„Ez az első saját számom, amire büszke vagyok” – Dal- és klippremier! Flanger Kids: Beantown

2022.06.10. 11:45, srecorder

flangerkids_foto_komroczkidia-14.jpg

A Flanger Kids a legígéretesebb elektropop-duó itthon, új daluk több szempontból is különleges.

„A Beantown még a Flanger Kids megalakulása előtt íródott Bostonban. Akkoriban tanultam Abletonon producálni és még nem volt rutinom zenei alapok írásában. Ez a szám az első próbálkozások egyike. A dal szövege úgy íródott, hogy megkértem egy barátnőmet, Jemina Brechoire-t, hogy segítsen befejezni a számot. Ő fél óra múlva megjelent egy mikrofonnal, és mialatt Back Bayből átért Brookline-ba – ami 10 perc busszal –, meg is írta a témát. Stúdió nem állt rendelkezésünkre, egy laptopunk, egy fejhallgatónk és egy mikrofonunk volt, amit felállítottunk egy nappaliban és rövid idő alatt fel is vettünk mindent. Ez az első saját számom, amire büszke vagyok, így került a Flanger Kids repertoárjába” – mesélte Gyarmati Fanny a kiüresedett emberi és párkapcsolatokat boncolgató Beantownról, melynek mostani felvételén Szczuka Pankát hallhatjuk énekelni, a dobokat pedig Ferencz Laci játssza. A számhoz Szilvás Fanni készített animációs klipet.

A Flanger Kids Gyarmati Fanny és Szczuka Panka 2020-ban alakult elektronikus zenei duója. Debütáló daluk, az In Your Room felkerült a Telekom Electronic Beats Popping válogatáslemezére, majd leszerződtek Zságer Balázs kiadójához, a Move Gently Recordshoz. Számaik egy hálószobában születnek, ahol a cél nem a hibátlan hangzás elérése, hanem a legkülönbözőbb zenei ötletek megvalósítása minimális felszereléssel. A 80-as évek elektronikus szintihangzását és a lo-fi grúvokat Panka jazzes énekdallamai teszik egyedivé. Bemutatkozó EP-jüket (Dreaming of a Better World) mi is nagyon szerettük: a sokszínű, ötletes és fülbemászó dalokba beleférnek az ének jazzes tónusai, a nyitó dal glitches meglepetései, a záró szám house-os felszárnyalása - és ezek között még sok minden egyéb is. Ez biztosítja a többszöri újrahallgathatóságot” – írtuk róla.

A FLANGER KIDS KEDVENC 2021-ES ZENÉI.

A Flanger Kids június 10-én, azaz ma este fellép a Telekom Electronic Beats fesztiválján, amelynek első napján a szintén ma megjelent Szelektor 2022, illetve a két évvel ezelőtti válogatásuk előadói játszanak – köztük a Flanger Kids is, akik a Turbinában mutatják be élőben a Beantownt. A buli ingyenes, Facebobok-esemény errefelé.

 

a dal hallgatható és meg is vásárolható a Bandcampen:

HONNAN JÖTT A FLANGER KIDS? ELMONDJUK.

 

Flanger Kids a Facebookon.

fotó: Komróczki Dia

Premier rovat cikkeinek megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2022/06/10/dal-_es_klippremier_flanger_kids_beantown
„Ez az első saját számom, amire büszke vagyok” – Dal- és klippremier! Flanger Kids: Beantown
süti beállítások módosítása