„Úristen, ti ezt hárman csináljátok?” – Kézdy Luca és Szesztay Dávid (Santa Diver)-interjú

A Santa Divert a sajátos, torzított hegedűjátékáról ismert Kézdy Luca és a Kiscsillagban is játszó, de artpopos szólóprojektjében is kimagaslót alkotó Szesztay Dávid alapította bő 15 évvel ezelőtt. Szegő Dávid dobossal kiegészült triójuk a hazai jazz- és szabadzenei színtér egyik legizgalmasabb formációja. A Santa Diver február 3-án játssza el friss műsorát az Opus Jazz Clubban, ez előtt ültünk le velük beszélgetni az elismerésig vezető kacskaringós útjukról, és arról is, hogyan érti meg egymást az angolszász gitárzenék rajongója egy jazzhegedűssel.

Hogy történt az első zenei találkozásotok?

Szesztay Dávid: Egy közös ismerősünket, Ignácz Ádámot – aki azóta zenetudós lett, de akkor még voltak zeneszerzői ambíciói –, 2005-ben felkérték, hogy írjon zenét egy kortárs tánc/hangperformansz előadáshoz. Ő szólt Lucának, és Luca dobta be a nevemet, hogy szerinte kellene a zongora és a hegedű mellé basszus is a felállásba. Meglepett a felkérés, mert Ádámmal zongoraduónk volt, és sehol nem basszusgitároztam, az akkor még működő Kamu zenekarban csak néhány számban cserélgettük a hangszereket.

Kézdy Luca: A Kamuban hallottam Dávidot, és nagyon szerettem volna vele zenélni, hihetetlenül tehetségesnek tartottam. Miután összeállt a trió, hamar rájöttünk, hogy szeretnénk ezt folytatni, de zongora nélkül, dobossal.

Szesztay Dávid: Ki akartuk próbálni, milyen úgy összeereszteni a játékunkat, ha nincsenek harmóniák és csak a középmagas és mély tartományban játszunk.

Kézdy Luca: A zongora lehatárolja a zene irányát a harmóniákkal és a középtartomány kitöltésével. Sokkal szabadabb zene alakulhat ki nélküle, és nagyobb teret ad a szólistának és a basszusgitárosnak is, ha nem egy harmóniát kell kiegészítenie, hanem a saját törvényei szerint játszhat.

Kézdy Luca és Szesztay Dávid. Fotó: Samumisi.

Arra is hamar rájöttetek, hogy ez a hangszerfelállás jól működik?

Szesztay Dávid: Amikor elkezdtük Halmos András „Rafi”-val trióban a próbákat, azonnal éreztük, hogy ez így kerek. Az Almássy téri művház kis stúdiójában próbáltunk, és benézett valaki a folyosóról, hogy „úristen, ti ezt hárman csináljátok?”.

Kézdy Luca: A hangunkat viszont csak a második lemezre találtuk meg. Rafi ötlete volt, hogy az első lemezre hívjunk vendégeket. Neki van egy jó szervezői/menedzseri képessége, és úgy gondolta, hogy úgy leszünk jobbak és talán eladhatóbbak is, ha hívunk egy trombitást és egy billentyűst is. Az első lemezt Koós-Hutás Áronnal és Szőnyi Andrással vettük fel, és jó volt, hogy játszottak rajta, de én szívem szerint későbbre toltam volna a vendégeskedést. A Sending Ovation egészen eklektikus lett, ami egy első lemeznél belefér, de azt éreztem, hogy ez nem igazán mi vagyunk. A második lemezt már trióban rögzítettük, és így tudtunk visszatalálni oda, ami azelőtt volt a zenekar, hogy vendégeket hívtunk volna, ezért is lett a címe szimplán Santa Diver. Kicsit olyan ez, mint egy kapcsolatban, hogy ha az ember rendben van önmagával, akkor tud jó viszonyba kerülni másokkal, ha pedig kiegészítést keres, az hosszú távon nem fog működni.

A RECORDEREN VOLT A LEGUTÓBBI SANTA DIVER-LEMEZ PREMIERJE.

Szesztay Dávid: Az alapkoncepció az volt, hogy minimalizmusra törekvő, repetitív zenét játsszunk. Voltak időszakok, amikor eltávolodtunk ettől, és volt, amikor ez a felfogás visszajött, például a legutóbbi lemezen, a Blue Horizonon. Az elsőn még nagyon szerkesztett zenét játszottunk, minden meg volt írva, még a szólók hossza is be volt lőve. Ezután jött a késztetés, hogy engedjük magunkat szabadjára, improvizáljunk hosszabban. A második-harmadik lemezre megérkeztek a 9-10 perces számok, akkoriban lubickoltunk ebben a szabad stílusban.

Kézdy Luca: Ez abból is fakadt, hogy az első lemezen még az volt a mondás, hogy ne legyenek hosszú szólók, belőlem viszont kikívánkozott a szólista. Én mesélni szeretnék a hangszeremen, és úgy éreztem, keretek közé vagyok szorítva, ami szült egy belső konfliktust. Egyszer elhívtak szabadzenélni, és utána szemrehányóan mondta valaki, hogy „láttam, egy szólót se mertél bevállalni”. Ez rosszul esett, mert én azt hittem, az a jó, ha nem szólózok. Fiatal voltam és még befolyásolhatóbb. Aztán ráébredtem, hogy egy szólistának lehet, hogy néha szólóznia kell, és a második lemezen már elengedtem magam. Azon már Sárvári Kovács Zsolt jazzdobossal játszottunk, aki bátorított is a szólózásra és segített megtalálni a saját irányunkat. 2015 óta pedig Szegő Dáviddal játszunk, akinél jobb partnert nem is kívánhatnék a közös improvizálásra, az ő dobjátékával egy új szintre emelkedett a zenekar.

Van egy sajátos stílusod a hegedűn. Szereted effektezni és a disszonáns hangoktól sem riadsz vissza. Ez honnan fakad?

Kézdy Luca: A zene DNS-ébe mélyen bele van kódolva, hogy a feszültség és az oldás váltakozására épül. Én ezt sajátos módon kimaxolom. Egyszerűen unatkozik a fülem a sok konszonanciától, de a túl sok disszonanciát se bírom. Ősszel az egyik szólókoncertem után odajött hozzám valaki, hogy nagyon élvezte, libabőrös is lett, pedig mennyire disszonáns ez a zene. Érdekes, én már nem érzem annak. Igyekszem mindig feloldani a disszonanciát a zenében, és valószínűleg a határaim is kitolódtak ezen a téren. Ahogy az ember egyre több zenét megismer, és keresi az újabb és újabb hangokat, úgy tolódhat el ez az arány picit a disszonancia felé, de remélhetőleg ez egy szofisztikált arány marad.

Néha azt mondják, hogy ezer hegedűsoundból is megismernék az enyémet, aminél nagyobb dicséretet nem lehet kapni. Nehéz ezt belülről visszafejteni, de talán abból fakadhat, hogy a hangok legegyszerűbb, legőszintébb formáját keresem. Szeretek minden felesleget lesikálni a játékomról. Egyszer az egyetem alatt kimentünk a barátaimmal a Margitszigetre, jól éreztük magunkat, én törökülésben ültem a füvön, és egy egyvonalas E hangot pengettem vagy fél órán át. Az izgatott, hogyan tudnám ezt a hangot úgy eljátszani, hogy pontosan az legyen benne, amit most érzek. Hát így.

Mit tartotok a leginkább inspiratívnak egymás játékában?

Szesztay Dávid: Luca hegedűjének majdhogynem olyan a hangszíne, mintha elektromos hangszer lenne, miközben hallod, hogy ez egy akusztikus fahangszer. Ez engem nagyon inspirált, ahogy a játékmódja, az ötletei is. Más zenei világból jövünk – én az angolszász gitárzenék, ő a jazz és a klasszikus zene felől –, de a harmóniák terén van egy közös metszetünk. Amikor például azzal játszik, hogy egy moll számot áttranszformál menetközben dúrrá, az nekem ismerős volt az angolszász alternatív zenékből.

Kézdy Luca: Amikor először láttam Dávidot játszani, elneveztem tehetségbuboréknak. Annyi ötlete volt, hogy folyt belőle a zene, és magamban is ezt éreztem. Úgy gondoltam, hogy tök jól tudnánk beszélgetni a zene nyelvén, és láss csodát, tényleg így volt és van a mai napig. Nagyon jól kiegészítjük egymást ezzel a két hangszerrel, jól reagálunk a másikra, egymásnak tetsző kiegészítéseket találunk. Egy bizonyos szint felett szerintem az számít, hogy a két ember kedveli-e egymást vagy sem. Persze vannak olyan munkakapcsolatok, amiben már gyűlölik egymást az emberek, de megy a szekér, ezért együtt dolgoznak, de a jazzben szerintem akkor működik jól egy formáció, ha a két ember között van valami szimpátia, kapocs.

Szegő Dávid, Kézdy Luca és Szesztay Dávid.

Szesztay Dávid: Jazzt úgy is lehet játszani, ha összeeresztesz 3-4 embert, hogy megnézd, hogyan reagálnak egymásra, ahhoz viszont, hogy hosszú távon is együtt maradjon egy zenekar, valóban több kell. Talán a műfaj is predesztinált minket arra, hogy ne görcsöljünk rá dolgokra. Nekem szoktak lenni néha rohamaim, hogy miért csak ott tartunk, ahol, de ezek elülnek. Hülyeség ráfeszülni erre. Járjuk a saját utunkat, és jó lesz úgy, ahogy lesz. Persze lehet, hogy ennek a hozzáállásnak is vannak hátulütői, mert annyira nem lettünk sikeresek, de valahol az is siker, hogy még mindig csináljuk és vannak terveink.

Kézdy Luca: Időközben pedig megkaptuk az elismeréseket is. A repetitív-variatív undergroundból indultunk, elég eklektikus zenével, és csak idővel váltunk jazztrióvá, ráadásul a mai napig nem mainstream jazzt játszunk. A szakmának is kellett jó pár év, mire elfogadott minket jazz-zenekarként, de onnantól rendszeresen hívnak a jazzklubokba és -fesztiválokra. Játszottunk a Zeneakadémián, a Müpában, és sorolhatnám a külföldi jazzfesztiválokat is. De valóban nem így indult a pályánk: mi 31-2 évesen jutottunk el oda, ahová a jazztanszakról kikerült zenészek elkezdik 21-2 évesen. Hosszabb út vezetett oda, de most például játszani fogunk a Magyar Jazz Ünnepén a BJC-ben, aminél mainstreamebb eseményt nem tudok elképzelni a magyar jazzben. Már nincs hiányérzetünk. Az persze jó lenne, ha külföldön többet tudnánk játszani, és ezért teszünk is.

Szesztay Dávid: Az elmúlt évben kiemelkedően sokat jártunk külföldön. Játszottunk Szicíliában, felléptünk a legnagyobb múltú barcelonai jazzklubban, a Jamboree-ban, a südtiroli jazzfesztiválon pedig három koncertet is adtunk.

Kézdy Luca: Nagyon jól fogadtak mindenütt, iszonyú lelkes közönségünk volt, New York-iaknak és amszterdamiaknak adtunk el lemezeket, felpezsdítő érzés volt.

Mivel készültök a csütörtöki koncertre?

Szesztay Dávid: Két éve jelent meg a legutóbbi lemezünk. Már akkor volt Lucának egy-két dalötlete, amit lehagytunk róla, és azóta írt még párat. Többségében a lemez óta szerzett zenéket fogjuk játszani, szóval ez egy viszonylag friss műsor lesz. Szeretnénk még pár számot összerakni egy sessionön, aztán tavasszal felvenni és ősszel megjelentetni a következő lemezt.

Kézdy Luca: Nagyon sokat írtam a karantén alatt zongorán. Korábban looperrel és effektekkel írtam zenét, de a kisebbik lányunk elkezdett zongorát tanulni, és bár volt otthon egy elektromos billentyűnk, vettünk neki egy jó hangszert, hogy az mindenkit inspiráljon. Én is elkezdtem rajta játszani, és ezekből az improvizációkból sok téma kialakult. A zongora egészen új utakat nyitott meg számomra a zeneszerzésben. Sokkal könnyebb rajta harmóniákat játszani, mint hegedűn, emiatt az új számok harmóniaváza is jóval gazdagabb.

A Santa Diver február 3-án játszik az Opus Jazz Clubban, jegyvásárlás, Facebook-esemény. A koncert megvalósulását a Petőfi Kulturális Ügynökség támogatja.

interjú: Soós Tamás