Reggelváró eufória – Klippremier! Folkfonics: Szól a kakas

2022.06.10. 10:57, srecorder

folkfonics.jpg

Májusban jelent meg a Folkfonics második albuma, a Vándordal, amin egy kicsit karcosabban játsszák a népdalok és az irodalom fúziójára épülő, alternatív funk-pop-swinges zenéjüket. Ennek egyik dalára készült most rajzolt klip, amiben jól ismert mesefigurák (Dr. Bubó!) és Budapest kulcshelyszínei is feltűnnek.

„A Szól a kakas egy erdélyi jiddis népdal, amire a lassú, szomorú előadásmód a jellemző. Mi ezt igyekeztünk a sarkaiból kifordítani és a szöveg reggelváró eufóriájára, a reggelvárás örömére reagálni” – mesélte Szabó Csaba gitáros a dalról. „Régóta szerettünk volna egy animációs klipet készíteni. Ez a dal adta magát erre. A klip (rajzfilm) humorosan reagál a dal cselekményére, a mellékszereplők között néhány gyermekkorból ismerős arc is feltűnik, az üldözés során pedig megjelennek Budapest ikonikus helyszínei. A rajzfilm-klipet Fillér Máté és Torma Fanni készítette, akinek nagyon nagy hálával köszönjük ezt a csodás alkotást. A hangfelvételt Dorozsmai Gergő készítette, keverte, masterelte a Tom-Tom Stúdióban.”

A Folkfonics június 17-én a MomKult kupolatermében mutatja be új albumát (jegyvásárlás, Facebook-esemény), július 28-án pedig akusztikus koncerttel térnek vissza a Művészetek völgyébe (Fb-esemény).

 

Folkfonics a Facebookon.

fotó: Pers-Kovács Nóra

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/06/10/reggelvaro_euforia_klippremier_folkfonics_szol_a_kakas
Reggelváró eufória – Klippremier! Folkfonics: Szól a kakas
süti beállítások módosítása