"Lélek, ami mozgat, test, ami mozdul" - Lapos Föld: L. M. I. (Felülnézet) (lemezkritika)

2021.11.23. 18:00, RRRecorder

lapos_online.jpg

Gazsi Rap Show és pHLaT duója 2017-ben adta ki első lemezét. Azóta nemcsak az változott, hogy kiderült: a Lapos Föld nem annyira ártatlan vicc, mint akkor gondoltuk. Ez a kritika először a Recorder magazin 89. számában jelent meg.

pHLaT a magyar underground hiphop filozofikus hagyományának talán legjobb mai folytatója, Gazsi Rap Show pedig a műfaj legrokonszenvesebb kívülállója, akitől szintén nem állnak távol a nagyon egyedi nagy gondolatok („A természet nem csak építeni szeret / Ugyanígy az agy is kettős ügynök / néha magunk agyára is megyünk / de hát ilyen a természetünk.” - Porhüvely). Duójuk, a Lapos Föld 2017-ben adta ki a Lételméleti Metarealista Iskola első felét (Alulnézet), amit azonban csak idén szeptemberben követett a második.

A filozofálás immár csak egy téma a sokból, a vendégek (Sör És Fű, DSP, PMK, Bfok11 Frank és a visszatérő Tink) között pedig néha elvesznek a főszereplők. Az alapok összefogottabbak, olykor kifejezetten – a maguk underground hiphopos módján – slágeresek is lettek; az első lemez olykor igen izgalmas szabálytalanságai csak néha bukkannak fel. Szó se róla, a Felülnézet is egy jó kis lemez, sok erős pillanattal, de az első rész üdítő egyediségéhez képest jobban hasonlít más, ebbe a kultúrkörbe tartozó albumokhoz. 

lapos_fold.jpgElőadó: Lapos Föld

Cím: L. M. I. (Felülnézet)

Kiadó: A Hálózat

Megjelenés: 2021. szeptember 20.

Műfaj: hiphop

Kulcsdal: Mindig ide lyukadunk ki

 

 

7/10

Rónai András

Lapos Föld a Facebookon.

Lemezkritikánk elkészítését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_88.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/11/23/lapos_fold_l_m_i_felulnezet_lemezkritika
"Lélek, ami mozgat, test, ami mozdul" - Lapos Föld: L. M. I. (Felülnézet) (lemezkritika)
süti beállítások módosítása