb, köszönhetően a színész őszinte lelkesedésének és nyíltszívűségének. Mi sem bizonyítja jobban alakításának erejét, mint az, hogy a rajongók hirtelen elfelejtették, hogy A csodálatos Pókember-filmek amúgy nem voltak valami jók, és petíciókban kezdték el követelni az elkaszált trilógia befejezését.
Garfield diadalmenete egy olyan Oscar-kampányban csúcsosodott ki az év elején, amit a The Daily Beast újságírója nagyon találóan „elbűvölő offenzívának” nevezett. A csapból is a színész végtelenül kedves, megható vagy éppen elgondolkodtató nyilatkozatai folytak, miközben némi fáziskéséssel a szélesebb közönség is elkezdte felfedezni és értékelni az elmúlt években nyújtott, kevesek által látott kiemelkedő alakításait. Többen a Garfield-reneszánszot kezdték el emlegetni, de ehhez még meg kell várnunk, hogy ő is késznek érezze magát egy Garfield-reneszánszhoz. Már ha egyáltalán tervez ilyet, hiszen könnyen lehet, hogy a korábbi negatív élményei miatt inkább bezárja az ablakot a mainstream szele elől és marad az indie-filmek különceinél.
szerző: Rácz Viktória
