Színarany alkony. ABBA: Voyage (lemezkritika)

Amikor már senki nem számított rá, szinte pontosan negyven évvel az utolsó lemezük után, új albummal jelentkezett az ABBA. Milyen a diszkó hetven felett? Ez a kritika először a Recorder magazin 90. számában jelent meg.

Míg az irodalomban és a képzőművészetben az alkonyévek alkotásai gyakran rajzolják fel egy pálya csúcsívét és kapnak méltán komoly figyelmet, a pop-rockzenében az időskori lírának nincs éppen gazdag hagyománya. Megannyi zenekar már azelőtt feloszlik, hogy tagjai egyáltalán az érett felnőttkorig elhajóznának, a nyugdíjkorhatárt aktívan megérők pedig inkább próbálják imitálni a hőskor hangzását ahelyett, hogy dalaikban komolyan szembenéznének a lehunyni készülő nappal. Hosszú-hosszú ideig úgy tűnt, hogy az ABBA is újabb példa lesz erre a sok közül, hiszen a svéd csodazenekar 1982-ben befejezte ténykedését, és az elmúlt negyven évben a tagok nem sok jelét adták annak, hogy örömmel megragadnák a visszatérés fonalát.

És most mégis újra köztünk járnak – a hivatalos verzió szerint egy különös avatárturné ürügyén. De ezt azért ne nagyon fogadjuk el. A Voyage-nek nincs szüksége alibire: kompakt, ihletett istenhozzád, amely erejét a lemez szinte egészét átmosó elégikus hangulat és a két hetven fölötti énekesnő méltóságteljes, szolidan reszketegebb hangjának érintkezéséből nyeri. Az album így diadalmas továbbírása a ‘81-es, komorabb The Visitorsnak, amelynek nemcsak magisztrális dallamvezetését, hanem lefegyverző formai változatosságát is megidézi (szoft-rocktól szomorú diszkón át kelta popig hullámzunk). A karácsonyi dalocska (Little Thing) és a negyvenéves vokálokat újrahasznosító Just a Notion kilóg némiképp a keretből – ezeken túl azonban a Voyage királyi, királynői teljesítmény.

Előadó: ABBA

Cím: Voyage

Kiadó: Universal

Megjelenés: 2021. november 5.

Műfaj: szuperpop

Kulcsdal: Don’t Shut Me Down

8.5/10

Greff András